free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Ilyenek vagyunk nyáron csizmában

Borsa         Címkék: csizma, divat, igen, ilyenekvagyunk 49 hozzászólás

Előnytelen adottságaink elfogadása évekbe kerülhet, és nem kevés idő, míg megtanulunk ennek megfelelően öltözködni. Ha megtanulunk. Példák erre is, arra is.

Mivel hűvös szellők fújdogálnak, annak ellenére, hogy már beléptünk a júniusba, gyakori, hogy csizmában vonuló nőkkel találkozunk. Egyébként a télből a nyárra váltás során – sajnos az idén elmarad a tavasz megint – alatt sokszor találkozunk azzal a jelenséggel az utcán, hogy valakik még csizmában nyomják, mások meg már flip-flopban csattognak a járdán. Reméljük, jövő télig most utoljára kapunk lencsevégre csizmás cicákat az utcán! A klasszikus barna csizma és a farmer kombó sokak szerint előnyös, tény, hogy hagyományos párosítás, de bizony apróságokkal ezt is el lehet rontani. Következzen egy fiatalos csinos és egy trehány, már-már előnytelen szett.




Ezek a színek, az élénk kék farmerrel nagyon jól mutatnak, a hússzínű táska és a hasonló árnyalatú sál, remekül kiegészítik egymást, megadják a szükséges harmóniát, ebben a laza viseletben. Ugyanakkor a rozsdabarna lapos csizma feldobja a ruhakombinációt. Ha elengedjük a fantáziánkat, tipikus r’n’b-viseletet láthatunk, és ennek nem csak a gyönyörű csokibőr az oka. Ez a teremtés nyilvánvalóan J-Lo-ra hajaz, gondoljunk csak a híres énekes-színésznő hasonló szettjeire, amit sok-sok képkockán láthattunk már. Bár nadrág van a csajon, mégis nagyon nőcis ez a szett, simán magunk elé tudjuk képzelni, ahogy egy r’n’b tánccsoportban rázza magát. Összességében elmondható, hogy a sildes sapka, a táska fazonja, a farmer egy sportos hangulatot kölcsönöz, az amúgy csinos, csajos városi szetthez.
Lehet így is? Nos, amennyiben a combok vékonyabbak lennének, illetve a farmer sötétebb árnyalatban leledzne, bizony akár jól is mutathatna ez az öltözék, deréktól lefelé - és itt most nem a comb vastagságán szeretnénk lovagolni... Sajnos a hanyagul felvett, nagyi kardigán még teltebbé varázsolja rögtönzött modellünket, pedig a keresztbe megköthető kötött holmik szépen ki tudják emelni a derekunkat, és a figyelmet a dekoltázsra irányítják. Viszont az ejtett gallérú pulcsi és ez a trehányul felrántott kardigán, minden ilyen kiemelést elvet. Lehetne kellemes ez a szett, egy V-nyakú felsővel és a kardigán figyelmes viselésével. Az utcán szembejövő nőt nyilván megviselte a békávézás, esetleg az előző napi dorbézolás, mert csak a fáradtságnak lehet betudni ezt a nemtörődömséget.







Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Fenék-tömés

Ha már a fenekünk méretével sem vagyunk elégedettek, mindössze 18 000 forintért miénk lehet egy fenék-tömés.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés