free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Párkapcsolat szex nélkül, még egyszer

HT2         Címkék: hímtag, párkapcsolat, szex 16 hozzászólás

Most Hímtag kettő is megszólal a kérdésben: van-e szex nélkül kapcsolat, és ha van, mire jó? Természetesen az sem marad szó nélkül, hogy ki a hibás, sőt.

Gondolom, ezt a levelet, a választ meg a kommenteket mindenki olvasta, pláne most, hogy linkeltem is. Ha nem, vagy tessék elolvasni, vagy tessék ellapozni innen, mert kikérték a témáról az én véleményemet is, és alább az olvasható.

Múlt hét pénteknél kezdeném a történetet, mert ahogy az már az ilyen komoly kérdéseknél csak lenni szokott, én megpróbáltam elbeszélgetni a barátaimmal az ügyről a pénteki sör mellett. Nos, a pénteki sör történetesen két üveg bor meg egy kis viszki volt (ott rontottuk el, hogy "fáradtak vagyunk, csak egy rövid időre üljünk le"), de nem emiatt nincs mit felidéznem. Most nem összefoglalom, hanem utánközlöm a válaszokat, amiket kaptam, mindet egyszerre: "Hogy én ne akarjak lefeküdni a csajommal? Olyan nincs. Elképzelni sem tudom".

Hát jó, snitt. Tekerjünk most vissza úgy három héttel ezelőttre, egy szombati napra, amikor egy teljesen másik barátommal beszélgettem. Ugyancsak sokat fogyasztottunk megelőzőleg, de hozzá kell tennem még így elöljáróban, hogy akár hatszor annyit is betermelhettünk volna, erre a csevelyre akkor is emlékeznék. Nőkről volt szó természetesen, többről is, de egy közülük a lényeg, egy közös ismerősünk, illetve nem is ő, hanem az, ami elhangzott az ő említése kapcsán. Azt mondja nekem ez a barátom, amikor szóba került a lány: na, őt majdnem megdugtam. Mondom erre: mi az, hogy majdnem? Mire ő nagy röhögve: hát már annyira be voltam nyomva, hogy nem állt fel.



Egészen ihletett pillanat volt ez, ugyanis ilyet még a legjobb barátjától is ritkán hall az ember. Elvégre egy férfinak a farka mindig föláll. Sőt mondok én valamit: bár szeretem a nemi sztereotípiákat, most ne szűkítsük a kört csak a férfiakra. A szexuális életével soha senkinek nincs semmi problémája. Mármint papíron meg szóban, szóval a jó sztorikban. Persze ezzel nem az én kedves barátaimat akarom bántani, mert az nyilvánvaló, hogy az ő libidójuk annyira hatalmas, hogy annál már csak az enyém nagyobb, és tényleg soha nincsen semmi gondjuk, na de úgy általában az emberiséget vizsgálva mégiscsak furcsa ez. Merthogy történeteket azért mindig hallani. Történeteket arról, hogy az én csajom nem akar soha dugni, és történeteket arról, hogy az én csávóm sem akar soha dugni. Ahol pedig előkerül egy ilyen sztori, ott rögtön előkerül száz másik is: az én partnerem sem akar, meg az enyém sem, sőt az enyém sem. Rögtön megindul persze a tanácskozás is: nem szeret, töketlen, impotens, fapina.

Egy dolog nem történik meg szinte soha, tisztelet a kivételnek: hogy előkerülnek azok, akikről ezekben a sztorikban szó van. Pedig ugye itt az interneten azt is meg lehetne tenni, hogy „kiáll” valaki, és azt mondja: hello, én ebben a cipőben járok, ez meg ez van velem. Ugyanúgy anonim lenne a dolog, mint az ítélethirdetés a többiek felett, amivel soha nincs probléma. A nagy számok törvénye alapján jelentkeznie is kellene pár ilyen embernek, de még páran sincsenek. Mire lehet ebből következtetni? Szerintem leginkább arra, hogy magunknak sem valljuk be, ha baj van, hanem mindig a másikra mutogatunk. Csak úgy összehasonlításképpen: én két embert ismerek, aki nyíltan megmondta, hogy volt akármilyen nemi problémája, viszont legalább hat olyat, akiről tudom, hogy volt neki. Van köztük olyan is, aki más problémáiról bőszen beszél. Egyszóval a többieket kibeszélni, kicikizni, vagy még rosszabb: lehülyézni, az megy. Elismerni, hogy nincs egyedül, az nem. Pedig hát nem arról van szó, hogy szuperpotenciával megáldott hormonbombákra és impotens/frigid szerencsétlenekre oszlik az emberiség, és a két kaszt néha sajnos összetalálkozik.

Nem szeretnék a levegőbe beszélni: természetesen én mindenki másnál sokkal jobb vagyok az ágyban, és a potenciám legendás, de velem is előfordult már, még józanul is, hogy nem állt fel a farkam. Mi több, olyan is volt, hogy nem ment a szex a barátnőmmel, hetekig, hónapokig. Ő magát okolta, én magamat okoltam, mind a ketten kétségbe estünk, aztán persze más ürüggyel, de szakítottunk. Azóta pedig lett mind a kettőnknek másik meg még másik és megint másik partnere, és láss csodát: lett mind a kettőnknek rendes nemi élete is. Tudjuk ezt mindketten, mert akármilyen furcsa is, megbeszéltük. Sőt meg is kellett beszélnünk, mert a dolog nem frusztrálóan hatott, hanem éppen hogy feloldozást adott: kiderült, hogy nem vagyunk – direkt használom a politikailag inkorrekt szót – nyomorékok, sőt alkalmasint szexautomaták is tudunk lenni, meg perverzek, és úgy egyáltalán, akármik. Nem benne volt a hiba, nem is bennem, hanem kettőnk között.



És amúgy nagy kár érte, mert tök jók voltunk együtt. Nem csaltuk egymást, szerettük egymást, ismertük egymást, tiszteltük egymást. Egyből barátnak túl jók lettünk volna, de az meg nagy kár lett volna, ha nem leszünk soha barátok. Mondhat akárki akármit, nem egymás mellett élő, fizetésüket összeadó idegenek voltunk, hanem szerelmes emberek. Sokkal szerelmesebbek is, mint jó pár, dugásilag amúgy kitűnő kapcsolatban (és kapcsolatilag semmilyen dugásban). Hazudik (és főleg magának), aki azt mondja, hogy egy párkapcsolatot csak a szex különböztet meg minden más kapcsolattól. A bökkenő az, hogy az is hazudik magának, aki azt hiszi, hogy szex nélkül van rendes párkapcsolat.

Csak hát ilyet hazudni a megfelelő helyzetben nagyon könnyű. Hozzáteszem: még mindig nehezebb, mint kikiáltani a másikat hibásnak, és esetleg bántani vagy egyenesen meg is alázni ezért, úgyhogy minden tiszteletem azoké, akik nem hárítják el maguktól az egész problémát. És főleg azoké, akik hisznek benne, hogy még javítható az ilyen helyzet (tehát például a levélíróé). Hogy javítható-e, és helyes magatartás-e kapaszkodni az utolsó szalmaszálba is, azt viszont nem én fogom megmondani, mert épp arról beszélek, hogy másokon ítélkezni ilyen ügyekben még annak sem szabad, aki egyébként volt már hasonló helyzetben. Ha valakit érdemes kérdezni róla, az csakis a szakember. Hogy odáig eljutnak-e az éppen szenvedő alanyok, az meg már ki tudja, min múlik. Szerintem csak azon, hogy el kell-e jutniuk odáig, vagy sem. Más szóval biztos én csak két dologban vagyok: az egyik az, hogy végkimeneteltől függetlenül semmilyen szenvedés nincs feltétlenül hiába e téren (jellemfejlődés csak a szar könyvekben és filmekben nincsen), a másik meg az, hogy dugni kell. Minél többet, és inkább előbb, mint utóbb.

Menet közben viszont előfordulhat, hogy megszívja az ember. Nem azt mondom persze, hogy mindenki így jár: ahogyan van olyan is, aki szűzen hal meg, úgy van olyan is, aki gondtalanul végigkeféli az életét. De akinek ez nem jön be, az automatikusan még nem válik sem impotenssé, sem frigiddé, sem megcsalóvá, sem lelketlen szörnyeteggé, és annak nevezni semmivel sem jobb vagy bölcsebb dolog, mint mondjuk szexista kijelentéseket tenni. További tanulságokat nem szeretnék írni, viszont számot már régen küldtem, úgyhogy történjen inkább ez zárásul – egészen véletlenül amúgy is ez szólt az első leütéstől fogva, de illik is ide.




Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés