free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Magányos szorongás helyett: rendet az agyakba!

Borsa         Címkék: magány, párkapcsolat, púder, társkeresés 2 hozzászólás

Ha túl régóta vagyunk egyedül, a durca helyett inkább próbáljunk rendet tenni a psziché mélyén. Továbbá a párkapcsolatot övező félelmeinknek sem árt "arcot adni".

Elfelejthetünk-e pasizni, csajozni? Körülöttünk elkelnek a barátnők, igába hajtják a fejüket az urak - miközben mi minden áldott este mantraként mormoljuk magunkban, hogy ez már a büdös életbe nem jön nekünk össze, a rutinunk is megkopott, a kedvünk is fogytán, erőtlenek is vagyunk - meg hát lehet, hogy mégiscsak jobb egyedül, sőt.

Mint a fogyó Hold, apad bennünk a remény, hogy valaha is az utunkba sodor "valaki normálisat" a vándor szerencse (nem mintha tennénk érte bármit). Tuti, hogy mi vagyunk a bénák, persze amúgy sincs kedvünk tenni a szépet senkinek, iszonyú fárasztó, ki a franc akar erőlködni ezzel. Nekünk ezt dobta a gép, ennyi. Az utolsó kapcsolatunknak is csúf bukó lett a vége, kidobtak, mint macskát szarni, akkor meg minek vesződni - így legalább senki nem csal meg, nem aláz porig, ennyivel is könnyebb az élet. Álszent, boldog barmokkal vagyunk körülvéve, kényszeredetten mosolygunk, de inkább teli szájjal röhögünk a mindennap aktuális szinglivicceken, már az iróniára se futja a munícióból, de titkon csak odalesünk egy-egy bimbózó párkapcsolat küszöbére, mások mégis mit csinálnak ilyenkor.

Már az idejét se tudjuk, hogy mikor nyomtuk ezt realbe', komolyan utoljára (szerelemmel, szenvedéllyel, bika elszánással) - ha leszámoljuk azt a pár kósza estét és súlytalan kalandocskát, ami már akkor is nehezünkre esett és csak púp volt a háton… hát, jó régen.



A fentebbi eszmefuttatás és a benne bőséggel megbújó logikai-érzelmi buktatók, visszásságok tán sokak belsőmonológ-archívumából ismerősek lehetnek. A hónapok, évek előrehaladtával arányosan a tevékeny és tudatos hozzáállást, a konstruktív (ön)elemzést és helyzetértékelést lassan felváltják a sorssal, szerencsével, karmával kezdődő mondatok, olyan misztikus és súlyosan szomorú lesz minden. Aztán szépen elérjük a célállomást (sokat tettünk érte): mi erre már képtelenek vagyunk, belefáradtunk, elfelejtettük, hogy ezt hogyan kell, nekünk ez egyszerűen nem való. Úgyhogy inkább ki se mozdulunk ("minek, úgysincs kivel, a többiek mind párba’ nyomják, csak feszengenének miattam"), és a bőséges, egyedül elköltött vacsorák által ránk pakolt pluszon meg aztán tényleg meg lehet fogni egzaktan is a problémát. Hátradőlünk, várunk, mi más.

Először is: nem minden barátunk ádáz ellenség, akiknek egyetlen céljuk, hogy torz tükröt tartsanak a mi nyomorúságunk elé. A paranoiába hajló fejtegetéseket - úgymint: "csak azért hívnak el moziba, mert sajnálnak", "asszem a múltkori buli alatt is kibeszéltek", "megint össze akarnak boronálni valami abnormális hülyével"- próbáljuk meg lehalkítani odabent, amennyire csak lehet. Aztán: ha felvetik, hogy nem ártana szakemberhez fordulni, nem biztos, hogy az "oda csak hülyék meg bolondok járnak, nekem meg semmi bajom" típusú válasz lesz a leginkább üdvözítő.

A durca és a sebek nyalogatása helyett inkább próbáljunk rendet tenni a psziché mélyén, továbbá a párkapcsolatot övező félelmeinknek sem árt "arcot adni". Ha a barátaink dögunalmas monológjait unjuk, rengeteg lehetőségünk van: egyéni és csoportos terápiák garmadája áll rendelkezésre, ami - figyelem! - nem arra hivatott, hogy helyettünk oldja meg a problémát, hanem hogy mi magunk, alaposan megtáltosodva, újult erővel fussunk neki a kérdésnek, és más oldalról is ránézzünk ugyanarra a szituációra.



Meg fogunk lepődni. A fenti gondolatsor logikai bukfenceire például biztosan ráfér némi kozmetika - ezt pedig szívesen lespóroljuk, ha csak magunkban megy a morfondír, és inkább a kényelmes önsajnálat, a jól bejáratott-begyakorolt következtetések hívei vagyunk. És hogy mit mond minderről a szakember? Rózsa Sándor pszichológus szerint: A tartós egyedüllét a naiv, hétköznapi pszichológiai elméletek szerint a rigolyáink erősödésének, illetve újabbak begyűjtésének kedvez. Alapvetően arról van szó, hogy minél több tapasztalatot szerzünk arról, hogy sikertelenek vagyunk a párkeresésben - például visszautasítanak, vagy épp a negyedik randevúra sem az a fiú érkezik meg, akit az internetes fotója alapján várnánk -, annál erőteljesebben jelentkezhet a szociális szorongás. Egy-egy újabb párkeresési szituációban ilyenkor könnyebben aktiválódnak az olyan, önmagunkkal kapcsolatos hiedelmeink, mint például "Béna vagyok, már a múltkor is elrontottam"; "Nagyon megcsúnyultam az utóbbi időben"; "Teljesen kijöttem a gyakorlatból, már nem is tudnék együtt élni senkivel". Az ilyen gondolatok nem egyszerűen blokkolják a spontán viselkedést, hanem afféle önbeteljesítő jóslatokként végül épp azt a típusú, nemkívánatos magatartást hozzák létre, amelyet el akartunk kerülni. Amikor tehát attól rettegünk, hogy úgysem fog sikerülni, mert görcsösek leszünk, a szorongás - részben azáltal, hogy végig önmagunkra koncentrálunk - végül valóban aláássa a magunktól elvárt lazaságot.

Párkapcsolatban élni persze nem kötelező, mint ahogy egyedül lenni sem feltétlenül borzalmas, de az említett szorongó, fojtó magány feloldása, az erre irányuló folyamatos próbálkozás elemi kötelesség. Se csajozni, se pasizni nem felejt el az ember, csak magamagát hagyhatja el valahol útközben - a kapcsolati nyavalyáknál jobb apropót pedig keresve se, hogy visszapislantsunk kicsit, és más vágányra álljunk.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés