free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Nincs párkapcsolat hazugság nélkül

HT2         Címkék: hazugság, hímtag, párkapcsolat 3 hozzászólás

Megbocsáthatóság szempontjából nem az a lényeg, hogy mekkora a hazugság, hanem hogy milyen jellem áll a hátterében. Férfivélemény a kamuzó partnerekről.

Sosem értettem igazán ezt a hét főbűn című dolgot. Ott a bujaság meg a torkosság, de nincs köztük a hazugság? Ne már. Ja persze, az volt régen a nyolcadik. Hát egy ilyen "futottak még" kategóriás helyezésnél azért szerintem többet érdemel a dolog. Persze nem mindegy, milyen hazugságokról van szó. Bagatell dolgokkal nem nagyon foglalkozom, mert azok nemhogy velejárói, hanem egyenesen szerves részei, sőt mozgatórugói a mindennapi életnek. A barátaink például ritkán fogják elismerni, ha gyengébben teljesítünk a munkánkban, ronda ruhát veszünk, vagy hülyén viselkedünk, ugyanígy a szüleink sem fognak sietni felhívni a figyelmünket rá, ha nem nekünk van igazunk valami apróbb vitás kérdésben mással szemben, és így tovább. Mindez nem is ok nélkül történik: valószínűleg csupa neurotikus rohangálna az utcákon, ha ilyen kérdésekben mindig mindenki az igazat mondaná.



Nincs ez nagyon másképp a párkapcsolatokban sem: azok is tele vannak apró füllentésekkel. A férfi a nőnek sosem válaszol igennel a "kövér vagyok?" kérdésre, a nő sem vallja be, ha szeret elbeszélgetni munka után egy férfikollégájával, etcetera, etcetera. Ha ilyen hazugságok nem volnának, párkapcsolatok sem lennének, mert aki azt hiszi, hogy létezik a határtalan hitvesi őszinteség, az nagyon naiv. Sőt tovább megyek: maga is hazudik, aki azt vallja, hogy neki még sose hazudtak igazán nagyot a partnerei. Lehet, hogy magának is hazudik, de ez az alapképleten nem változtat. Talán van néhány igazán igaz ember a világon – bár ha őszinte akarok lenni, ebben is kételkedek –, de hogy annyira senki nem szerencsés, hogy csak ilyenekkel hozza össze a sors, abban biztos vagyok. Vagy legalábbis nem ismerek ellenpéldát.

A probléma az, hogy szerelemben – vagy annak tűnő viszonyban – elég könnyű hazudni, mert túl nagy a tét, és egyébként is: a többség azt gondolja, jól ismeri a másikat ahhoz, hogy sikerrel átvágja, ha pedig mégsem, hát még mindig nagy az esélye a megbocsátásra. Ráadásul egy párkapcsolatban még átláthatatlanabb az az egyébként sem egyszerű kérdés, hogy meddig tartanak a praktikus és kegyes hazugságok, és honnan indulnak az ordas nagy átvágások. Kezdődik az egész azzal, hogy "Jaj, hát igen, beültem valahova egy kollégával/kolléganővel, de nem volt komoly. Nem is mondom el, fölöslegesen minek bántsam, inkább azt kamuzom, hogy tovább kellett bent maradni dolgozni." Aztán jön az, hogy "Nos, igen, ezúttal a céges bulin részegen kicsit össze is gabalyodtunk a kollégával/kolléganővel, de hát csak a pia tehet az egészről, ez a sztori le van zárva. Hogy milyen volt a buli? Eléggé benyomtam, nem nagyon vettem benne részt, semmi különös." Majd végül kilyukadunk oda, hogy sikerült véletlenül megcsalni a másikat, és már mindent összekamuzik az ember.

Persze nemcsak ilyen típusú súlyosabb hazugságok léteznek a párkapcsolatban. Eleve, nem is biztos, hogy harmadik félről van szó, mert lehet a másik iránti, kívülállótól független érzelmekről, múltbeli titkokról, pénzről, akármiről, és ami fontosabb: vannak nagyon is tudatosan felépített, lelkiismeret-furdalás nélküli hazugságok is. A határokat szerintem pedig eszerint is kell meghúzni, nem pedig aszerint, hogy mekkora a lódítás. Gyarló alakok vagyunk mindannyian, ezért nemhogy a tökéletességet, de még az arra való törekvést se nagyon érdemes számon kérni senkin. Az egyetlen, ami elvárható, az a megbánás, ezt viszont nemcsak a másiktól lehet elvárni, hanem magunktól is kell. Egy hazugság nem attól durva, hogy egy félrekúrást tagad le, hanem attól, hogy hogyan és mennyi ideig teszi ezt. Ilyen szempontból pedig akkor is lehet tolerálhatatlan, ha mondjuk csak folyamatos flörtöket kendőz el.



Párkapcsolatban hazudozni az én tapasztalataim szerint háromféleképpen lehet: az egyik típus az, aki hülye, és valahogyan belekényszerül a lódításba, de maga sem bírja sokáig, és a végén már annyira bánja az egészet, hogy feladja magát, és megbán mindent. Láttam már ilyen embert (egyet, haha), annyira szenvedett, hogy szerintem egyszerűen nem lehetett nem megbocsátani neki, pedig amúgy elég nagy hülyeséget csinált. Az ilyenek tényleg szégyellik azt, amit műveltek, nem utolsó sorban maguk előtt is, és ez a lényeg. A másik kategóriába tartozó jellem viszont az, aki szintén hülye, és emiatt ugyancsak rákényszerül, hogy hazudjon (nem is kicsiket), de ezen túlmenően annyira is ostoba, hogy a tettei súlyával sincs nagyon tisztában. Így hát, ha rajta múlna, egész életében tudna hazudni a partnerének, mert azt hiszi, hogy az úgy jól is van. (Ezt már csak onnan is lehet tudni, hogy az illető háta mögött pont tőle nagyon sokan tudják is, mi mindenről hazudik.) Ilyen embert rengeteget ismerek, és azt hiszem, ez nem is független attól, hogy elég sok a rossz párkapcsolat.

Végül van még a harmadik típus, amelyik megint ritkább, bár az elsőnél még mindig gyakoribb: ez a tudatos és okos hazudozók köre, akik a lelkiismeretükkel kezdenek valamit (mondjuk, kiirtják), aztán módszeresen kamuznak mindenről. Őszintén szólva én nem tudom jobban elítélni őket, mint az előző gruppot, sőt annyiban még inkább melléjük is állok, hogy ők legalább öntudatos emberek, világos célokkal, akik nem aktuális kényük-kedvük, hanem konkrét elvek szerint manipulálnak másokat. Ezzel ugyanis szerintem még mindig jobban tisztelik azt, akit átvágnak, mint azok, akik részben maguknak is hazudnak, miközben másokból hülyét csinálnak. Megbocsátani ennek ellenére persze nekik sem lehet – az egyedül az első csoportba tartozóknak jár, és szerintem ennyiben az egész kérdéskör ki is merül, ha nagyon leegyszerűsítő ez a szemléletmód, ha nem. Többet rágódni kár ezen az egészen.

Azzal persze lehet azért még riposztozni, hogy másnak nagyon nem is áll módunkban megbocsátani, a két utóbbi csoport tagjai ugyanis megvallani sosem fogják, hogy mit műveltek. Nos hát, ez így igaz. Az is tény azonban, hogy bevallásra sincs feltétlenül szükség. Valamin előbb vagy utóbb úgyis elhasal minden hazudozó (még az okosabbak is), legfeljebb az áldozat nem veszi ezt észre, vagy nem hajlandó észrevenni. Ez viszont már megint a meg nem bocsátható hülyeség kategóriája, mert az még nem ment fel senkit semmi alól, hogy őt vágták át. Sőt azt hiszem, mindig felelős a történtekért ő maga is. Ez viszont már egy másik történet.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés