free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Ha elfogadtad az idő múlását, felnőttél!

Borsa         Címkék: felnőtt, öregedés, púder 5 hozzászólás

Felnőni és elfogadni az idő múlását nem csak saját magunkkal szemben nehéz feladat. Szüleink öregedésével is szembe kell néznünk.

Összetörik valami, amikor az ember először lát a korábban sasszemű édesapján szemüveget, amikor az anyja mogyoróbarnára festett hajkoronája alól előkandikál a fehér sáv, és az azelőtt tízperces, közös séta a boltig félórásra sikerül. Szembe tudunk-e nézni a szüleink öregedésével, a gyengeségükkel és a felelősséggel, amit mindez a mi életünk szempontjából jelent? És tényleg az a "felnőtt", akinek a "szívében nincs se anyja, apja", és aki az életet, mint egy talált tárgyat, képes lazán visszaadni? Akit nem rendít meg a bot a papája kezében, mert elfogadja a dolgok természetes alakulását?

www.nol.hu

Polcz Alaine számos írásában megfogalmazta, hogy modern világunkban az öregedés, a haldoklás és a gyász a legsúlyosabb/legmegdönthetetlenebb tabuk. Dédanyáink idejében, a nagycsaládok együtt élésekor az elmúlás természetes tényét sokkal inkább képesek voltak tudomásul venni és feldolgozni az emberek, mint manapság. Az a kislány, aki a nagyanyjával együtt fürdette annak idős és beteg nénjét, felnőttkorára mintegy felvérteződött a halál képeinek abszurditásával szemben, és iszonyodás vagy undor nélkül tudta ápolni a saját szüleit vagy a testvéreit is.

Polcz Alaine nézőpontjából megvizsgálva a közeli hozzátartozók és az elmúlás problémáját, némiképp megváltoznak a cikk elején megfogalmazott kérdéseink. Nem arról van szó tehát, hogy reális célként kellene elfogadnunk azt, hogy ne rázzon meg a szüleink egészségének romlása, sőt! Természetes, hogy aggodalmat, szomorúságot érzünk, vagy megijedünk, amikor tudatosul bennünk, hogy a korábban erős és mindig biztos támaszt nyújtó hozzátartozókkal lassan szerepet kell cserélnünk. Kiszolgáltatott gyermekből segítséget és biztonságot nyújtó "meglett emberré" válunk, nemcsak a saját gyermekeinkkel, de akár a szüleinkkel szemben is. Iszonyú nehéz. A kérdés viszont nem az, hogyan tudnánk megspórolni a fájdalmat, hanem az, hogy mi mindent kellene megtennünk annak érdekében, hogy a lelkileg egyébként is megterhelő szituáción ne csavarjunk még egyet. Hogy ne tetézzük újabb negatív érzelmekkel az egyébként is sokszor elviselhetetlenek tűnő bánatot.

A bűntudat ott ólálkodik a fitneszklubban, ahol már harmadszor izzadunk a héten, ahelyett, hogy felugranánk egy levesre a mamához. Meglapul a munkahelyen, ahol állandó túlórával nyugtázzuk a napot, mert a főnök egy szadista, aki kirúgással fenyeget, ha a kötelező nyolcasra nem dobunk rá némi pluszt. Besettenkedik az otthonba, ahová szégyenszemre "beraktuk" a családot, mert három gyerek mellett nem tudtunk megfelelően figyelni arra, hogy az apánk bevegye a szívgyógyszereit.



Tegyünk helyre néhány dolgot! Ha végiggondoljuk a teendőinket, azt, hogy mennyi kötelességet pakol a Polcz Alaine által kritizált "modern élet" a vállunkra - mert igen, túlórázni, gyereknevelni és még jól kinézni is kötelező -, akkor képesek lehetünk elfogadni, hogy időnkét haragot, dühöt érzünk a gyámoltalan rokonokkal vagy az egész világgal szemben. Fontos, hogy ne tagadjuk le magunk elől, hogy az ápolás, a gondozás bizony megterhelő feladatok, és egyáltalán nem hálátlan dög az a harmincnyolc éves gyermek, aki időnként megfogalmazza, hogy elkeseredett, fáradt, levert, és nem okoz neki 24 órás keresztényi derűt a szenvedőkön való segítés. Legyünk tisztában a saját igényeinkkel: ha teljesen a háttérbe szorítjuk magunkat, és csak a szüleinkkel törődünk, annak a hozzájuk való viszonyunk láthatja a kárát (mert tudattalanul őket hibáztathatjuk az életvitelünk felborulásáért). Adjunk némi időt magunknak is, hogy feltöltődhessünk vagy kigabalyodhassunk az állandó "kötelességek" hálójából.

Fontos, hogy rendszeres kapcsolatot tartsunk a szüleinkkel: aki fél a szomorúságtól, amit akkor érez, amikor látja, hogy az édesanyja egész nap egyedül tévézik egy üres lakásban, s ezért inkább felé se néz, hogy ne kelljen szembesülnie az érzéseivel, könnyen bekerülhet egy egyre súlyosbodó, negatív érzelmi spirálba (nem akarok szomorú lenni, ezért nem megyek anyámhoz, ezért egyre növekszik bennem a bűntudat, amiért elhanyagolom és ezért amikor találkozunk, egyre szomorúbb leszek, amiért ő ennyire magányos).

Természetesen mindez elsősorban a korábban jó vagy kielégítő szülő-gyermek kapcsolatokra igaz. Ambivalens vagy ellenséges viszonyok esetén az elszakadás/gyász folyamata nehezített. Ugyanakkor a szülők öregedése, és az ezzel együtt járó személyiségváltozások lehetőséget teremtenek arra, hogy újradefiniáljuk a hozzájuk fűződő kapcsolatunkat. Számos esetben előfordul, hogy egy súlyos anya-lánya konfliktus épp a szülő gondozásra szorulásával, az ápolás során újjáalakult szerepekkel oldódik meg. Ehhez viszont beszélgetni kell. Sokat.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés