free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Bőgve zúztunk a Kispál búcsúkoncertjén

Trapp Henci         Címkék: kispál, kultúrtripp, sziget 3 hozzászólás

Elénekeltük, hogy vége, bőgve köszöntünk el egymástól, minden idők legnagyobb magyar zenekarával. Elindult a 2010-es szigetelés, lezárult egy korszak.

Amikor felröppent a híre, hogy az elmúlt húsz év kultikus zenekara, a Kispál és a Borz abbahagyja a pályafutását, többen biztosra vettük, hogy a Szigeten lesz a búcsú. Így is lett. Azon a Szigeten, ahol olyan sok elrontott koncertet adtak Lovasiék, de akik mégsem tudtak csalódást okozni, mert feltételek nélkül szerettük őket. Evidens volt, hogy ezen az utolsó koncerten jelen kell lennünk. (Borsaszerkesztő szerelme Pécs, hiszen ott szocializálódott, negyed évszázadig élvezte a mediterrán és liverpooli hangulat keveredését, egészen közeli kapcsolatban volt ezért a helyi zenészekkel, így Lovasiékkal is, de már a középiskolában a kispálosok szcénájához tartozott.)

sziget.hu
Még több kép a Sziget hivatalos fotói között

Alig este hat után már olyan tömeg volt a bejárat előtt, mintha a Rolling Stones játszana a Hajógyári szigeten. Kétséges volt, hogy be tudunk-e jutni a nyolcas koncertkezdésig, de élelmes, figyelmes, és leginkább szemtelen várakozókként hamar felfedeztük azt a titkos csatornát a tömegben, ahol a bent dolgozók jártak be, hát mi is átiszkoltunk rajta. Így a másfél órás várakozás helyett röpke húsz alatt már a biztonságiak előtt vonultunk fel, akik meglepő módon még csak rá sem néztek a táskáinkra. Amint letértünk az aszfaltozott útról, hogy néhány métert levágjunk a Nagyszínpad felé tartó útból, olyan érzetünk támadt, mintha tavaly óta semmi nem változott volna, mintha csak tegnap lettünk volna kint utoljára a Szigeten. Minden ugyanúgy nézett ki, minden ugyanott volt, csak minden kicsit nagyobb, színesebb, mint az előző évben. Az elmúlt tizennyolc Sziget során azonban nem igazán volt olyan koncert, ami "A" kihagyhatatlan jelzőt kapta volna, de a -1. nap Kispál és a Borz koncertje az volt, hiszen 23 év után a kultikus zenekar felbomlik és igen, lezárul egy korszak, bármilyen közhelyesen is hangzik.

A Nagyszínpadhoz akkor érkeztünk meg, amikor a kivetítőn a végső visszaszámlálás 460 másodpercnél tartott, aztán az utolsó tíz másodpercet kivárva, több ezer ember üvöltve számolt vissza, és köszöntötte Lovasit, Kispit, és gondolatban mindenkit, akinek valaha köze volt a bandához. A koncert kezdete előtt sajtófotósokkal beszélgettünk, akik egyetértettek abban, hogy sok-sok síró, pityergő arcot tudnak majd megörökíteni, és voltak olyan fotósok – férfiak -, akik bevállalták annak a lehetőségét, hogy talán az ő szemük is könnybe lábad néha a koncert alatt. Borsaszerkesztő is számított arra, hogy lesz bőgés, de arra nem, hogy ez már a második számnál bekövetkezhet. A háromórás koncert úgy röppent el, mint a 90-es évek elején egy hangulatos, családias klubkoncert.

Stílusos kezdéssel álltak színpadra a srácok, az Utolsó forradalmár nótával, majd jött a "Ha ez itt a vég, hát az nagyon derék!"- ekkor már többen a könnyeikkel küzdöttek - Lovasi is -, Borsaszerkesztőnek pedig eszébe jutott egy sornyi Kispál: "A szemétől a szájig, / Valami sós folyik és ő csak / Birkózik az ízzel...", és megengedte magának, hogy patakokban ömöljön le a sós lé az arcán. Tényleg derék volt ez az érzékeny blokk. Derekasan megénekeltettek, megtáncoltattak minket, és a vendégzenészek is brillíroztak, hol elérzékenyülve a húszezres tömegtől, hol vidámkodva, manírosan. Első vendégként Németh Juci mezitlábaskodta be a Nagyszínpadot, Lovasival duettezve énekelte el a De szeretnék... kezdetű nótát, majd a közönséggel együtt bizonygatta Lovasi, hogy Nem fáj! Meglepetésként Varga Livius is megjelent: elénekelt nekünk egy történetet a Nagyvárosi románcról. Erre válaszul Lovasi elvitt minket a Rezervátumba, Etetés is volt, majd egy jó nagy mulatság a Csík zenekarral. Majd megjelent Ózdi, Bräutigam Gábor, és Kispál, majd Lovasi András irányításával - ős-Kispál – felálltak kisszínpadosan a Nagyszínpad bal traktusába, és olyat zúztak, mint éppen frissen alakult, lelkes, ambíciókkal teli rockbanda. A koncert csúcspontja mindenképpen az volt, amikor Kiss Tibi énekelte a Következő buszon című dalt - ekkor muszáj volt felhívnunk, Barcelonát, ahol egy Kispál-Quimby rajongó építgeti az életét, így az utolsó koncerten nem lehetett jelen. Miután a dal elnémult, internacionális zokogás következett.

sziget.hu

Miért ennyire nagydolog, hogy a 23 éve működő zenekar feloszlik? Mert a rendszerváltást követő zenei űrt töltötték tele Kispálék. Lovasi verselése, minden lelket áthatni képes gondolatvilága, egyszerű, mégis míves tingli-tangli zenéjük nemzeti zenekarrá emelte őket. Nem vágytak külföldre, ha eljutottak a határon túlra, adtak ugyan jó klubkoncerteket, de a szövegeik nekünk szóltak. Az érzéseinkről, a helyzetünkről, a savanyú-sanyarú, mégis vidáman élhető létünkről.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Megszületett...

A zeneiparnak új hercegnője lett: Beyonce és Jay-Z hétvégén világra jött kislányát máris mindenki imádja.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés