free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Hírek a rács mögül: rabhíradó

Borsa         Címkék: brabham 0 hozzászólás

Egyes amerikai börtönöknek saját rabhíradója van, amelyet elítéltek készítenek. A komoly közösségformáló erővel bíró műsorokról a Washington Post tudósít.

Calvert Porter leül a műsorvezetői asztal mögé, és megigazítja a gallérját. Társa, Keith Williams a szövegét tanulja. „Csináljunk egy hangbeállást?” – kérdezi Porter. „Nem kell, rendben lesz a dolog” – feleli az operatőr. „Kezdjünk valami kis locsogással?” – fordul a társához Porter. A két műsorvezető amerikai futballról beszélget pár percig, aztán szólnak az operatőrnek, hogy indulhat a forgatás. „Hello mindenki – mondja Williams. – Köszönjük, hogy idekapcsoltatok.”

Porter és Williams elítélt bűnözők: előbbi nemi erőszakért, utóbbi fegyveres rablásért ül egy hagerstowni börtönben, közönségük pedig – amelyet nem monitoroz az amerikai médiakutató cég, a Nielsen – mintegy 2000 gyilkosból, erőszaktevőből, rablóból, pénzhamisítóból és autótolvajból áll. Céljuk az, hogy nézőiket olyan dolgokról tájékoztassák, amikről máskülönben nem értesülnének. Az adott körülmények között ez nagyrészt helyi témákat jelent.



„Nagyon-nagyon érdekes híreink vannak” – verik vissza a stúdióként is funkcionáló raktárhelyiség téglái Williams szavait. A Maryland Correctional Training Center (MCTC) hírműsorához hasonló programok az állam más börtöneiben is futnak, és létezik még pár hasonló kezdeményezés az USA más területein is. Ezek a speciális tévéhíradók tulajdonképpen a börtönújságírás 19. századig visszanyúló hagyományának modern fejleményei, az 1800-as években ugyanis Jesse James bandája sok más egyéb mellett arról is híres volt, hogy a börtönben zsurnalisztaként dolgoztak.

Mára a börtönlapok fogyóban vannak, sőt szinte el is tűntek, az 1980-as évek óta ugyanis az egyre erőszakosabb elítéltek miatt sokkal több elzárásra van szükség, és így zordabbak lettek a körülmények is: a költségek megugrottak, a börtönlakóknak juttatható pluszpénzek pedig megcsappantak. A szakértők szerint a tévéadások olcsó megoldást jelenthetnek az anyagi gondokkal küszködő, komoly kiigazításokra kényszerülő államokban.

Egy információközlésre alkalmas csatorna még a börtönlakók körében is elsődleges szükséglet, ha nem egyenesen alapjog. „Ha párezer embert összezárunk, azzal kialakul egy közösség – mondja James McGarth Morris történész, aki könyvet írt a börtönújságírásról. – A közösségek pedig mindig le akarják jegyezni, hogy mi történik velük, és a 21. században erre a blogok és a tévéadások a legalkalmasabb eszközök.” Mivel a marylandi börtönökben az internet-használat tiltva van, a bentlakók pár éve műsorvezető példaképeik, Matt Lauer, Katie Couric és Bob Costas nyomdokaiba léptek, az őrök pedig rögtön támogatni kezdték az ötletet, hiszen így meg lehetett spórolni a havi börtönhírlevelek sokszorosítási költségeit.

Az adásokat a turisták kezéből ismerős kézi kamerákkal rögzítik. A műsorokban szó esik az áldozatok jogairól, sportról, a börtönszabályzatról, egészségi és vallási kérdésekről, a raboknak járó telefonhívásokról, bírósági döntésekről, a menzáról és a vízfestésről is. Némelyik híradót spanyol nyelven is sugározzák. A hangsúly az ismeretterjesztésen, a pozitív hangnemen, és – amennyiben lehetséges – azon van, hogy tisztázzák a pletykákat, amelyek feszültséget okozhatnak a rabok és az őrök között. Egy népszerű idézet például így hangzik: „Életet az életfogytosoknak.”



Az adások az őrök jóváhagyásával a cellákban is foghatók, ahol a rabok átlátszó dobozokba helyezett tévéken nézik a műsort annak érdekében, hogy ne tudjanak csempészárut rejtegetni a készülékekben. (Az állami börtönök többségében – szemben a szövetségi büntetés-végrehajtó intézetekkel – engedélyezett a tévétartás.) Általában egy híradó van hétvégén, de ha az események indokolják, hét közben is bejelentkezhetnek a műsorvezetők. A nézettség – bár hivatalosan nem mérik – a sportadásokéval és a szappanoperákéval verseng. „Az információk korában élünk, és ha nem jut az ember rendes hírekhez, az frusztráló – mondja Williams. – Mindenkinek van tévéje, úgyhogy ezen az úton könnyű információkat terjeszteni.”

Az igazság tisztelete

Porter és Williams, akik egyaránt 40 éves büntetésüket töltik, régi, nyikorgó székeken ülnek. A lábuk alatt a linóleum viseltes, de csillog. Egy kis ablakon besüt a nap, és ha kinézünk a nyíláson, tanórákra, az autószerelő műhelybe és a könyvtárba igyekvő rabokat látunk. Épp a nap egyik vezető híre következik, amely párhuzamba állítható a külvilágban nemrég elhangzott bejelentéssel, miszerint érkezik az új iPhone: a börtönben körülbelül 45 dollárért megvásárolhatóvá vált egy digitális vevőegység, amelynek segítségével egy tucat helyett mintegy 45 csatorna válik foghatóvá. „Végre befutott” – mondja Porter, Williams pedig hozzáteszi: „Távirányítóstul, meg minden.”

Mielőtt bővebben szólnának a vevőegységekről, a beetetés művészetében járatos műsorvezetők pár percig a bűncselekménynek áldozatainak hónapjáról beszélnek, és felkonferálnak egy bevágást is arról a sértettről, aki a közelmúltban a börtönbe látogatott. „Szerintem ez nagyon őszinte volt” – mondja a bejátszás után Williams, mire Porter azt feleli: „Egész más megvilágításba helyezte, hogy min mennek keresztül az áldozatok.” „Sokszor került szóba a megbocsátás témája” – egészíti ki Williams.

A műsorvezetők szerint a rabok szeretnek keményen viselkedni, és úgy tenni, mintha nem törődnének a tetteikkel, de az áldozatokkal készült interjúk hatására gyakran mennek oda hozzájuk azzal, hogy látták a műsort, és egészen megváltozott a véleményük. A hírolvasás magukra a bemondókra is hasonló hatást gyakorolt – meglágyította és arra sarkallta őket, hogy egészséges közösséget akarjanak építeni, és tiszteljék az igazságot.
Bár az őrök szemében soha egyetlen rab sem tűnik megbízhatónak, Porter és Williams mintafegyenceknek számítanak, így jó eséllyel pályáztak hírolvasónak is. A 48 éves Porter Baltimore-ban nőtt fel, több végzettséget is szerzett a rács mögött, és gyakran gyűjt pénzt az áldozatoknak és különféle alapítványoknak. Williams Washington délkeleti részén született, és a börtönlelkész mellett tevékenykedik. A műsorvezetést önkéntesként csinálják, egyéb munkáikkal pár dollárt keresnek naponta.

„Így jó értelemben lehetek kreatív. Korábban rossz értelemben voltam kreatív” – mondja Porter, aki „főállásban” vért takarít a verekedések után. „Pozitív szerepet akarok játszani a közösségben, aminek a tagja vagyok – fogalmaz Williams. – Azért vagyok itt, mert bűncselekményt követtem el. Vezekelni akarok, aztán visszatérni a társadalomba, és szeretnék valami hasznosat tenni. Ezt pedig már itt és most el kell kezdeni, most van rá a legjobb alkalmam, hogy megtegyem. Nem akarok várni addig, amikor már ott állok az ajtóban.”

Porterrel és Williams-szel tiszteletteljesen, sőt szinte csodálattal vegyes elismeréssel bánnak a börtönben (a rabok például gyakran üldözik őket az ötleteikkel) – és a két férfi még úgy is versenyezni próbál a más börtönökben dolgozó hírolvasókkal, hogy nem ismerik egymás munkáját. A Roxbury Correctional Insitutionben a híreket monitorról olvasó bemondók egyébként örömmel értesültek róla, hogy az MCTC-ben dolgozó kollégáik papírral a kezükben mondják a híreket.

Közösségépítés

Közeleg a ruharendelési időszak vége. Porter figyelmezteti a nézőket a rendelési korlátra: két lepedő, két párnahuzat, egy takaró, hat boxer vagy sportalsó, hat póló, hat pár zokni, egy világosszürke pulóver, egy jégeralsó (barna vagy fehér), egy pár bakancs, egy rövidnadrág (szürke), egy baseball- vagy kötött sapka, és két farmernadrág az engedélyezett mennyiség. „Mindenki húzzon sportcipőt, hogy részt tudjon venni a rákellenes sétán – folytatja Porter, emlékeztetve a rabokat a közelgő jótékonysági eseményre. – És persze azért is, hogy megjöjjön az étvágyatok az ebédhez, ami ma hamburgerből, hot dogból, sajtból, fejes salátából, paradicsomból, hagymából, makaróniból és süteményből áll majd.”

A műsorvezetők láthatóan élvezik a munkájukat, rögtönöznek és ugratják egymást. „Ingyen is csinálnám” – mondja Porter az egyik felvétel után. „És ingyen is csináljuk” – feleli Williams, majd nevetésben törnek ki. Hamarosan az egészségügyi rovattal folytatják, amelyben arról beszélnek majd, hogy a futás számos előnnyel jár, például csökkenti a vérnyomást, és véd az erekciós zavarok kialakulásától. Mindenekelőtt azonban „el kell oszlatniuk egy-két félreértést” a menzán felszolgált pulykahús rózsaszínes árnyalatáról.

„Egy rejtéllyel állunk szemben” – mondja Porter, de rögtön azzal folytatja: „Mi azonban tudjuk a választ.” Mint kiderül, a hús furcsa színe annak köszönhető, hogy a sütés közben egyes ártalmatlan gázok reakcióba lépnek a hemoglobinnal. „Nem tudom, az micsoda” – mondja Williams, majd hozzáteszi: a lényeg annyi, hogy a jelenség teljesen veszélytelen. Mindkettőjükön megkönnyebbültség látszik. Tovább is lépnek: a panasztételek rendszerével kapcsolatos hírekről tudósítanak, a hamarosan kezdődő foci- és röplabda-bajnokságról beszélnek, majd az NFL-mérkőzések menetrendjét ismertetik.

Végül ünnepélyes hangnemre váltanak. „Nos, köszönjük, hogy velünk tartottatok a mai adásban – mondja Williams. – Legyetek továbbra is pozitívak, és váljatok a közösség hasznára. Tegyetek valamit a környezetetekért.” „Isten áldjon mindnyájatokat” – köszön el Porter, Williams pedig egyszerűen azzal búcsúzik: „Jó éjt.”

Forrás: http://www.washingtonpost.com/local/the-news-behind-bars/2011/04/29/AFNcsibG_story_1.html



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Megszületett...

A zeneiparnak új hercegnője lett: Beyonce és Jay-Z hétvégén világra jött kislányát máris mindenki imádja.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés