free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Ellaposodott házasság kontra új szerelem

pszichologus@borsa.hu         Címkék: házasság, párkapcsolat, pszichológus, szakértő, szerelem 6 hozzászólás

A Borsa pszichológusa nem mondja meg a frankót, nem adja meg a tuti receptet a gondjainkra. Viszont segít új szempontokat találni problémáink megoldásához.

pszichológus

Ajánló

BúvárKund Pszichológusként nem feladatom megmondani a frankót. Arra vállalkozhatom csupán, hogy segítek olyan új szempontokat találni, amelyek felől nézve kissé más megvilágításba kerülnek az említett problémák. BúvárKend kizárólag azokra a levelekre válaszol, amelyek egyben publicitást is kapnak az oldalon, ezek szerkesztett formában, név nélkül kerülnek ki az oldalra.

Kedves Titanilla!
 
22 éves vagyok, 7 éve vagyunk együtt a párommal. Egy éve házasodtunk össze, de sajnos már akkor sem voltam szerelmes belé - bár ez talán nem is különös 7 év után -; most úgy érzem, ez kiütközik rajtunk, vagy legalábbis rajtam. Szeretem, hiszen - csúnya kifejezés, de - hozzászoktam 7 év alatt, kitöltötte a mindennapjaimat, minden tervemben benne volt és van is. Viszont az évek alatt egyre jobban ellaposodott a kapcsolatunk, nem figyeltünk már úgy egymásra, nem éreztem, hogy kellenék neki. Ha valamit meg akartam vele osztani, nem érdekelte stb. Szépen lassan eltávolodtunk egymástól.

Ez odáig fajult, hogy szerelmes lettem az egyik közös barátunkba. Olyan szerelmet találtam a személyében, amire nagyon régóta várok. Nagyon nehéz helyzetbe hoztam ezzel önmagam, mert egyik oldalon a felhőtlen boldogságot látom (ami, józan ésszel átgondolva, tudom, hogy nem tarthat örökké), a másik oldalon pedig a társat, akit nem bánthatok meg azzal, hogy már nem őt szeretem... Úgy érzem, le tudnám élni az életemet a férjemmel, de nem vagyok biztos abban, hogy helyes, ha ilyen alapon maradok. Az a problémám, hogy ha nem találtam volna mást, akkor talán inkább azon gondolkoznék, hogy hogyan lehetne jobbá tenni a házasságunkat, így viszont... legszívesebben új életet kezdenék - nélküle. Biztosan komolytalannak tűnök és naivnak, és talán épp ezért kár is volt összeházasodnunk. Úgy érzem, ha ilyen könnyen "el tud venni valaki" a férjemtől, akkor ez azt jelenti, hogy nem ragaszkodom eléggé hozzá, így viszont nem sok jövője van a kapcsolatunknak. Ha most mégis vele maradok, talán csak idő kérdése, hogy jöjjön egy másik kapcsolat... és talán helyesebb lenne még most lépni: még nincs közös házunk, közös gyerekünk.

Nagyon szeretnék helyesen cselekedni, úgy, hogy a legkevesebb fájdalmat okozzam mind a férjemnek, mind a családomnak (mert a válásomat a szüleim a saját kudarcuknak éreznék). Nem vagyok képes tisztán látni a helyzetemet, egyszer minden nagyon egyszerű, máskor viszont úgy érzem, senkinek nincs ennél nagyobb problémája. És a legrosszabb az egészben, hogy tanácsot sem merek kérni senkitől, mert tudom, hogy elítélnének. Azt mondanák, együtt kell maradnom a férjemmel, mert így helyes. (Valószínűleg a házasságunk is ezért jött létre, mert már ideje volt: mert ennek ez a rendje.) Talán nem szabadna engednem, hogy ennyire befolyásoljon a környezetem, de nem legyinthetek mindenre, ami körülöttem van... Tudom, hogy egyik szerelem sem tart örökké, de ha csak egy pár hónapig boldog lehetnék, talán az is többet érne, mint egy életen át beletörődni abba, hogy többet már nem leszek szerelmes. Arról nem is beszélve, hogy ha megijedek, és a biztosat választva a férjemmel maradok, tőle is elveszem az esélyt, hogy igazán boldog legyen valakivel... Mi lenne a helyes? Az eszemre hallgassak, vagy a szívemre? Mert nagyon nem találom az egyensúlyt...

Előre is köszönöm a segítséget!

Üdv, Eszter


Kedves Eszter,

bár a szív-ész szembenállásra hivatkozol a leveled végén, úgy látom, hogy a házasság felbontásával kapcsolatban jóval több racionális érvet tudsz felhozni. A szakítás mellett szól a kapcsolat ellaposodása, az egymás iránti közöny, a kommunikáció és a "jobbító erőfeszítések" hiánya, illetve az új szerelem. A mérleg másik serpenyőjébe kizárólag mások rosszallásának elkerülését helyezted, amit látszólag Te sem tartasz igazán komoly érvnek. Sőt: meg is jegyzed, hogy maga az összeházasodás is a hagyományokhoz való automatikus alkalmazkodás - és nem a Ti akkori őszinte szándékotok - következménye lehetett. Ha ennyire egyértelműek az erőviszonyok, vagyis ha a prókat és a kontrákat összegyűjtve nyilvánvalóan a szakítás és az új élet kezdete mellett törsz lándzsát, hol itt a dilemma?

Azt írod, hogy ha az új kapcsolat nem jött volna közbe, talán a házasságod javításába feccölnél több energiát. Megjegyzed azt is, hogy józanul tudod, hogy a lángoló szenvedély és a felhőtlen boldogság nem tarthat örökké. Úgy tűnik, mintha az lenne a legfőbb félelmed - a dilemmád lényege -, hogy érdemes-e egy stabil, megszokott kapcsolatot felrúgnod csak azért, mert egy kicsit "meg vagy őrülve" most, miközben tudod - tudni véled -, hogy ez a szerelem is pontosan ugyanott fog végződni, ahol a házasságod (hiszen a "józan ész" azt diktálja, hogy a rajongás elmúlik, maradnak a száraz mindennapok, amik semelyik másik férfivel sem volnának különbek, mint most). Ebből jutsz arra a következtetésre, hogy "pár hónap boldogság is többet érne" - erről viszont úgy tartod, hogy minden racionalitást nélkülöz, és teljesen "begőzölt" gondolat. Persze, hogy aggasztani kezd, hogy lesz-e majd bárki, aki valaha meg fogja érteni a választásodat.

Mivel ebben problematikában látom a hezitálás lényegét, leginkább erre próbálok választ adni. Számomra kétséges, hogy a szenvedélyszerelem hőfokának csökkenése automatikusan a kapcsolat ellaposodásával volna egyenértékű. Noha a másik iránti vágy ilyen-olyan biológiai okok miatt (is) alábbhagy az idővel, az, hogy minden kapcsolat a beszélgetés vagy a másik iránti érdeklődés olyan mértékű eltűnésével járjon, ahogy a házasságodról írod, már közel sem normális. A férjeddel talán túl sok mindent vettetek készpénznek: a másik akkor is kéznél van, ha nem szólok hozzá, ha nem vagyok figyelmes, ha elengedem magam, és nem teszek erőfeszítéseket. Talán fel sem merült, mennyire törékeny egy viszony, illetve hogy hét év házasságlevéllel együtt sem elég biztosíték arra, hogy a dolgok mozdulatlanságba legyenek betonozva. Közhely, hogy a szerelmet gondozni kell, a mindennapos erőfeszítés és odafigyelés pedig annak lehet a záloga, hogy ne hűljön ki, és hosszabb távon is életképes maradjon a szerelem. Ha belevágsz egy újabb kapcsolatba, most már ezzel a tapasztalattal a hátad mögött vágsz bele. És ettől talán a felelősséged is nagyobb.

A dilemmára röviden az a válaszom, hogy egyáltalán nem természetes, hogy pár év múlva ugyanebben a kátyúban találd magad. Az persze kérdéses, hogy abban a pillanatban, mihelyt közlöd a férjeddel a döntésed, nem kezd-e el fűt-fát megígérni, nem próbálja-e azonnal összekapni magát, nem válik-e a "veszteség szagától" figyelmessé és így tovább. Ugyanakkor ha valóban idáig jutnának a dolgok, az már az új szerelmedhez való lojalitás próbája is lenne. Ami már egy másik típusú dilemma.

A jelen konfliktus feloldásához, azaz az észérveid, az érzelmeid, és akár a környezeteddel való konfrontáció és konfliktusok felvállalásához kitartást és nagyon sok sikert kívánok!

Üdvözlettel: Fiáth Tita   



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés