free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Mindenki másképp rigolyás az olvasásra

Borsa         Címkék: könyv, kultúrtripp, olvasás 12 hozzászólás

Az olvasás szépségeit - reméljük - nem kell taglalnunk, így inkább azt nézzük most meg, hogyan lehet vitatéma a könyv. Olvasó emberek rögeszméit gyűjtöttük össze.

Kongathatjuk a vészharangot, a könyveket akkor is sokan szeretik még mindig. Viszont mindenki másképp csinálja, és bizony sok rögeszme is tapad az olvasás szenvedélyéhez. Összegyűjtöttük a szerintünk legjellemzőbbeket, és szigorúan szubjektív alapon elméláztunk egy kicsit mindegyik kapcsán: a könyv fizikai valójával kapcsolatosaktól a szigorúan elméleti kérdésekig mindenfélét találtunk. Lássuk hát, ki milyen karóhoz köti az ebet.

Nem tesszük le lapjaira fordítva a nyitott könyvet

Sanyarúbb gyerekkorral megvert embertársaink nemegyszer a kezükre is kaptak egy rendeset, ha nem tartották be ezt az alapszabályt, és ebben pont az a meglepő, hogy az akkori könyvek még sokkal jobban bírták az efféle terhelést, mint néhány mai puha borítós, ragasztott saláta, amit már kinyitni se nagyon szabad, ha egyben szeretnénk látni. Az alapelvvel egyetértünk, bár szerintünk épp elég büntetés a rendetlen elkövetőnek, ha szétesik a könyv, megtörik a gerince, vagy összegyűrődnek a lapjai – ha meg kölcsönkötöttel csinálja, hát szépen megveszi majd újra. A visszaeső elkövetők védelmében pedig azt is hozzá kell tenni, hogy az oldalak sarkának behajtásánál mindenképpen elegánsabb ez a megoldás.



„Ezt a könyvet minden évben el kell olvasni”

Na és aztán minek? Ha nagy kedvenc, akkor persze tessék csak, akár hetente is, ha úgy tetszik, de ez legyen magánügy, vagy módosuljon úgy a mondat: „Én ezt a könyvet minden évben elolvasom”, mert úgy még nagyobb kedvet is csinál. A fennhéjazó utasítgatást viszont jobb lenne abbahagyni, mert attól még, hogy valakinek a Búcsú a fegyverektől a világirodalom csúcsa, lehet, hogy más elalszik rajta, pedig az Utas és holdvilágot meg maga is időről időre újra végigolvassa. Gyanúnk szerint egyébként az idézett mondat amúgy is csak afféle műkritikai Jolly Joker, amit azután dobnak be az esztéták, hogy a tárgyalt művet leporolták és gyorsan átforgatták, mert már maguk sem emlékeztek rá, pontosan miről is szól – és ezt feltételezik mindenki másról is.

Egy könyvet csak egyszer érdemes elolvasni

Minden lónak két oldala van, és ezen is landolnak páran. Persze aki azért vallja ezt az elvet, mert a memóriája egy számítógépével vetekszik precizitásában, és hozzá még feneketlen is, mint a Mariana-árok, azt csak irigyelni tudjuk (teszteltük, van ilyen ember), de aki pusztán azért mondja, mert úgy gondolja, hogy mindig jobb az új élményeket keresni, az talán kicsit túlzásba esik. Vagy egyszerűen még nem találkozott olyan kötettel, ami másodjára-harmadjára is szórakoztató, de akkor meg valószínűleg nem keresi elég intenzíven azokat az új élményeket, vagy nagyon rossz helyen kutat.

A könyv mindig jobb, mint a belőle készült film

Egy nagyobb falat: vitathatatlan, hogy többször igaz, mint ahányszor nem, de sommás állításként akkor is blődség. Ahogyan egy rossz rendező bármilyen könyvből tud ócska filmet forgatni, úgy egy jó rendező is tud akármilyen vacak firkálmányból kitűnő mozit faragni – jó példa erre A Keselyű hat napja című átlagponyvából készült Sydney Pollack-remekmű, A Keselyű három napja, vagy Polanski klasszikusa, a Rosemary gyermeke, ami szintén nem egy irodalmi Nobel-díjra érdemes kötet alapján született. Hogy mégis több a rossz adaptáció, az valószínűleg annak köszönhető, hogy hibázni a jó filmesek is tudnak, vak tyúk viszont ritkán talál szemet ebben a műfajban (talán mert a közmondások még a mozikorszak előtt születtek).

A rögeszme ezzel együtt is kitartó jelenléte valószínűleg annak köszönhető egyébként, hogy a könyvet automatikusan magasabb rendű műfajnak tartjuk, mint a filmet, de ezt meg már el kellene felejteni, mert két, teljesen különálló, egyenrangú, csak épp egyáltalán nem átjárhatatlan dologról beszélünk. Ha az író szabadon engedheti a fantáziáját, és ugyanígy mi is, amikor magunk elé képzeljük a leírtakat, akkor hadd tegye meg ezt a rendező is, és ha nem is fogadjuk el feltétel nélkül, ami kisül a dologból, egy esélyt azért adjunk neki. Amennyiben pedig erre nem vagyunk képesek, gondoljunk szegény Boris Vian példájára, aki a Köpök a sírotokra filmváltozatának bemutatóján néhány perc után szívrohamot kapott a látottaktól, és inkább maradjunk otthon. Mondjuk egy másik könyvvel, meg a becses szárnyaló fantáziánkkal.



Csak a kemény borítós az igazi

És egyben az a drágább is. A puha kötésű könyveket ugyebár nem azért találták ki, hogy a fizikai súlytól ódzkodó olvasókat lekenyerezzék, hanem azért, mert olcsóbban állíthatók elő, és kevesebbért lehet adni is őket. Ennek ellenére ezt a rögeszmét meg tudjuk érteni, és bizonyos fokig osztjuk is, mert mi is szeretünk jól rámarkolni egy-egy vaskos kötetre. Annyi kiegészítés viszont szerintünk megengedhető, sőt talán szükséges is, hogy bizonyos szerzőknek, regénytípusoknak egyszerűen nem áll jól a keménytáblás borító: Stephen King művei például úgy néznek ki vele, mint egy iskolai osztály ügyeletes rosszgyereke a tanévzárón, öltönyben. Másfelől néha egész szépen is tudnak sikerülni a puha kötéses darabok, és vannak könyvek, amik egyszerűen így nőttek a szívünkhöz: Agatha Christie műveit például akármilyen ékszerdobozszerű keménytáblás borítóba burkolják, akkor is a klasszikus, farzsebbe passzoló, puha kötéses változatban lesznek az igaziak.

A kölcsönkönyv nem könyv

Meghökkenve vettük tudomásul, hogy ezt a vesszőparipát nem ismeri mindenki, mert bizony hallottunk már olyan emberről is, aki inkább nem olvasott semmit, ha nem vehette meg magának, pedig falta a könyveket, olvasójegyre is lett volna pénze, és barátai is akadtak. Furcsa önsanyargatás ez, de nekünk valahol tetszik a mélyén megbúvó makacsság, mert valahogy azt sugalmazza, hogy az elveket valló illető úgy szereti a könyveket, ahogy vannak, és az olvasás élménye mellett az egésznek a rituáléjára is ad, könyvespolcostul, mindenestül. A kivégzett könyv és a birtoklási vágy klasszikus kapcsolata sem elhanyagolható: amit elolvastunk, az a miénk, és jó érzés, ha nemcsak a memóriánkban hagy nyomot, hanem fizikai valójában is a mi polcunk éke lesz. Mi azért persze maradunk könyvtártagok és lelkes kéregetők, mert az első helyen nálunk mégiscsak a betűk szemmel történő felnyársalása áll, a járulékos élvezetek csak azután jönnek.

„Minek a könyv, küldd át egy doksiban”

Az iméntiek viszont nem jelentik azt, hogy ne volnának fenntartásaink a legfrissebb technokrata tendenciákkal, sőt: valahol szinte minden rigolyát meg tudunk bocsátani, mert a legtöbb mégiscsak a könyvek melletti kardoskodásról szól, ez viszont épp az ellenkező irányba mutat. Nem akarunk persze maradinak tűnni, tudjuk, hogy a számítógépben nem foglal fizikailag sok helyet, nem pusztulnak fák az előállítása során, ésatöbbi, ésatöbbi, de mi azért csak úgy vagyunk vele, hogy adjuk meg az olvasásnak a módját. És nem is csak azért, mert a villogó monitorra meredő szem hamar elfárad, hanem azért, mert az olvasáshoz szerintünk hozzátartozik a könyv, a polc, a fotel, a kislámpa, meg az összes többi kellék is. Rigolyákkal vagy azok nélkül, de mi csak így szeretjük.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Megszületett...

A zeneiparnak új hercegnője lett: Beyonce és Jay-Z hétvégén világra jött kislányát máris mindenki imádja.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés