free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Sorozatmánia

Borsa         Címkék: púder, sorozat, sorozatmánia 1 hozzászólás

Nagy változáson ment keresztül a sorozat műfaja az elmúlt egy-másfél évtizedben. A Rabszolgasorstól a Drótig, a függőktől a farkast kiáltókig.

Kicsi a világ: nem is találkoztunk még soha, de rengeteg a közös ismerősünk. Itt van például ez a bicegő doki, akinek semmi és senki nem szent a saját epés humorán kívül – kiállhatatlan egy alak, de mindig igaza van, egyszóval nem lehet nem szeretni. Közeli kapcsolatban állunk aztán egy egész sürgősségi osztállyal is, akármelyik orvos vagy nővér magánéletéről hosszan el tudnánk beszélgetni, nem mellesleg a munkájukhoz is egyre többször tudunk hozzászólni (meg is tesszük), sőt ha épp arra járnánk, talán még egy intubálást is hajlandóak lennénk átvállalni tőlük.

http://enterthecircle.files.wordpress.com

Ott vannak aztán a New York-i barátnők, meg persze a kertvárosi csajok, néhány (tucat) nyomozócsoport, egy bandányi börtönszökevény, meg egy lakatlan szigeten lezuhant repülőgép utasai, valamint néhány természetfeletti képességekkel megáldott csodabogár, és a sor még innen is hosszan folytatható tovább. Lám, lám: egy-két évtizede még lehet, hogy jókat kacagtunk az Isaura felszabadítására szervezett pénzgyűjtő akción, Bobby Ewing feltámadásán és a nagy pillanaton, amikor Vágási Feri eldöntötte, hogy „beszáll az internetbe”, mostanra pedig mi magunk is napi rendszerességgel ülünk le a tévé elé sorozatokat nézni. Közben persze a műfaj jókora változáson ment keresztül.

Új rend?

Hogy a sorozatoknak valamiféle értelme is lehet azon kívül, hogy minden nap bambán bámulhatjuk a képernyőt, az a kilencvenes évek elején derült ki. A kiindulópontnak ironikus módon sokan egy radikálisabb vélemények szerint értelmetlen, óvatosabban fogalmazók szerint megfejthetetlen szériát, a David Lynch és Mark Frost nevéhez fűződő Twin Peakset tekintik, az ellentmondás azonban korántsem feloldhatatlan. Zavarba ejtő és látomásszerű, homályos történetével ugyanis ez a sorozat – akarva vagy akaratlanul – arra vállalkozott, hogy gondolkodtatja a nézőit, ők pedig nem is átallottak a szériával egyszerre éledező interneten mélyenszántó vitákat, beszélgetéseket kezdeményezni, és ezzel a műfaj (új) tartalmat nyert.

Persze - ahogy az már csak lenni szokott - az úttörő által teremtett hagyományok jócskán felhígultak, miközben a sorozatok előmasíroztak az alantas (vagy legalábbis mellékes) szórakozási formák ködéből, és megkezdték diadalmenetüket, de a folyamat annyiban már visszafordíthatatlan volt, hogy a szériákért lehetett és szabad is volt istenigazából rajongani. A folyamatban persze nem kis szerepet kapott az is, hogy az internet térnyerésével lett hol „nagyban” megbeszélni a történteket, egyszerűvé vált rajongói klubot alakítani, a DVD-k megjelenésével pedig könnyűszerrel gyűjthetővé is váltak a sorozatok.

Ráadásul menet közben a moziba járás is „lecsúszott” a kikapcsolódási lehetőségek ranglétráján, a tévézést viszont még a net sem tudta kiirtani az életünkből, úgyhogy egyértelműen és kizárólagosan azért nem lehet a tartalmi erősödésre fogni a sorozatmániát - az viszont biztos, hogy ma már a sorozatok sokkal több mindenkit szólítanak meg, mint mondjuk két évtizede.

Miért szeretjük?

Az okok és az indokok persze különbözőek, ahogyan az egyes sorozatokért is más és más emberek rajonganak igazán. „Úgy ragad ki a hétköznapokból, hogy közben mégiscsak valóságos valamennyire. Meseszerű, de mégis lehet hozzá kötődni – mondja a Halottnak a csók című sorozat egyik rajongója, Edit. – Jobban segít a magányban is, mint egy film, mert visszajáró vendég lesz a szereplőkből. És a mostani sorozatoknak sokkal erősebb a hangulata is, mint a régieknek, szó szerint beszippant, erre talán a Twin Peaks a legjobb példa. Amikor néztem, állandóan pitét ettem és kávét ittam.” Ilyesmire persze már korábban is volt példa, de azért a Dallasra ivás kollégiumi hagyománya vagy az említett adománygyűjtő akció talán mégsem emlegethető egy lapon egy ilyen példával.

„Míg jó játékfilm évről évre kevesebb készül, sorozatokból egyre több nézhetőt találok – hangzik egy másik néző, Tamás véleménye. – A filmeknél olyan érzésem van, hogy túl sokat akarnak mondani, közben ütősek, pörgősek is akarnak lenni, de nem nagyon megy már nekik. Az újabb sorozatoknál van idő jellemfejlődésre amellett, hogy pörgős is marad a dolog, ezek már nem a szappanoperák táborának szólnak. Nem egy velejéig romlott gonosz intrikus és a makulátlan, ártatlan ’jók’ küzdenek bennük egymással, hanem árnyalt karakterek életét mutatják be.” A legjobb példa erre talán a Baltimore-i alvilág és a rendőrség harcát bemutató Drót, amelyet sokszor Shakespeare és más klasszikusok műveihez hasonlítanak, és maga az ötletgazda, David Simon is inkább hosszúra nyújtott, korrajzot adó filmként, semmint krimisorozatként jellemzi.

Persze az ilyen komoly hangvételű sorozatok mellett (továbbra is) jelentős népszerűségnek örvendenek a könnyedebb szériák is, de sokan ezekben is többet látnak, mint elődeikben. „Én a Született feleségekkel fedeztem fel magamnak újra a műfajt. Leültem nézni, hogy egy kicsit kikapcsolódjak, ne terheljem az agyamat, aztán azon kaptam magamat, hogy elgondolkodtat, még azzal kapcsolatban is, amit tanulok, mert érdekes, létező problémákat vet fel – meséli a pszichológushallgató Márta. – Azóta be is gyűjtöttem DVD-n, ami megjelent belőle, de nem úgy ülök le nézni, mint mondjuk a Jóbarátokat, komolyabban odafigyelek rá.”

Nem mind arany

A nagy sorozateufóriának persze megvannak az árnyoldalai, és ennek megfelelően az ellenzői is, akik szerint minőségi javulásról szó sincs, csupán a sorozatok mennyisége és a célközönségük nőtt, egyszóval nagyobb léptékben megy az „agymosás”, többen és változatosabban butulnak a képernyő előtt. Míg a sorozatmániát, a sorozatfüggőséget a rajongói tábor jelszóként használja, ők azt mondják: ez egy újabb szenvedélybetegség.

A média is időről-időre rászáll a témára, két Lost-epizódajánló közt sokfelé lehet olvasni olyan cikkeket, amelyek arról szólnak: a sorozatok nézése kiszakítja az embert a valós életéből, irreális vágyakat és elképzeléseket szül, tévhiteket terjeszt. A Vészhelyzettel kapcsolatban ráadásul volt már olyan felmérés is, amely bebizonyította, hogy elriasztja az embereket a kórházaktól, mi több, arról is felröppent a hír, hogy a gyilkosok a bűnügyi szériákból szereznek ötleteket.

Hogy a sorozatok továbbra sem feltétlenül a magaskultúra építőkövei, az persze vitathatlan, ezt még azok közül is sokan elismerik, akik egyébként szívesen ülnek le a tévé elé: „Sok sorozat annyira ellaposodik, hogy egyszerűen megundorodom tőle. Az alapötlet jó, eleinte a megvalósítás is, de aztán eljön a pillanat, amikor már csak a nézettség növelése vagy fenntartása mozgatja a készítőket – mondja Tamás. - Erőltetettekké válnak a fordulatok, idegesítő lesz, hogy minden rész egy feszültséggel teli pillanatban fejeződik be, nyúlik a sztori, mint a rétestészta, az egy szezonra tervezett történetet évekig húzzák. A Szökés nézéséről épp emiatt szoktam le.”



Vannak természetesen olyanok is, akik nem tudnak szabadulni még az egyre kopottabbá váló sorozatok varázsától sem, de a szélsőséges ellenvéleménnyel ugyanúgy vitába lehet szállni, mint a feltétel és kételyek nélküli rajongással. Pszichológusunk szerint még a nézett, de a hivatalos álláspont szerint ma is lenézett sorozatoknak is vannak jótékony hatásai: „A homoszexualitástól a drogfüggőségig számos olyan témát vetnek fel és hoznak közelebb az emberekhez, amikről egyébként talán nem is beszélnének, pedig találkozhatnak velük a mindennapi életben. Sőt még az ennél hétköznapibb kérdések feldolgozásában is tudnak segíteni. Amikor arról beszélgetünk, hogy mi történt az előző epizódban, az hasonló ahhoz, amikor egy cikket kommentelünk a neten. Magunkról beszélünk, de mégsem olyan nehéz és kínos kitárgyalni a témát, nem kell annyira kitárulkozni. A maga idejében még a Dallas sem feltétlenül csak butított, mert olyan témákat hozott a beszélgetéseinkbe a gazdagságtól az alkoholfogyasztásig, amikről egyébként sokkal kevesebb szó esett volna.”

Egyszóval amíg nem tartjuk dr. House véleményét mérvadóbbnak, mint a saját kezelőorvosunkét, nem is kell gyógyszerészhez fordulnunk. A sorozatok valóban gyarapodnak, és gyarapíthatják is az életünket, ha nem epizódtól epizódig éljük a napjainkat, és nem dőlünk be mindennek, amit látunk és hallunk. Mértéket tartani persze nem könnyű egy olyan műfaj esetében, amelynek a jeligéje éppen az, hogy „folyt. köv.”, de mint mindent, ezt is lehet jó ízléssel és önuralommal űzni. És érdemes is.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés