free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

A férfi és a lakberendezés

HT2         Címkék: férfi, hímtag, lakás, lakberendezés, otthon 2 hozzászólás

A Borsa szerkesztőségének vitájából született Hímtag kettő eheti agymenése, amelynek tárgya a lakberendezés. A férfi túl kevés, a nő túl sok, kompromisszum nincs.

Boldog iskoláskoromban elhatároztam egyszer, hogy kifestem a szobámat. Kibalhéztam, hogy most azonnal kerüljön át az összes bútorom a többi helyiségbe, mert ez így tarthatatlan, hogy a leszaggatott poszterek felerősítésére használt rajzszegek lyukaitól, letépett matricák nyomaitól és más nyomoktól tarkák a falak, miközben én már valami urasat szeretnék végre, bekeretezett Miles Davis portréfotót és hasonlókat. Több se kellett, bútorok ki, maradt egy ágy, a tévé, meg az íróasztal a számítógéppel - egy hónapig. Aztán elkezdődött a huzavona. Á, majd holnap mázolok. Nem, ma nem, más dolgom van. Este? Majd inkább reggel. Másnaposan? Leesek a létráról. "Fiam, kihívjuk a festőket?" Dehogyis, hát minek nézel te engem? Majd ÉN megcsinálom! Csak ugye nem ma, mert el kell mennem, és különben is hajat mostam. A végére komolyan megszerettem azt az ürességet, a mai napig elevenen él bennem például az emlék, amikor egyik kedvenc filmemet néztem a tévében ott a semmi közepén, de aztán egy csapásra annyi lett a sajátos idillnek: átmentem hétvégére a barátnőmhöz, és mire vasárnap hazaértem, ott állt kifestve a szoba, bútorok visszarakva, minden készen. Anyám kihívta a festőt.

A kis történetet annak kapcsán osztom meg, hogy a minap a Borsa szerkesztőségében és annak környékén szórakoztató pengeváltás alakult ki a férfi és a női front között a lakberendezés témakörében. A vitaindító előadás arról szólt, hogy egyik hímünk arra ért haza, hogy a fürdőszoba tavaszi színekbe öltözött: új volt a kádkilépő, a fogkefetartó, a folyékony szappan tégelye, a törölközőkészlet, de még maga a szappan is, és mindegyik egyenszínben pompázott. És ebben mi a rossz, tessék örülni neki, hogy egyáltalán megtörtént, még tenni sem kellett érte semmit - hangzott a női tábor véleménye, mire a férfibarikád mögül jött a válasz: de mégis, mi a franc értelme van ennek? Mondanom sem kell, ezzel menten állóháborúvá is merevedett a csata, úgyhogy rögtön megkaptam a témajavaslatot: ugyan, kiabáljam már bele a nagyvilágba is a férfiálláspontot. Hát nosza.



Nem szeretnék barlangban lakni, putriban sem, és alapvetően semmi kifogásom nem lenne ellene, ha holnaptól a lakcímkártyámon egy kis Rózsa-dombi villa irányítószáma, utcaneve és házszáma állna, vagy akár az, hogy "Buckingham palota". Egészen komoly lakberendezési terveim is szoktak lenni, ilyen galériaágy, olyan bárpult (tudom, "tipikus férfi", avagy ahogy az angol mondja: "one-track mind", netán Marcusével élve: "egydimenziós ember"), de azt is el kell ismernem, hogy magamtól körülbelül a 10 százalékukat vagyok képes megvalósítani (a Miles Davis posztert például nemhogy bekereteztetni nem volt még érkezésem, de megvenni sem, pedig hát nem egy erőn felüli feladatról van szó). Ennek két oka van: az egyik a híres férfilustaság, a másik az, hogy állandóan úgy érzem: lehet ennél okosabb dolgokra is fordítani az időt meg a pénzt. Ha valaki ráfordítja helyettem, azzal alapvetően még nincs is semmi bajom, sőt hálás is tudok lenni érte (anyámnak is csak megköszönni tudtam végül azt a bizonyos festetést), elvégre mondom, szeretek én jó helyen élni, és az én házam az én váram. Na de a tornyokat már hadd ne kelljen átpakolni rajta minden héten, ha szabad kérnem.

Más szóval, igen, a férfi a saját lakása romjain is képes teljes nyugalommal kibontani egy doboz sört, és megmelegíteni hozzá a múlt heti sült krumplit, aztán átkapcsolni a meccsre, és előhúzni a kanapé párnája alól egy gyanúsan retkes villát, majd nekiállni falatozni, miközben a háttérben csendben leszakad az utolsó könyvespolc is - és ez rossz. De az sem tűnik sokkal üdvösebbnek erről a térfélről nézve, hogy a nő meg valahol a ló másik oldalán sündörög. Merthogy azt nagyon nehéz megérteni, miért nem tud megmaradni a fenekén, ha egyszer jó már minden úgy, ahogy van, és hogy minek egy kilencedik díszpárnakészlet, és egy hatodik színű fürdőszobai szett (vagy mi a halálnak nevezik az ilyet), amikor egy is elég lett volna belőle. Vagy, na jó, kettő, merthogy ugye úriemberek vagyunk, és engedünk, ha kérnek.



Mondják, hogy a férfiak, szemben a nőkkel, nem tudnak egyszerre kétfelé figyelni, és talán nem is független ettől, amit most fogok mondani: a változatosságot sem nagyon szeretjük. Jó még az a póló, a hónaljában van a lyuk, az nem túl feltűnő, ezt a zoknit meg csak ne akarjuk kidobni, mert legalább már ráállt a lábam formájára, és így tudni, hogy melyik a jobb, meg melyik a bal fele - mindenki ismeri ezeket a cicerói érveléseket, amik a szent status quót óvják férfirészről. Nos hát, ehhez képest azt már aligha nehéz megérteni, hogy nem bírjuk feldolgozni, ha folyton megváltozik a környezetünkben minden, legyen az akár egy egyszerű lábtörlő, vagy a fürdőszoba komplett berendezése. Sajnos ez van, és szerintem ennyi is az egész: mi így, kitérdelten szeretünk mindent, a nadrágunktól az otthonunkig. Nem az újat utáljuk, hanem a régit szeretjük túlságosan, vagy egyszerűen leszarjuk az egészet - de csak addig, amíg ugyanúgy van, mint eredetileg. Persze, belátom, nehéz így együtt élni valakivel, de tessék elhinni, nekünk sem könnyebb, úgyhogy ebben a témában valahogy nem tudok arra jutni, hogy milyen szépen kiegészítjük mi így egymást. Szorri.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés