free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Lindsay Lohan most már valóban sittre megy

Borsa         Címkék: alkohol, bíróság, börtön, drog, lindsaylohan 6 hozzászólás

Többször is vétett Lindsay Lohan azzal, hogy időről időre részegen, bedrogozva vezetett, illetve egyéb károkat okozott. A bíróság végre kijózanító ítéletet hozott.

A botrányos életű színésznőcskét, Lindsay Lohant tegnap a bíróság 90 nap börtönre, majd szabadulása után kötelező fekvő rehabilitációra ítélték. A történet ismerős a sztárvilágból - persze a pórnép is vét, csak arról nem tudunk -, hiszen a tudatmódosítók által történő vezetés a celebek körében sajnos szinte mindennapos.



2010 májusában Lindsay Lohannek már csak súlyos óvadék ellenében sikerült megúsznia a börtönt, ugyanezen vétség miatt, ráadásul a bírósági tárgyalásokon sem jelent meg, Cannes-ban bulizott helyette. Miután ezt megúszta, tízezer dollárral és azzal a feltétellel, hogy nem fogyaszt alkoholt, és ellenőrzik is fogják - a színésznő bokájára szereltek egy kütyüt, ami jelez, ha a szervezetébe alkohol kerül -, újra lebukott. A június eleji Movie Awards alkalmával már jelzett is a készülék, és mivel a próbaidő még korántsem járt le, hát a bíróság becitálta Lindsay Lohant egy újabb tárgyalásra, ahol szuper védőügyvédjének és húszezer dollárjának köszönhetően ismét szabadlábra engedték, de július 6-ra meghallgatásra hívták. 

Marsha Revel bírónő nagyon határozott volt az ítéletet illetően, Lohan hiába zokogott, nyújtott már-már Oscar-díjas alakítást, a könnyek nem hatották meg az ítélőt, sőt az ügyvédje is tanácstalan volt. Lohan a klasszikus megbánó arcot mutatta a bíróságon, miközben azt mondta, hogy ő nem számít semmilyen különleges bánásmódra és higgyék el, ő megpróbál mindent megtenni, amit lehet, igaz nem a legjobban. Viszont a bírónő - joggal - kemény volt: "Nem lehetek egyértelműbb, nincs mentség." Mivel a korábbi szankciókat - elvonó, felelős autóvezetés, alkohol- és drogfogyasztás kerülése - nem tartotta be, illetve a kötelezővé tett rehabilitációs intézetet is elhagyta, a Beverly Hills-i bíróság meghallgatta ugyan a rimánkodását, de az ítéletet végrehajtják: kilencven nap börtön, majd ezt követően kilencven nap kötelező, nem megszakítható alkohol- és drogelvonó következik.


Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés