free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

A férfi a konyhában

HT2         Címkék: főzés, hímtag, konyha 2 hozzászólás

Hímtag kettő a konyhával ápolt kapcsolatáról vall. Meglehetősen ambivalens a viszony, bár a végére határozott kijelentés születik.

Ma, amikor egyes csajok már az egész életüket leélik anélkül, hogy tudnák, hogyan kell elkészíteni egy mákos gubát, és férfi sztárséfek integetnek minden sarkon, könnyen lehet, hogy a főzéssel kapcsolatos sztereotípiáknak nincsen értelme. Ha viszont jobban belegondolunk, a sztárséfek többnyire mindig is férfiak voltak, a hagyományos otthoni főzéshez jóval közelebb álló gasztroblogok jelentős részét pedig igenis nők írják, és az átlagfaszik nagyon is átlagfaszisan állnak a főzéshez. Példának itt vagyok én.

Az iménti kijelentés ellenére szeretném már itt az elején leszögezni: jó vagyok a konyhában. Amit megtanítanak, azt megértem, magamtól is rá tudok jönni egy csomó mindenre, aránylag sok mindenhez értek is. Nem szuvidolok persze (és pláne nem sous vide-olok), de mondjuk – mindannyiunk kedvenc valóságshow-jának két női szereplőjével szemben – attól azért nem jövök zavarba, ha el kell mondanom, hogy mi az a habarás, sőt attól sem, ha meg kell mutatnom. Mi több, rántani is tudok, és még a kézi robotgéppel is elboldogulok.



Viszont roppant „férfiasan” állok ehhez az egészhez. Például amikor a múltkor a kézi robotgép motorját – amúgy önhibámon kívül – leégettem, miközben épp lencsét pépesítettem, megállapítottam, hogy szerencsére már amúgy is a művelet végén jártam, majd a trutyiba beleszagolva újrakereszteltem az ebédet füstölt lencsekrémlevesnek. Aztán meg is ettem. Egy nő alighanem kiszaladt volna tőle a világból, sőt ha egy férfit kínálok meg vele, ő is, de hát nem kínáltam meg senkit, hanem magam fogyasztottam el, amit főztem. És azt hiszem, rengeteg férfit be tudnék mutatni, aki hozzám hasonlóan cselekedett volna ebben az esetben.

Egyszerűen nincs nekem ehhez türelmem. Őszintén szólva egy rántottához is meg kell erőltetnem magam, mert már ott elfogy a kitartás, amikor felrakom az olajat. Egyszerűen nem megy ott állni mellette. Ennek pedig két folyománya van: feltekerem maxra a főzőlapot, aztán otthagyom az egészet. Persze csak egy számot hallgatok meg, és egy rövid hírt olvasok el, vagy csak pár sort írok, és már megyek is vissza a konyhába, de hát valahogy mindig az lesz a vége, hogy túlforrósítom azt a vackot. Hogy milyen gőzt tudok csinálni akkor, amikor cukrot karamellizálok, abba meg már inkább nem is szeretnék belemenni.

Amúgy is be kell vallanom, hogy hazudtam, és újra kell kezdenem az iménti bekezdést. Nekem ugyanis igazából már egy sajtos kenyér elkészítéséhez sincs türelmem. A szükség persze nyilván nagy úr, de azért a makacsság mindig képes birokra kelni vele. Úgyhogy ha megéhezem, és éppen valami szendvicset próbálok összerakni magamnak, az általában úgy megy, hogy háromnegyed órán át készülök rá, aztán amikor már kopog a szemem, nekiállok, de akkor rosszullétre hivatkozva még félbehagyom egy kicsit, és végül másfél órával később fejezem be nagy nehezen az ötperces műveletet.



A legtöbbször amúgy már az alapoknál elbukom az egészet, ugyanis ha rajtam múlik, semmi sincs elmosogatva, és soha nem is lesz, mert a mosogatás a világ legunalmasabb és legidegesítőbb tevékenysége. Iszonyatos csörömpöléssel jár, folyton összevizezek vele mindent, és nem tudom eldönteni, hogy egy villánál is elzárjam-e a csapot, amíg suvickolom, vagy csak egy tányérnál. Ráadásul olyan céltalan is az egész. Ahogyan apám mondogatta – pedig ő amúgy mániákus mosogató volt –, „azt csak abbahagyni lehet, fiam, befejezni sohasem”. Nagy igazság.

Ennek ellenére néha belendülök a konyhában. Mi több, elvetemült is tudok lenni: ha valami megy, az nagyon megy, és számomra megunhatatlan. Más szóval a képzeletbeli receptkönyvem vékony, de szamárfüles és pacás, mint az állat, mert mindig ugyanazt csinálom. Ebben szintén az öregemre ütöttem. Emlékszem, volt idő, hogy tízből hét alkalommal zöldborsóleves és/vagy slambuc volt nála – előbbiből alkalmasint akár tíz litert is le tudott főzni. Én mondjuk ilyesmibe nem vágok bele, mert egy tízliteres bödönt valószínűleg még egy hónap után sem volnék képes elmosogatni, de minden tiszteletem az övé a kitartásáért, és igyekszem is továbbvinni a lángot. Mert hozzá kell tennem: a borsólevese és a slambuca egyaránt kitűnő volt.

Mindazonáltal nem szeretném áltatni magamat, sem másokat: én a konyhába leginkább teát főzni és kész kaját melegíteni járok. És arra is készülnöm kell vagy húsz percet, mert utálom, hogy mosogatni kell hozzá, és egy csomó értelmesebb dolgot is lehet csinálni helyette. Néha még az is megerőltető, hogy ha már csengetett a mikró, kimenjek, kivegyem az ételt, és leüljek megenni. Szóval elmehet minden mesterszakács a francba. Férfi vagyok. Lusta vagyok. Gyarló vagyok. Akkor érzem magamat jól a konyhában, ha valaki főz rám.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés