free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Tartósan munkanélküli férfi tartós párkapcsolatban

Borsa         Címkék: hímtag, munkanélküliség, párkapcsolat 16 hozzászólás

Beüt a ménkű: munka nélkül marad a férfi. Mi jár ilyenkor a fejében? Hogyan tűri, hogy a nője tartja el? Természetesen rosszul. Nagyon rosszul.

Nagy örömmel olvastam a minap, hogy egy címeres közgazdász szerint itt van a kanyarban az újabb világméretű recesszió, egy másik szerint pedig térségünkben egy-két országba még az államcsőd is befigyel záros határidőn belül. Valahogy úgy vagyok ezekkel a hírekkel, mint a kígyókról szóló természetfilmekkel: rengeteg álmatlan éjszakát tudnak nekem okozni, de egyet sem hagynék ki, ami az utamba kerül. Fogalmazzunk úgy, hogy kellenek az alacsony vérnyomásomnak, mert ezeken megbízhatóan fel tudja idegesíteni magát az ember: ha van pénz, azért ("mi lesz vele?"), ha nincs, azért ("mi lesz velem"?). Egyszer egy nő azt mondta nekem, hogy inkább éhen hal, mintsem hogy megszakadjon a munkában, nekem meg egyből az jutott eszembe, hogy én inkább halok éhen azért, mert elfelejtek enni a munka miatt, mintsem hogy ne legyen elég munkám. Na ja, elvégre férfi vagyok.

http://huttshead.files.wordpress.com

Innentől gondolom elég egyértelmű, hogy tömören mi a véleményem arról, amiről a véleményemet kérdezték, jelesül hogy mi van, ha párkapcsolatban tartósan munkanélküli a férfi. Én magam még szerencsére nem voltam ilyen helyzetben, de hát elveimből fakadóan elég határozott az álláspontom, sőt fentebb már le is írtam: inkább a halál, addig meg akármit megcsinálok. Csak hát ugye – amint azt már egyszer leírtam – az elvek olyanok, mint a fing, addig tartjuk őket, amíg bírjuk. A krach akármikor beüthet, akármit meg pontosan addig dolgozik a legtöbb ember, ha csak egy kis kibúvó is van, amíg rá nem kényszerül, hogy akármit dolgozzon. Direkt nem írok szakmákat, mert nincs olyan tisztességes munka, ami ne lenne valakinek büdös. Kifogások mindig vannak. Elveket felülíró elvek is.

Ilyenformán pedig felülírhatja az "én vagyok a kenyérkereső" elvét a "na azért már csak nem alázom meg magamat" elve. Mármint hogy nem alázom meg magamat a világ előtt direktben, hanem megalázom magam inkább a csajom előtt: gondoskodjon ő kettőnkről, a világnak meg majd beadok valami sztorit ("a Nagy Dobáson dolgozom, várd csak ki a végét", "egyet se félts, elfoglalom én magam", "kicsit összeszedem magam, és jobb leszek, mint valaha", lásd a fogadkozó férfiakról szóló írást). Aki olvasta nemrég e helyütt a "nálam többet ugyan ne keressen a nőm" kezdetű rigmust, ugyancsak az én tollamból, az most nyilván felhúzza a szemöldökét, hogy mit beszél ez itt összevissza, de én éppen hogy következetes próbálok lenni, mert az alaphelyzet az, amit ott akkor és itt fentebb leírtam, a rendkívüli helyzet meg az, amikor minden borul. Elvek és fingok, erről sose feledkezzünk el, mert nagy igazság (ezúton is üdvözlöm a mondás gazdáját, bár ő engem nem ismer). Ahol pedig szellentés van, ott jó eséllyel büdös is lesz, úgyhogy megnyugtatnék mindenkit: amikor elveszti a munkáját a férfi, nem megy a kukába az egész, amiről korábban szó volt (kenyérkeresői büszkeség, satöbbi), csak átalakul. Nyilván frusztrációvá. A felülírt elvek ugyanis természetesen ott maradnak az emberben, és kimondatlanul munkálnak. Mégpedig amolyan lefelé tartó spirál módjára.



Mindezt le tudom vezetni pusztán elméleti úton is abból, hogy tudom, milyen vagyok én, de sajnos van olyan ember is, akin látom, hogy valahogy így megy ez. Persze nem beszél róla, hogy megalázó vagy legalábbis kínos számára a helyzet, és nem is érezteti, de nem is kell, mert érezhető amúgy is. Például azon, hogy izgága, nem találja a helyét, nem tudja, mit tegyen, de valamit persze mindig csinálni akar, ezért nonszensz dolgokon tobzódik naphosszat, meg azon, hogy jobban tud mindent mindenkinél, és minden alkalmat meg is ragad, hogy ezt bebizonyítsa. Alapvetően természetesen érthető ez az egész, kompenzál szegény, csak néha azért baromira idegesítő tud lenni. És egy idő után kívülállóként érthetetlennek is kezd tűnni, miért nem kezd magával valamit, ha egyszer egy tehetséges, rátermett figura. Pedig hát logikus az egész: minél nagyobb a frusztráció, annál irreálisabb elvárásokat támaszt magával szemben az ember ("na, most már aztán tényleg kurvára meg kell mutatnom ezeknek, hogy ki vagyok én"), és annál jobban fél tőle, hogy ha megpróbál valamit, elutasítják. És hát – ezt nem is nagyon ragoznám, evidens – mi lehet egy férfi életében rosszabb annál, hogy esetleg elutasítják a munkában? Legfeljebb az, ha elutasítják az ágyban. Akkor tehát mi a legjobb? A struccpolitika: megragadni az otthonülő szerepében, akit a csaja tart el. Ördögi kör, a huszonkettes csapdája – na de ne legyünk ilyen drámaiak.

A büszkeségében sértett, és ettől összetört mártír arcképével díszített érem másik oldala ugyanis szimplán az én másik vesszőparipám, az eredendő férfilustaság. Nyomás alatt kitűnő a teljesítmény, ha viszont nincs nyomás, kitűnő naplopó lesz az emberből. Mert hiszem milyen édes dolog is tízkor kelni hétfőn (legalább annyira, amennyire frusztráló is tud lenni, szerintem, de ez csak annyit jelent valószínűleg, hogy nagyon), alvós alsógatyában, borostásan matatni még délután kettőkor is, megnézni az összes meccset, sőt rászokni a teniszközvetítésre, a dartsra, majd végül arra az izére is, amikor a jégen löködik azokat a korongokat, és söprögetnek előttük? Egy egyszerű kéthetes szabi szimptómáiból is tudhatja mindenki, hogy megy ez. És persze ez is egy olyan elv, ami sok mindent felül tud írni: „na még ma megnézem a teniszt, de aztán holnap már tényleg kezdek valamit az életemmel”, csak ugye holnap meg, mittudomén, meccs van, és hát ha tegnap a tenisz belefért, akkor ez, ami sokkal fontosabb, most nyilván bele fog még férni szintén. A sportadók meg ugye 0-24-ben mennek, ha jól tudom.

Hogy maga a társ mindebben milyen szerepet játszik, azt nehéz megmondani. Nem kizárt, hogy a forgatókönyv lehet hasonló párkapcsolat nélkül is, csak legfeljebb sokkal rövidebb, de én azért azt mondom – mert úgy is látom –, hogy ha nincs, aki eltartson, akkor egészségesebben mennek a dolgok. (Technikai szempontból ide sorolható az a helyzet is, amikor nő van, de a szó szoros értelmében nem tud egyedül eltartani két embert, ezért nem is igényel a szitu külön vesézgetést.) Hogy miért mennek pont kilátástalanabb helyzetben jobban a dolgok? Egyrészt mivel akkor van nyomás, másrészt mivel akkor nincs egy plusz frusztráló lelkiismerete az embernek, amely gondoskodik róla, másrészt csendben vagy akár némán (és néha, egy-egy perpatvar során nyilván hangosan) meg is rója azért, hogy gondoskodni kell róla. Mert hát ne legyenek kétségei senkinek, a sértett büszkeség állapotában a jóságos segítségnyújtó ugyanolyan gyűlöletes figura, mint amennyire elengedhetetlen a túléléshez. És ezen a konstelláción csak ront, ha az illető éppen az, akit papíron gyámolítani kellene, vagyis a nő. Mindenki az anyját keresi állítólag a csajaiban, na de ennyire azért mégsem.

Persze a kajamegvonás sem megoldás, szóval faramuci ez a helyzet. Az egyetlen mentsége a férfinak az, hogy minden valószínűség szerint számára is faramuci (hacsak nem egy igazán alattomos naplopóról van szó): legalább annyira utálja magát is, mint a csaját, és legalább annyira kínos is neki a helyzet, mint amennyire kényelmes. Ezzel persze takarózni nem lehet, de hát addig is tud nyújtózni mindenki, ameddig a takarója ér – magyarul előbb-utóbb úgyis történni fog valami, ami felborítja ezt a helyzetet.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés