free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Gyerekvállalás előtt: éretten és józanul gondolkodjunk

Fiáth Tita         Címkék: anyaság, család, gyerekvállalás, munka, nők 20 hozzászólás

Nem minden nőnél létezik az "anya akarok lenni" érzés, ezért nem kell, hogy bárki is bűnösnek érezze magát emiatt. Nem le- vagy rábeszélni akarunk. Gyerekvállalás előtt.

Mire nőként a "gyerekvállalásra alkalmas" korba lépünk, csak úgy zsong a fejünk az anyaság-mítoszoktól. A legnépszerűbbek igyekeznek elhitetni, hogy létezik egy pont, amikor a nők "biológiailag is bekattannak", vagyis minden korábbi önzésüket félretéve szabályosan megőrülnek attól, hogy gyerekük lehessen - azonnal! Nem állítom, hogy megmagyarázom a népességcsökkenést, de érdemes józanul végiggondolnunk, vajon mikor lészen eljövendő ez a bizonyos érzés, ha létezik egyáltalán.

A "nő mint született Anya" elképzelés több sebből vérzik. Feminista szerzők ügyesen rámutatnak, hogy a 18. századi Franciaországban a "csodamamák" hogyan passzolták vidékre a csemetéiket, és hagyták akár éhen pusztulni őket, csak hogy gond nélkül feszíthessenek a legjobb fővárosi partikon. A példa brutalitása arra szolgál, hogy bizonyítsa: napjaink énközpontúnak kikiáltott fiatal anyái talán mégsem korcsok a régi idők önfeláldozó asszonyaihoz képest, sőt! Az anyaság mindig kemény meló volt, a nőkre ellenállhatatlanul rátörő vágy a kisbaba után pedig a férfivilág kívánságait kiszolgáló porhintésnek tűnik. Birkózhatunk tovább az illúziókkal.



"Anyám egész életemben azt hajtogatta, hogy elérkezik majd az idő, amikor másra sem fogok vágyni, csak egy gyerekre - mondja egy 28 éves nő. - Teltek az évek, és úgy éreztem, bizonyára nem vagyok normális. Talán genetikailag nem stimmel bennem valami, ha az én repertoáromból kimaradt mindaz, ami az anyám és a nagyanyám számára ennyire meghatározó volt. Csak mostanában kezdtem el gondolkozni azon, hogy a nőrokonaim vajon nem adták-e hozzá a lehetőségeik hiányát is ahhoz az érzéshez, amit a kisbaba utáni olthatatlan kívánságnak neveztek. Továbbtanulási vagy karrierálmok helyett természetes lehetett számukra, hogy a bébi lesz az életük megkoronázója." Amint arra az idézet is rávilágít, az anyaság-mítoszok egyik legfőbb veszélye abban rejlik, hogy a nők, akik munkahelyi sikerekről és egyéb, kellemes élményekről fantáziálnak, egyszerre bűnösnek, abnormálisnak vagy csökkentértékűnek kezdik érezni magukat, mert nem teljesítik a Nagykönyv előírásait a női életfeladatokkal kapcsolatban.

Az életstílus változásával és a nők előtt álló utak gazdagodásával párhuzamosan egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy a gyerek utáni vágy ritkán válik olyannyira erőssé, hogy minden mást maga mögé utasítson. Mivel természetes, hogy foglalkozunk a saját jóllétünkkel - vagyis törődünk a külsőnkkel, élvezzük a barátaikkal való együttlétet, haladunk előre a munkahelyi szamárlétrán stb. -, csak a sültgalambot várjuk, ha elhisszük: "Előbb-utóbb vége lesz ennek. Elunom a szórakozást, megcsömörlök a karrieremtől, és nem foglalkoztatnak majd a haverok sem. Na, akkor keresek majd egy pasit, akivel családot alapíthatok!".

A koncertekre járó, bébiszittert fogadó kismamák, vagy a családbarát munkahelyek és bölcsődék iránti óriási igény mind azt mutatják, hogy a gyerekszeretet nem feltétlenül jár együtt a totális önfeladással. A "szülőként való megszületés" hatalmas változás ugyan, de közel sem akkora pálfordulás, amekkorára a "nő legfontosabb feladata az anyaság" típusú mesék dagasztják. A "Mégis mikorra tervezzek?" kérdésre a személyiségfejlődés Erik Erikson által kidolgozott elmélete nyújtja talán elfogadhatóbb, és a mindennapi tapasztalatainkhoz leginkább illeszkedő válaszokat. Míg kamasz lányokként a "Ki vagyok én?" dilemmára keresünk feleletet, és elsősorban önmagunkkal birkózunk, addig fiatal felnőttekként az intim kapcsolataink kialakítása kerül a középpontba.



Huszonévesen és a harmincas éveink elején az egyik legfontosabb életfeladatunk, hogy szoros kötelékeket alakítsunk ki a családunkon kívül álló személyekkel is. Mindez egyben a gazdagodás időszaka: magunknak gyűjtjük az élményeket, az információkat és a tapasztalatokat. Ahogy idősebbek leszünk - különösen igaz ez az életünk második felére -, az arány változik. Felhalmozás helyett ekkor már adni szeretnénk: tanulás helyett tanítani, begyűjtés helyett pedig megosztani. Egyénileg változó, hogy kinek mikor jön el az idő, amikor úgy érzi, hogy mindaz, amit a saját boldogulására megszerezhetett, már nem elégíti ki maradéktalanul. Kipipálva a siker, a hírnév - amennyire a képességeiből futotta rá. Elérkezett a betakarított tudás továbbadásának, "kiáramoltatásának" az ideje.

Mindez persze nem feltétlenül a gyerekvállalásban nyilvánul meg. Akad színész, aki tanodát nyit, üzletember, aki verseket kezd el írni, ügyvédnő, aki Hospice-segítőnek áll és így tovább. A lényeg, hogy a saját érdekek mellett helyet találjunk a többiekről való gondoskodás és az adás iránti szükségleteinknek is. Ami, továbbra is hangsúlyozom, nem jelenti az egyéni igények teljes feladását. Inkább az önzés felülírását, vagy az önös érdekek belesimítását a másokért végzett szolgálatokba. Ebből a kellemesebb perspektívából szemlélve remélhetőleg a gyerekvállalás is kilép majd a mumus-szerepből, ami egyesek számára az addigi életük megtagadásával, afféle "kis halállal" volt egyenértékű - így nemcsak elégedett kisbabából, de kiegyensúlyozott, a mítoszoktól többé nem nyomorgatott anyukából is több lehet.  



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés