free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Tohonya férfiak, tele nagy tervekkel

HT2         Címkék: férfiak, hímtag, lustaság 9 hozzászólás

Hímtag kettő szerint a lusta férfiak külön altípusa a nagy terveket dédelgető, de soha semmit meg nem valósító pasi. És a hajlam minden férfiben ott lappang.

A férfilustaságnak mítosza van, ez nem is kérdés – gondoljunk csak a frottír köntösben bevásárolni induló Tökire A Nagy Lebowskiból. Persze az csak egy kitalált figura, úgyhogy olyan zseniális soha senki nem lesz a való életben, mint ő, de én azért azt mondom, hogy lehet a naplopást igazán stílusosan csinálni a hétköznapokban is, és lehet a „ráérünk arra még” menő szlogen is. Tudom, papíron disznó dolog a semmirekellőket éltetni, de amíg vannak közimádatnak örvendő rablók is, addig senki ne mondja nekem, hogy egy kellőképpen laza léhűtő nem lehet szimpatikus. Nem GDP-szempontból, vagy erkölcsileg, hanem csak úgy emberileg, leginkább attól, hogy mer még egyáltalán felvállaltan szararcú lenni.



És persze lehet nagyon rosszul is csinálni ezt a dolgot. Olyankor lesz az illetőből ideál-tipikus lusta senki, aki csak fecsérli az idejét, élősködik másokon, kuplerájt hagy maga után, elmegy mellette az élet satöbbi satöbbi. Hogy mi választja el a stílusos lustaságot az ócska naplopástól, az jó kérdés. Nyilván van, akinek eleve bénán áll a frottír köntös, de ha ettől eltekintünk, valószínűleg az a titok, hogy a menő lógós a környezete számára is szórakoztató, míg a lúzer inkább irritáló. Mondhatni, a Töki-típus tudatában van és nem is szégyelli, sőt nagydobra veri, hogy egy rohadt tétlenkedő, a tipikus naplopó viszont híján van ennek az öniróniának. Sőt sokszor a belátásnak is, miszerint lusta. A legrosszabb helyzet pedig akkor áll elő, amikor nemhogy nem veszi tudomásul a semmirekellőségét, de még úgy is tesz, mintha épp ellenkezőleg volna: megszállottan ígérget, mi több, fenyegetőzik, hogy majd ő megmutatja, egyszer meglátja mindenki, csak jöjjön el az ő ideje.

Eddig is a férfilustaságról volt szó, mert az eleve valami különleges dolog, de a rend kedvéért most külön is nyomatékosítanám: az imént vázolt viselkedés kifejezetten a férfiak sajátja. Legalábbis az én életemben a hatalmas, világmegváltó tervekkel rendelkező, azokat rendszeresen hangoztató, majd belőlük semmit meg nem valósító figurák mindig férfiak, és nem is kevesen vannak. Terveiket általában hétköznap, munkaidőben, a heverőn henyélve szövögetik, fogadalmaikat, ígéreteiket füstös kocsmákban, gőzös fejjel teszik, távolba révedésben és szemszikráztatásban verhetetlenek, meggyőzőképességük pedig egy igazán jó (vagy igazán alattomos, bár a kettő lehet, hogy ugyanaz) politikuséval vetekszik, magyarul még hisz is nekik az ember – legalábbis addig, amíg ki nem ismeri őket. Mármint egyet közülük, mert azután már nagyon könnyen azonosíthatók. Az idő múlásával pedig egyre jobban megragadnak a szerepükben, vagy nevezzük, aminek akarjuk, és egyre reménytelenebbé és szánalmasabbá válnak.

Hogy miért a férfiakra jellemző ez az egész, arról fogalmam sincs. Biztos szerepe van benne a megkérdőjelezhetetlenül létező férfibüszkeségnek, de igazából mindegy is. És az is teljesen mindegy, hogy mi vezet idáig azoknál, akik eljutnak idáig, mert borzasztó az egész. Persze, sarkítok. Hiszen ennek az embertípusnak (férfitípusnak) is vannak díszpéldányai, akik önkéntes munkanélküliként lógatják a lábaikat, a tökeiket, a nyelvüket meg minden egyebüket, és vannak enyhébb esetek is, akik nem teljesen haszontalan, vagy akár aránylag hasznos tagjai a társadalomnak, amennyiben ezt a munka elvégzésével, mosogatással, szemétlevitellel és hasonlókkal mérjük, de egyről a kettőre lépni már képtelenek, csak elképzelni, hogy hogyan szeretnék ezt véghezvinni. Még szomorúbb ebben az egészben az, hogy gyakran látszik: nem is csak a levegőbe fantáziálnak, vannak életképes ötleteik, terveik, csak ők maguk életképtelenek a szó klasszikus értelmében, mert tenni már semmit nem akarnak/tudnak azért, hogy tényleg történjen velük valami.

A legeslegszomorúbb pedig természetesen az, amikor az ember (férfi) néha (de persze szigorúan csak néha) kénytelen belátni, hogy – amint a költő mondja – „én is egy kicsit”, mert akkor aztán végképp kellene, de végképp nincs magyarázat. Azt persze nem állítom, hogy minden férfi ilyen, de a hajlam, azt hiszem, nagyobb részt ott lappang mindannyiunkban, és ezzel a tudattal azért igen szomorú dolog együtt élni. Az egyetlen szerencse az, hogy gyógyíthatatlan eset azért valószínűleg nem létezik, csak kell hozzá valaki, aki gatyába rázza a pácienst. Szóval ha valaki ilyen férfivel találkozik, bátran rúgja seggbe!


Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés