free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Nem igaz, hogy a nő bocsát meg könnyebben

Borsa         Címkék: megbocsátás, párkapcsolat, púder 2 hozzászólás

Mi, nők empatikusabbak vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy megbocsátóbbak is. Mintha blokkolódna bennünk az együttérzésre való képesség konfliktusban.

"Egy jó asszony mindent megbocsát" – adta ki egykoron az ukázt Zámbó Jimmy, valódi kiengesztelődés helyett alighanem a szemétségek kritikátlan benyelését propagálva. A női kiszolgáltatottságot nem túl nehézkes Szűzanya-pózba fordítani: vagy könyörületes arccal elnézed, hogy a seggére verek a havi keresménynek a pókerasztalnál, vagy mehetsz az utcára a kölkökkel, így a családfő rosszabb esetekben. Efféle kulturális előírások és sztereotípiák hálójában talán nem árt néhanap megvizsgálni, vajon tényleg annyira irgalmasak-e a lányok-asszonyok, ahogy az a slágerekben megfogalmazódik.



Egyszerű a válasz: nem. A férfiak és a nők között alig találtak különbséget a megbocsátás vonatkozásában – de talán ne szaladjunk ennyire előre. A szemhunyásra és a feloldozásra való képesség az egyik legemberibb tulajdonságunk. Gondoljunk bele: a nagyvárosi életforma mellett elég emberpróbáló lenne a Van Damme-filmek bosszúra kihegyezett etikáját tartani. Ha minden oldalba fúródó könyökért birokra kelnénk a metrón, vagy az összes savanyújóska hivatalnokot egy Kalasnyikovval büntetnénk, nem sok időnk maradna a fajfenntartásra. A megbocsátás mint a sérelmekre adandó negatív reakcióink csökkentése alapvetően az emberi kapcsolatok szabályozásában és helyreállításában segédkezik.

Kézenfekvőnek tűnik, hogy a szívből jövő megenyhüléshez némi empátia szükségeltetik. Annál mélyebben és tartósabban meg tudok bocsátani valakinek, minél alaposabban átlátom a helyzetét, és megértem a motivációit. "Amikor kiderült, hogy hónapok óta megcsal a férjem, azonnal elköltöztem otthonról – meséli egy 46 éves asszony. – Sírt, könyörgött, de hosszú ideig semmilyen meghatódást nem éreztem, csak undort. És szánalmat – önmagam iránt. A házasságom rendbe szedésében egy munkamániás pasasról szóló regény segített igazán, azt hiszem. A könyv olyan pontosan ábrázolta, hogy mi játszódik le egy öregedő, az életközépi válságban rúgkapáló ember fejében, amikor egyszercsak kihúzzák a lába alól a szőnyeget, és azt érzi, hogy sehol semmi sem jó, hogy muszáj volt elgondolkoznom: vajon mennyit tudtam én a férjem világáról az elmúlt években?"

Az empátia tehát egyfelől a másik ember "belső térképének" a lehető legpontosabb átvételét jelenti. Azt, hogy ha egy adott szitura ránézek, nagyjából el tudom képzelni, hogy hogyan értelmezi azt a társam. Ha viszont tisztában vagyok a másik hiedelmeivel, gondolataival és asszociációival, akkor lassan önmagamban is megjelennek majd azok az érzelmek, amikkel ebben a helyzetben feltételezhetően a másik is találkozott. Minél inkább képes vagyok a továbbiakban arra, hogy a bocsánatomért esdeklőt a "bőröm alatt érezzem", annál jobban megérthetem a tettének a mozgatórugóit, sőt: annál inkább átélhetem azt is, hogy mindezek akár a saját érzéseim is lehetnének. Márpedig az azonosulás a kiengesztelődéshez vezető legfontosabb királyi út.



A fentiek tükrében érdekes eredmény, hogy annak ellenére, hogy a nők – a neveltetésüknek, szocializációjuknak hála – alapvetően együttérzőbbek a férfiaknál, nem bocsátanak meg könnyebben. Talán mégsincs olyan erős kapcsolat az empátia és a megbékélés között? Kezdjük a férfiakkal! Furcsamód náluk jól működik az összefüggés: akik erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy átérezzék a másik helyzetét, azok valóban megbocsátóbbaknak bizonyultak a kutatásokban. A nőknél ellenben mintha nem lenne kapcsolat az "empatikusság" és a "spongyát rá" magatartás között. "Ó, én aztán együttérző vagyok, túlságosan is! Négy kutyát fogadtam örökbe, nem megyek el apródobás nélkül a koldusok mellett, és végigbőgöm a World Press Photo kiállításokat – mondja egy 45 éves nő, aki  aki két éve nem áll szóba a fiával, mert a srác megítélése szerint "nem azt a lányt vette el, aki hozzá való".

Amint azt az eddigi idézetekben olvashattuk, a nők valóban empatikusak, de konfliktushelyzetekben – és itt igazán kiélezett, az addigi értékrendet, az életút során létrehozott belső "kisvilágot" fenyegető szituációkra gondolok! – gyakran egyszerűen nem tudják beindítani és felhasználni a fejlett beleélő képességeiket. Mintha egyfajta visszacsapás jönne létre: éppen azok, akik többnyire mások javáért hoztak erejüket meghaladó áldozatokat, akik számtalanszor szorították önmagukat a háttérbe – vagyis a Zámbó J. által dicsőített nőidolok –, nos, ők válnak képtelenné arra, hogy egy-egy túlméretezett békát benyeljenek. Ezek szerint az, hogy a valódi megbocsátáshoz empatizálnunk kell a bennünket megsértővel, még nem jelenti azt, hogy ha mégoly telítettek vagyunk is azonosulási képességgel, az automatikusan be fog kapcsolni a bajban. A kiengesztelődés – főként a rázósabb esetekben – döntést igényel. Ha megszületett az elhatározás, vagy legalább a mustármagnyi vágyakozás a viszony rendbe tételére, akkor jöhet az agymunka: a másik gyakran mocskosnak, alpárinak, kisszerűnek tűnő világába való alámerülés a jobb megértés és a későbbi sikeres feloldozás érdekében. Főhajtás mindenki előtt, aki tiszta szívvel képes rá! 



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés