free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Testi betegség nélküli, pszichés eredetű fájdalom

pszichologus@borsa.hu         Címkék: betegség, fájdalom, probléma, pszichológus, szakértő 2 hozzászólás

A Borsa pszichológusa nem mondja meg a frankót, nem adja meg a tuti receptet a gondjainkra. Viszont segít új szempontokat találni problémáink megoldásához.

pszichológus

Ajánló

BúvárKund Pszichológusként nem feladatom megmondani a frankót. Arra vállalkozhatom csupán, hogy segítek olyan új szempontokat találni, amelyek felől nézve kissé más megvilágításba kerülnek az említett problémák. BúvárKend kizárólag azokra a levelekre válaszol, amelyek egyben publicitást is kapnak az oldalon, ezek szerkesztett formában, név nélkül kerülnek ki az oldalra.

Kedves Pszichológusnő!

Már gyerekkoromban magányos fiú voltam, és kamaszként is gátlásos maradtam mások társaságában. Nem szívesen beszéltem magamról, bizalmatlan voltam, nem szerettem megnyílni - főleg nők előtt nem. 26 éves koromban egy bulin LSD-vel kínáltak. Mivel nem tudtam, mire számíthatok, bevettem egy fél bélyeget. Az ezt követő hat óra életem legszörnyűbb időszaka volt: dőlt rólam a víz, annyira féltem. Úgy éreztem, mindjárt megbolondulok. Mintha elveszítettem volna az ép eszemet. Borzalmas hangokat hallottam, és... nehéz is leírnom: mintha megszűntem volna létezni.

Azóta pokol az életem (harmincéves leszek nyáron, tehát körülbelül négy év telt el). Rettegek attól, hogy újból átélem ezt az iszonyú halálfélelmet. Bármilyen orvosi vagy egészségügyi műsort látok vagy hallok, rögtön beindul a képzeletem. Sőt, nemcsak a képzeletem! Amikor agydaganatról beszélnek a tévében, rögtön fájni kezd a fejem. Amikor gerincbántalmakról, szúrni kezd a hátam. Szinte törzsvendég vagyok a háziorvosomnál. Ezer helyen voltam már kivizsgáltatni magam, és persze semmi bajom. Mindenhol rám sütik a hipochonder bélyeget, pedig én valóban érzem a fájdalmat. De ami ennél is rosszabb, hogy megmérgezi az életemet a félelem. Szinte alig mozdulok ki itthonról, és a munkahelyemen kívül sehová sem járok (szerencsére két saroknyira dolgozom - mondjuk szándékosan így bérelek a lakást). Ha mégis mennem kell, minimum húszféle gyógyszerrel és elsősegélycsomaggal indulok neki, így viszont lehetetlen ismerkedni, barátkozni. Pedig benne vagyok a korban, családot, gyereket szeretnék, viszont csak az elkeseredés gyűlik bennem. Szívem szerint meghalnék, mert annyira elfásultam már ettől az egésztől, csak hát épp a halál az, amitől a legjobban félek. De a kétségbeesésem és ez a tehetetlen vergődés sokszor erősebbnek tűnik. Növekszik bennem az elszántság, és tartok attól, hogy előbb-utóbb megteszem, hogy ne szenvedjek tovább.

Pszichológusnál még nem voltam, mert amikor megjelennek a fájdalmaim, olyannyira valóságosnak tűnnek, hogy hihetetlen számomra, hogy "csak fejben" létezzen mindez. Pedig sokat olvastam már a témáról, és az eszemmel próbálom felfogni, hogy voltaképp tőlem függ az állapotom. Mindenesetre kíváncsi volnék a véleményére és a tanácsaira: hová forduljak segítségért?

A válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: Mihály


Kedves Mihály,

attól, hogy a tüneteink lelki eredetűek (is), még nagyon is valóságosak. A különböző fájdalomszindrómákat vagy a pánikbetegséget kezelő orvosok gyakran elkövetik azt a hibát, hogy - szervi elváltozás hiányában - a pácienst "képzelt betegként" kezelik. Még egyszer hangsúlyozom azonban, amit Ön is ír a levelében: attól, hogy az eszünkkel tudjuk, hogy a testi panaszainkat valamiképpen mi magunk hozzuk létre, a fájdalom és a többi tünet nagyon is valóságos lehet.

A konkrét testi betegség nélkül érkező páciensekkel való foglalkozás különösen amiatt macerás az egészségügyben, mert a betegek "lerázhatatlannak" tűnnek. Az orvosi szakkönyvekből általában alaposabban felkészültek, mint maga a kezelő személyzet, és több évig gyűjtögetik az ilyen-olyan leleteket mondván, hogy valami baj biztos van, csak még nem fedezte fel az orvostudomány! Amint láthatjuk, az egyik fő probléma a bizalom hiánya. Ahogy az Ön írásából is kitűnik, elsősorban nem arra keres igazolást, hogy egészséges, hanem van egy mély meggyőződése azzal kapcsolatban, hogy valamilyen komoly testi problémája lehet, amit valamiért nem találnak meg az orvosok.

Érdekes módon ugyanakkor képes az LSD okozta élményhez kapcsolni a panaszokat, vagyis felismeri, hogy a hallucinogén szer által létrehozott, túlságosan erős félelem megtapasztalása valamiképpen "megmaradhatott", és képtelen tőle szabadulni. Sőt, úgy látom, hogy nem véletlenül írta a levele elején, hogy gyerekkorától szorongó és gátlásos volt - mintha arra is volna rálátása, hogy a pszichedelikus szer nem véletlenül váltotta ki éppen azt a hatást, amit átélt (az LSD-hez hasonló drogok sajátossága, hogy az alapszemélyiség és az aktuális környezet nagy mértékben meghatározzák az élmény, a trip minőségét). Egy esetleges pszichoterápia később jó eséllyel tud majd építeni ezekre a megfigyeléseire, vagyis arra, hogy egyfelől nagyon is képes elfogadni, hogy a tünetek keletkezésének létezhet "lelki olvasata" is.

A pszichés eredetű szomatikus tünetek kezelésében időnként azt a módszert használják, hogy egyezséget kötnek a klienssel. Az alku lényege, hogy a tünetek értelmezésében kétféle út lehetséges: az egyik a betegé, aki szerint a panaszok valamilyen súlyos betegség miatt jelennek meg. A másik a kezelőé, aki szerint épp fordított a logika, és az egészség miatti, eltúlzott aggodalom - stressz, szorongás - hozza létre a szimptómákat, vagy erősíti fel az egyébként hétköznapi tüneteket (mint amilyen például a fájdalom - tudvalévő ugyanis, hogy a mindennapos testi tüneteinkre irányított figyelem felerősíti magát a tünetet is: ha erősen koncentrálok az enyhe nyaktájéki fájdalomra, amit gépelés közben érzek most, komoly fejfájássá is fokozhatom akár). A továbbiakban a kliens naplót vezet a közérzetéről, hangulatáról, a vele történt jelentős eseményekről, és természetesen a tünetek jelentkezéséről és a fájdalom erősségéről is. Néhány hónap után általában egyre világosabban kirajzolódnak az összefüggések a testi panaszok, az érzelmek - félelem, szorongás, levertség, elfojtott düh satöbbi - és az automatikus gondolatok között ("Épp most mondták be a tévében, hogy az infarktus sokszor karzsibbadással kezdődik. Érzem, mintha szúrna is a bal tenyerem. Sőt, most már az egész karom bizsereg. Jobb, ha hívom a mentőket!").

A relaxáció (jóga, autogén tréning, imagináció) és a sport szintén sokat segíthet. A kliensek sajnos sokszor "kímélő üzemmódra" váltanak, és a "komoly testi betegség" miatt elhanyagolják a mozgást - ami épp a stresszel való megküzdés további romlásához, és így a tünetek súlyosbodásához vezethet. A pszichoterápia azonban alighanem megkerülhetetlen. Elsősorban a Magatartástudományi Intézet Pszichoszomatikus szakrendelőjét ajánlanám, ahol főképp testi tünetekkel együtt járó, lelki eredetű panaszokat kezelnek (részletesen itt). A terápia rövid, meghatározott célokra fókuszáló és ingyenes, azaz OEP-támogatott. A kezelés nem csupán a tünetek csökkentése vagy megszüntetése miatt volna fontos, hanem az életminőség javítása céljából is (olyasmikre gondolok, mint hogy hogyan kommunikáljunk hatékonyan, hogyan növeljük az önbizalmunkat, hogyan viselkedjünk társas helyzetekben - annak érdekében, hogy a barátkozás és családalapítás távoli céljait se tévessze szem elől).

A legfontosabb, hogy tudatosítsa magában: igenis létezik hatékony megoldás, és van segítség! A terápia elkezdéséhez elsősorban bátorságot kívánok, a későbbiekben pedig kitartást és nagyon sok sikert! Üdvözlettel: Fiáth Tita



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés