free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Ízléstelen férfiszokások kis leltára

HT2         Címkék: férfi, hímtag, szokás 45 hozzászólás

A tipikus férfiről alkotott képbe sokaknál beletartoznak bizonyos gusztustalan szokások is. Hímtag kettő erre most nem cáfol rá, sőt megerősíti a sztereotípiákat.

Valamelyik múltkori nyilatkozatom fölött görnyedve kaptam magam rajta, hogy könyékig vájkálok az orromban. Először arra gondoltam, hogy Beavis és Butthead oltárán áldozva írok egy nagyeposzt erről a nők szerint gusztustalan, sok férfi szerint viszont nagyon is hasznos, inspiratív tevékenységről, de aztán ahogy ezen töprengtem, észrevettem, hogy a tökeimet vakarom, és akkor rájöttem, hogy nem aprózhatom el a dolgot. Így született meg az alábbi lista, amelyben részletesen vallok minden gusztustalan szokásomról, és megpróbálok magyarázkodni is. Elnézést persze szokás szerint nem nagyon kérek. Elnézést.

Túrom az orrom

Már itt az elején szeretném kiemelni, hogy a leltár számos (sőt végül is az összes) eleme magasabb rendű tevékenységeket szolgál – vagy azáltal, hogy időt hagy rájuk, vagy azáltal, hogy az elmélyülést segíti. Mind közül az egyik legfontosabb, a felfelé irányuló furkálódás például a töprengés tökéletes aláfestője, mondhatni a kettő kéz a kézben jár, és ahogy az ujj kutat és talál, úgy az elme is sosem járt területekre tör, és zseniális ötletekkel telik meg. (Keményebb fejtörőknél amúgy szóba jöhet az orrszőr tépkedése is.) Kicsit komolyra fordítva a szót, ez nem is annyira igénytelenség, mint inkább addikció: gyakran észre sem veszi az ember, hogy csinálja.

Szipogok

Fentebbi távoli unokatestvére, és ez inkább az időspórolós kategóriába tartozik – egyrészt nincs nekem érkezésem papír zsebkendőt venni, másrészt meg ha van is, elfoglaltabb vagyok annál, hogy eszembe jusson el is tenni, amikor elindulok otthonról. Ha pedig még ez sem hibádzik, hát biztos, hogy valami olyan fontos dolgot művelek, ami közben nem érek rá megállni tülkölni. Marad tehát a szipogás, amit amúgy én is nagyon utálok, de hát mit tegyek: törölgessem inkább a kézfejemmel az orromat? Ezt nyilván nem kívánja senki tőlem.

Vakarok és igazítok

Ezt a legnagyobb nyugalommal szoktam még öltönyben és nyakkendőben is művelni, mert azt már aztán tényleg hadd ne szégyelljem, ami rajtam nőtt, és nem is pattanás. A közelmúltbeli farok-dolgozatomban foglalkoztam már részben ezzel a kérdéssel is, úgyhogy sok mindent nem tudok hozzátenni az akkor elhangzottakhoz: ott van, néha rossz helyen van, ez helyzettől függően simán csak zavar, idegesít vagy akár fáj is, tehát változtatni kell. Azt pedig tényleg ne mondja nekem senki, hogy ez ciki vagy gusztustalan – felőlem aztán a nők is nyugodtan igazgathatják a mellüket.

Kapaszkodok is

Na, ez már, elismerem, kicsit bizarrabb. Egyszer már amúgy leszoktam róla, de mostanában néha megint rajtakapom magam – szerencsére kizárólag akkor szoktam gyakorolni, ha egyedül vagyok.



Szintén az elmélyültség jele amúgy, nagy gondolatok születését és még nagyobb döntések meghozatalát kíséri, de nem tudok beszámolni róla, hogy bármilyen melegség- vagy biztonságérzet töltene el attól, hogy belekapaszkodok a farkamba, egyszerűen csak egy reflexről van szó. El is szoktam engedni azonnal, ha észreveszem a dolgot, szóval elég profán ez az egész, bár biztos nem annak tűnik.

Eregetek

A szellentésnek egyszer már egy külön ódát is szenteltem, amiben mindent elregéltem, úgyhogy erről sem maradt sok mondanivalóm: ami bent van, de kint a helye, azt el kell engedni. Bármi áron. Elnézést, de nem szeretnék felfúvódni és kirepülni az ablakon, meg rosszul érezni sem akarom magam, és különben is, én most már tényleg bárhol, bármikor tudok úgy fingani, hogy azt senki ne vegye észre. Vagy legalábbis majdnem bárhol, majdnem bármikor, némi hibahatár meg legyen megengedve. És eltűrve is.

Lejárt szavatosságú ételt eszem

Magam sem gondoltam volna, hogy hajlamos vagyok rá, de az elmúlt egy-két évben néha megtörténik. Talán felnőttem hozzá? Mondjuk, azt azért hozzátenném, hogy az amerikai filmek vicces főszereplőitől még messze vagyok, szóval nem iszom meg a darabosra összeállt és bezöldült tejet, de kisebb turpisságokat megengedek magamnak. Nem szép, pláne nem követendő a példa, de nézzük a jó oldalát: kevesebbet pazarolok és szemetelek, ráadásul a gyomrom is bírja, pedig amúgy kényes fajta.

Ritkán cserélek ágyneműt

Rém lusta vagyok a kérdésben, és ezt szégyellem is. Mondjuk az is igaz, hogy nem szoktam ágyba vizelni, meg nem is hempergek meg sárban, mielőtt lefekszem, hanem jellemzően inkább lezuhanyozok (plusz mivel lusta vagyok beágyazni, ha rajtam múlik, folyton szellőzik is az ágynemű), de ettől még szerintem is gáz, hogy ha nem szólnak rám, akkor hajlamos vagyok megspórolni a dolgot. Viszont még mindig jobb vagyok egy haveromnál, aki azt mondta: „Egy év, egy ágynemű – alap. De volt már egy év ágynemű nélkül is”.
 
Nem szellőztetek

Apropó, szellőzés. Az van, de nem jelent feltétlenül szellőztetést. Arról ugyanis hajlamos vagyok szintén megfeledkezni. Hogy itt is lefussam a szabadkozó köröket, a dohányzásról (megint) leszoktam, másrészt ez nem szándékos, egyszerűen csak utálom a hideget, és emiatt így télen hajlamos vagyok halogatni meg elfelejteni a dolgot. Ettől függetlenül persze szégyellem magam, és azt is el tudom képzelni, hogy most ki mit gondol az általam telefingott, és hermetikusan lezárva tartott helyiségek, hm, légköréről. De annyira azért nem durva ám a helyzet. Legalábbis szerintem. Höhö.

Zárásul

Gondolom, ezután már minimum egy két lábon járó, bűzölgő, nyáladzó, leevett atlétatrikót és mackónacit viselő szeméthegy benyomását keltem, pedig amúgy nem vagyok az, bizonyisten. Persze lehet, hogy épp ez az ijesztőbb. Mindazonáltal szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezzel együtt is számos erényem van: a szemetet például azonnal leviszem legkésőbb akkor, amikor elkezd bűzleni, és nem szoktam piszkos tányérból, retkes evőeszközzel étkezni sem, mert a mosatlan halom tetején, a legfelső tányér és a csap közti ötcentis résben is el tudok (és el is szoktam) mosni magamnak egy terítéket. Ja, és másokkal ellentétben a gatyámat meg a zoknijaimat sem veszem vissza magamra használtan – inkább elmegyek, és veszek egy újat, ha már minden tartalék elfogyott.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés