Szakítás utáni rágódás

Fiáth Tita Címkék: kapcsolat, lélek, rágódás, segítség, szakítás 16 hozzászólás

Minél gyengébb lábakon áll az önbecsülésünk, annál hajlamosabbak vagyunk az önhibáztatásra és a "kérődzésre" egy szakítás után. Pedig el lehet jutni A-ból B-be.

"Csak ne gondolkoznék annyit!" - alighanem ez az egyik leggyakoribb a szakítást követő sóhajok közül. A kívánsággal ellentétben azonban vajmi ritkán nevezhető igazi agytornának az a "mókuskerekezés" a fejünkben, amit általában egy elsötétített szobában, vodkával-cigivel felszerelkezve művelünk heteken keresztül. Míg a valódi gondolkodás A pontból B-be mozdít, addig a rágódás terméketlen: vagy fenntartja, vagy még tovább mélyíti a krízishelyzet okozta depresszív hangulatot.

"A legborzalmasabb kapcsolatokban is képes vagyok bennragadni - mondja egy 21 éves lány -, annyira rettegek az elválástól. Nem vagyok társfüggő: a szakítás után, ha átvészeltem azt a két-három szörnyű hónapot, már bírom egyedül. De végighallgatni a rengeteg becsmérlést belülről, amit magamnak kiosztok, hát, az gyilkos." A gondolkodást voltképp az különbözteti meg a rágódástól, hogy kiegyensúlyozott és valósághű. Miközben eltűnődünk a kapcsolatban vállalt szerepünkön, a hibáinkat és a pozitív tulajdonságainkat, a ballépéseket és az erőfeszítéseinket egyaránt mérlegeljük. Az elmélkedés egyrészt segít abban, hogy levonjuk a következtetéseket, és tanuljunk a hibákból, másrészt abból a szempontból is előnyös, hogy aktuálisan új megvilágításba helyezi a történteket: "Egyedül nem jöttem volna ki ilyen jól a gödörből - mondja egy 29 éves nő, három évig tartó élettársi viszonya megszakadását követően. - Alapjáraton kishitű, nyavalygásra hajlamos csaj vagyok. Szerencsére rendszeresen találkoztam a nővéreimmel, akikkel többször is átbeszéltük a dolgot. A végére már úgy láttam, hogy kész szerencse, hogy nem szültem ennek az unalmas pasinak, és jobb, hogy most fejeződött be, amikor még lazán újrakezdhetek mindent egy aktívabb és hozzám illő srác oldalán."

Más esetekben azonban nehéz lehet "értelmet" vinni, azaz célt és jelentést látni egy kapcsolat megszakadásában. Minél gyengébb lábakon áll az önbecsülésünk, annál hajlamosabbak vagyunk az önhibáztatásra és a "kérődzésre". Pszichológusok szerint a szülőkhöz való korai kötődés minősége is befolyásolja, hogy milyen stratégiákat alkalmazunk szakításkor. Aki gyerekként bizonytalan abban, hogy értékes és szerethető, akit hol ütöttek, hol agyoncirógattak, vagyis aki felnőttként is képtelen a valóságosnak megfelelően értékelni a saját szerepét egy kapcsolatban, érett gondolkodás helyett inkább a mókuskereket választja. "Olyankor nem tudom kikapcsolni az agyam - vázolja a gyötrő állapotot a már idézett, 21 éves lány. - Bármit csinálok, mindenhez fűzök valami lealacsonyító megjegyzést. Belenézek a tükörbe, és gusztustalan vagyok. Főzök egy kávét, és ügyetlennek, bénának látom magam. Amikor nem bírom tovább, lefekszem az ágyba, és csak azt hallom, hogy elhagytak, elhagytak, elhagytak, és sosem fog szeretni senki."

A reménytelenségbe zuhanás mellett sokan a kapcsolat múltját elevenítik fel végeláthatatlan filmtekercseken. Részben rágódásnak nevezhetjük azt a "vetítésfolyamatot" is, amikor megragadunk az aranykornál. A drogfüggők például részben amiatt képtelenek leszokni a szenvedélyükről, mert amikor le is teszik a szert pár hétre, kizárólag arra az időszakra hajlandóak visszaemlékezni, amikor még minden tökéletes volt. Az anyag önbizalmat és eufóriát nyújtott, az elvonás és egyéb anyagi/egészségügyi nehézségek pedig a láthatáron sem voltak. A kapcsolat paradicsomi szakaszáról fantáziálók esetében hasonló a helyzet: ha szelektíven emlékezünk, és nem idézzük fel a saját rossz érzéseinket - megbántottság, mellőzöttség stb. -, akkor képtelenek leszünk megérteni és elfogadni azokat a folyamatokat, amik a szakításhoz vezettek. A rágódás másik típusát a "sértettség dédelgetésének" is nevezhetnénk. Itt a mártíromságé a főszerep: kizárólag a saját jótéteményeinkkel kapcsolatos emlékképeket hívunk elő - húszfogásos vacsorák, kétórás várakozások a hóban, egyedül fizetett rezsi és társaik -, ami hasonlóképpen torzítás, mint amikor csak a szerelmesség korai, intenzív szakaszára emlékezünk. Mindkét esetben sérül a tisztán látás, és épkézláb/használható megoldás híján csak meghosszabbodik a szakítás miatti szenvedés időszaka.

A rágódás befejezése és a valódi gondolkodás melletti elköteleződés embert próbáló feladat. Alapvetően a teljes személyiség megváltozásával áll összefüggésben, nem csupán egy egyszeri veszteség feldolgozásával. A rágódásra hajlamos nők perfekcionisták, és az önbecsülésük szempontjából túl nagy hangsúlyt fektetnek a tökéletességre. Valahogy így okoskodnak: "Sohasem érhet kudarc. Ha vesztek, az azt jelenti, hogy nem küzdöttem eléggé. A legkisebb bukás is megmutatja másoknak, hogy valójában egy kis senki vagyok, akin át lehet gázolni. A szakítás lerántotta rólam a leplet: most aztán mindenki tisztában lesz azzal, hogy körülbelül ennyit érdemlek!" Ahhoz, hogy sikerüljön megtörni a rágódás súlyos depresszióhoz vezető, ördögi körét, érdemes testhezállóbb célkitűzéseket választani. A "Csak akkor érek valamit, ha ezt egy szerelem is visszaigazolja!" gondolat helyett megvizsgálhatjuk, hogy miért félünk az egyedülléttől. Az "Elhagyottság szégyen"; "Kizárólag én tehetek arról, hogy idáig fajultak a dolgok" és hasonlók ugyancsak alapos kritika és felülvizsgálat után kiáltanak. Valódi gondolkodás után. A rágódás legfőbb ellensége - és egyben a megküzdő technikák dobogósa - a társas támogatás választása. A barátok és ismerősök amellett, hogy képesek a legjobb oldalunkat kidomborítani és hájjal kenegetni, a rózsaszín felhő körénk varázsolása mellett a realitás talajára is visszarántanak, amikor túlságosan belemelegedtünk önmagunk gyalázásába. Amilyen gyakran csak tehetjük, osszuk meg azt az elsötétített szobát vodkástól-Marlboróstól legalább a szívünkhöz közel állókkal.

Szólj hozzá Te is!

16 hozzászólás

Hozzászólások

16 hozzászólás

Reni 2010. március 29. hétfő, 08:07

Szia! én is ebben a cipőben járok!most lett vége egy közel 2 éves kapcsolatomnak.23 évesen föztem mostam takaritottam rá.mellette voltam szó szerint jóban rosszban.a válása után mellettem állt talpra.a lelkemet kitettem érte.megbocsátottam neki minden megcsalást,megalázást..stb. mert én azt hittem, hogy megtaláltam azt a pasit akivel le tudom élni az életem.De egyik naprol a másikra kidobott.szo szerint ugy hogy pénteken még a nyaralást terveztük szombaton megcsalt és elhagyott.csak nálunk nem ez volt az első eset.sajnos már kb 3szor történt ez meg csak én voltam a gyagya hogy mindig elhittem, hogy megváltozik.nagyon szerelmes voltam együtt éltünk és ő hitetgetett.1 honapja szétmentünk elköltöztem, már ott volt nála a másik nő.2 hétig tartott visszajött hozzám és azt mondta többet nem akar elhagyni, mert nagyon hiányoztam neki.ezt mondta 3 hétig és mondom, péntekről szombatra elhagyott, most megint nála van a csaj ugyanaz.nagyon rossz nekem is mert láttam is őket együtt meg mondták is vissza,meg egymással szemben lakunk de rájöttem, hogy nincs értelme tönkre tenni magam.én is sirtam nem értettem hogy mi van?!De Az élet megbosszulja magát.Mert azt megértem ha valakinél elmulnak az érzelmek, de azt hogy pénteken még velem akar élni szombaton meg elhagy, az ilyen ember nem normális. És jobb is hogy megszabadultam tőle.Mert eljön az az ember akit nem csak én szeretek hanem ő is engem,aki mellet nem ugy megyek minden nap dolgozni, hogy vajon megcsal vagy nem???aki értékeli a szerelmem.és fiatal vagyok még.Lesz még részem nagyobb csalodásban is.De megalázni magam nem fogom.Emelt fővel kell tovább lépni, mert hidd el a pasinak az fog fájni a legjobban, ha azt látja vagy hallja hogy milyen boldog vagy.Nehéz belátani de igy van.

Anci 2010. március 25. csütörtök, 09:41

Szia! Remélem még vissza-vissza nézel ide néha, és elolvasod az írásom. Már olvashattad, hogy hasonló cipőben jártam pár hónapja. Ki voltam készülve teljesen, és mindent úgy éreztem, mint most Te! Nincs értelme semminek, bezárkózok, kiborulok, lefogytam stb stb.. Aztán lassan csak megtört a jég, eljártam bulizni a csajokkal. De persze még mindig csak Rá tudtam gondolni, mindenkiben őt láttam. Aztán pár hete egyik bulin megismerkedtem valakivel, beszélgettünk, aztán találkoztunk később is. És hihetetlenül hangzik, és ma se hiszem el, de minden megváltozott. Amiről addig azt hittem (4 évig) hogy kapcsolat, és szerelem, és A JÖVŐ, az mind semmivé lett, és rájöttem, hogy az a szakítás volt életünk legjobb döntése! Most még nem így látod, és nem hiszel nekem. De ma már úgy érzem, hogy ha felmerül az, hogy szakítani, akkor annak igenis oka van. Mi sem veszekedtünk, boldogok is voltunk, szerettem is.. Mégis ilyen rövid idő alatt találtam valakit, aki felnyitotta a szemem, és többet adott nekem 4 hét alatt érzelmileg, mint az a 4 év. Pedig nincs rózsaszín felhő, és mind2en elég cinikusak és realisták vagyunk. De nem filmes klisé, hogy létezik lelki társ. És én se hittem volna el, ha egy vadidegen mondja, de ma már tudom, hogy MEGÉRZED, ha megtaláltad. Nem az eszeddel, még csak nem is a szíveddel, hanem a lelkeddel. Tudom, hogy még mindig szereted őt, de lásd be, hogy oka volt annak, hogy idáig jutottatok. Talán nem volt elég élet a kapcsolatban, talán egyikőtök túl sokat alkalmazkodott. De lehet, hogy csak egyszerűen kialudtak a dolgok, és már csak barátok vagytok. Ami szerintem egy jó tanács, hogy akármennyire is nehéz, ne beszélgessetek vagy találkozzatok egy pár hétig. Ez volt az egyetlen módszer, ami bevált nekem, még ha bele is haltam az elején. Na eleget okoskodtam :D Bocs, ha valami nem világos. :) KITARTÁS!!! :)

:( 2010. március 11. csütörtök, 12:26

Én 21 éves vagyok. Most szakítottunk párommal másfél év után. Eszméletlenül szeretem. De valahogy mégis vége lett. Igazából nem volt semmi konkrét indok hogy miért, csak vége lett. Azt mondja már nem olyan mint régen, ennek ellenére még mindíg szeret. Én képtelen vagyok ezt feldolgozni, hogy egyik hétről a másikra így megváltozzon a kapcsolatunk. Nekem ő volt most is az életem értelme, nem tudok nélküle élni. Üressé vált az életem hogy már nem vagyunk együtt...lehet hülyén hangzik, mert még fiatal vagyok, de én vele szerettem volna leélni az életem. Egész nap csak rá gondolok. Nem tudom elengedni, csak így. Azt mondom ha veszekedtünk volna, vagy rossz lett volna a kapcsolatunk akkor talán, de így nem. A szívem szakad meg. Már egy hete csak sírok megállás nélkül. A gyomrom is görcsöl. Enni sem tudok. Foggalmam sincs hogy mitlvő legyek. Én még mindíg nagyon-nagyon szeretem. Mondja hogy járjak el bulizni meg barátokkal, és ne zárkózzak be. De egyszerűen nem megy. Csak rá tudok gondolni, és arra hogy milyen jó volt és hogy ilyen hirtelen lett vége. Mert nem volt rossz pillanata a kapcsolatunknak. Tudom hihetetlenül hangzik, de egyszer sem veszekedtünk csak nagyon ritkán kis konfliktus de semmi, mindent meg tudtunk beszélni. Mégis vége. Nagyon kivagyok. Tényleg nincs értelme az életemnek így, az egyetemen ismerkedtünk meg, amikor még elsős voltam. Azóta együtt voltunk. Messze van az otthon, ahol a barátaim vannak, az igaz barátaim. Így nehéz, hogy senkinek nem tudok beszélni róla. Persze vannak itt is haverok, de ők nem olyanok akik tényleg megértenek és melletted állnak. Én tényleg azt hittem hogy vele fogom leélni az életem, miatta hajtottam. De most már nem látom értelmét, nincs életcélom, semmi...Kérlek seggítsetek megértenem, hogy mit csináljak, hogy ne menjek tönkre teljesen. Én bármikor újrakezdeném vele. De ez zavar a legjobban, hogy ő is még szeret és ugyanolyan rossz neki, mégis vége lett.

veron 2010. március 04. csütörtök, 12:19

ráérős órámban linkeltem be a szakítás szót,mert egy szeptemberben lezárt kapcsolatomat siratom még mindig.nálam az a legrosszabb,hogy az ex mondott nemet,és mégsem enged el azóta sem.akar is nem is.halott ügy a folytatás,de a mókuskerék elég aktív,hogy napi szinten tartjuk a kapcsolatot.el kell engedni egymást.ez a titok nyitja, csak csajnos az emberi önzőség néha felül kerekedik a józan észen.a cikkben teljesen magamra ismertem,minden periódus tünete tapasztalható nálam.azt hittem egy másik kapcsolat segít elfelejteni,de csak lelkiismeretfurdalás jött helyette.pedig hát én lettem kidobva egy másik nő miatt.és naná,hogy az önbecsülésemet sérti,mivel nem érzem hogy jobb lenne nálam bármiben is.csajok,jön a tavasz,mindenki vegye fel a csini ruhát,és hajrá:))

Anci 2010. február 08. hétfő, 09:44

Köszönöm a sok-sok bátorító szót! :) Sokat segít, ha mások is kimondják a gondolataimat, és tudom, hogy jobb lesz. Jobbnak kell lennie! Most jutottam el arra a pontra, hogy talán el tudom engedni (3 hét után), de nagyon nehéz. Nem volt konfliktus, és nincsenek sérelmeim se, ezért is tart még minden nap reggeltől estig a kattogás... Eddig hetente kb 2x beszéltünk, és volt 1-2 SMS is. Mert neki így könnyebb volt, és képes elnyomni a fájdalmát, és boldogan felhív, mintha legjobb barátok lennénk, és nincs semmi baj. És csak beszélgetünk, érzelmek nélkül... De rájöttem, hogy nekem nem megy, és túl korai számomra, hogy barátok legyünk. Ezért megpróbálok megszakítani vele minden kapcsolatot, és meglátom, hogy most alakulnak a fejemben a dolgok. De annyit elmondhatok, hogy a mókuskeréknek van egy jó tulajdonsága is. Eszembe jutott nagyon sok dolog, amit már régen elfelejtettem, és habár így magam alatt vágom a fát a fájdalom miatt, de akkor is kellemes érzés, amikor azon kapom magam, hogy mosolygok egy-egy gondolaton, emlékképen. Mert annyi van belőlük...:) Köszönöm még egyszer a jótanácsokat! Igyekszem megfogadni.

azannya 2010. február 01. hétfő, 17:14

Én sem arra buzdítok senkit, hogy csak lépjen túl a dolgokon, de saját tapasztalatból mondhatom, hogy egy időben érkező önseggberúgás a hosszadalmas önmarcangolást hivatott lezárni. A túlzott "rágódás" egy idő után az önbecsülést a béka segge alá juttatja, aztán a pánikbetegségtől a megmagyarázhatatlanul gyakran visszatérő hólyaghurutig, minden jöhet a leki problémák miatt. És azt már ne is említsük, amikor mi éppen próbáljuk magunknak megtalálni a magyarázatot a kapcsolatunk vakvágányra kerülésével, amikor exünk szembejön az utcán, felhőtlenül boldogan, és nem éppen a kacsolatunk zátonyán elmélkedve. Van az a határ, amikor a saját testünk, lelkünk épsége az elsődleges szempont, a józan ész határain belül szabad csak egy elmúlt szerelmet "gyászolni", mert pár év múlva meglesz a böjtje. Ha pedig valaki a volt párja visszafogadása mellett dönt, az csak akkor tegye, ha van benne annyi önuralom, hogy az első konfliktus helyzetben előbb elszámol tízig, és nem kezdi el a régi sérelmeit ráönteni a másikra, mert akkor megette a fene.

ruszalka 2010. február 01. hétfő, 16:43

Szerintem nagyon jó, ha az ember képes rágódni és meggyászolni a szerelmet. Bár remélem, soha többet nem élek át ilyet, hiszen férjnél vagyok, de a múltban nagyon megszenvedtem azt, hogy képtelen voltam átgondolni - még buta mókuskerék-szerűen sem - azt, ami elmúlt, így sokkal tovább és belülről emésztett a dolog, amit csak utólag vettem észre, saját magam felé vidám, de hamis arccal fordultam. Jó, ha az ember képes feldolgozni az ilyesmit, akkor is, ha az az időszak nagyon rossz.

---G--- 2010. február 01. hétfő, 16:05

FiatalVok! Ez a helyzet velem is. Nekem is sikerült az első komoly(nak tűnő?) kapcsolatom után néhány évig rágódnom, még most sem értem, mi történhetett... És ez a legrosszabb. Egy rövid magyarázat, még ha hazugság is, sokat segít abból a szempontból, hogy legyen mit okolni. De ha nincs semmi konkrétum, akkor elnyúlhat az "agyalás" ideje. Ket! Biztosan sokan és sokszor elmondják, hogy akkor találsz társat, ha újra sikerül megtalálnod a belső egyensúlyodat. Nem ismerem a pontos helyzetedet, de azt én jelzésnek venném, hogy a volt párod ilyen hamar túllépett ezen. Vagy már régóta mással volt lélekben, vagy még mindig Rád vágyik, és így leplezi, szóval végletes. Mindenesetre nem akarlak összezavarni! Nyugodtan "gyászold meg" a kapcsolatot, ne siess vele, mert nagyon-nagyon hasznos dolgokra jöhetsz rá közben, amelyek segítségével később boldog lehetsz! Anci! Igen, ez egy gyakori és nehéz helyzet... Ahhoz nagyon magas szintű érzelmi (és másféle) intelligencia kell, hogy a külön töltött időt senki ne firtassa és vágja a másik fejéhez. Tudom, hogy milyen érzéseid lehetnek most, de próbálj barátkozni és csakis barátkozni! Ha nem erőlteted, meglehet, hogy pont így találod meg az igazit. Ha pedig még várni akarsz rá, hát tedd meg, ha a szíved azt mondja! Csak ne húzódjon el évekig, mert ez nagy szemétség a másik fél részéről.

azannya 2010. február 01. hétfő, 11:39

És nem érdemes rágódni sokáig, semmiképp sem célszerű magunkat okolni a kapcsolat kudarca miatt. Ez persze egyénenként más és más, de egy leki pofon jót tesz, hogy minél előbb összeszedje magát az ember, mert nem éri meg a rágódás. Utólag az ember mindig rájön.

azannya 2010. február 01. hétfő, 11:35

Elnézést, elírtam egy számot. 28 évesen volt a férjem, amikor elváltunk.

azannya 2010. február 01. hétfő, 11:34

Kedves Anci ! Az idő megoldja. Ha valóban egymásnak teremtettek kettőtöket, úgy lesz. Én 23 évesen mentem férjhez úgy, hogy 16 éves korunktól együtt jártunk. Voltak kisebb szünetek, de igazi próbálkozások mások felé egyikünknek sem voltak. Aztán 18 évesen a férjem rájött, hogy nem élt. El is váltunk pár hét alatt. Szörnyű volt számomra, mert engem váratlanul ért a dolog és szerettem őt. Ő is szeretett, de az az új érzés megbabonázta. Pár hónapig voltunk csak külön, mert az új párjában is engem keresett, de nem talált. Nekem voltak azidő alatt futó kalandjaim, szinte kerestem őket, hogy bepótoljam a lemaradást, de nem volt egyik sem igazán tartalmas. Így visszagondolva, csak szex volt és semmi más, részemről. Aztán összetalálkotunk a volt férjemmel, és mintha áramütés ért volna. Újra találkozgattunk, először titokban, mert a családomnak nem tudtam miként tálalni a dolgot, hiszen nagyon szenvedtem a váláskor, nem akartam hirtelen rájuk önteni a dolgot. Most 15 éve vagyunk újra együtt, újra összeházasodtunk és van egy gyönyörű kisfiúnk. Tehát még bármi jöhet, de ha szembejön veled egy fiú, akitől megdobban a szíved, és nem a volt párod, ne hagyd veszni az újat !

Anci 2010. január 31. vasárnap, 22:41

Nekem most lett vége az első igazi kapcsolatomnak. Több, mint 4 évig tartott, és közös megegyezéssel azért lett vége, mert mindkettőnknek ez volt az első kapcsolata, és már felvetődött a gondolat (főleg benne), hogy talán új dolgokat is kipróbálna..Habár nagyon szeret, de nem fogadhat 23 évesen örök hűséget, lehet, h probléma lesz ez még később stb. stb. Így megegyeztünk abban, hogy próbáljuk meg külön is. Szerinte max 1 év, és ha még mindig nem találtunk magunknak 'jobbat', akkor mindent megtesz, hogy visszahódítson.. Tudom, hogy hülyeség, és én se hiszem el... De el akarom hinni, mert hihetetlenül hiányzik, és minden nap azzal a szívszorító érzéssel kelek-fekszek, hogy ő egy másik nővel van (pedig tudopm, h nincs, mert habár bulizik, de "nem csal meg", mert neki is fontos vagyok még mindig).... Borzasztóan érzem magam :( Bárcsak később ismertem volna meg! :( (Bocsi a nyavajgásért! Ki kellett írnom magamból...)

Ket 2010. január 28. csütörtök, 21:46

Én is rágódok, igaz egy 3 éves kapcsolatnak lett vége...de ami a legszomorúbb hogy már augusztus végén...Azt hittem erre az időre jobb lesz de nem birom túletenni magam. Folyton kérdegetik hogy joban vagyok e. Jobban azt mondom. De még nem érzem a régi önmagam. Sokat gondolok még rá, a szép dolgok jutnak eszembe milyen jó is volt mikor együttéltünk, stb...pedig nem is volt annyira jó. Bizttos lesz majd jobb is! Sokat álmodok vele...ez is rossz. Már kipróbáltam a BACH virágcseppeket, talán azok segítenek a legjobban. Nem törödöm annyit magammal, nem érzem magam nőnek. 27 éves vagyok..Tudom hogy meg kellene találnom újra a nőiességemet és akkor újra nő lehetnék és úgy is tudnék magamra nézni. Ő már továbblépett, talán 1 hónra rám. Ez is fájt....remélem sikerül egyszer...de mikor????

FiatalVok 2010. január 26. kedd, 09:40

Én ugyanígy rágódtam egy 3-4 hónapos kapcsolat után is, ami ráadásul távkapcsolat volt, szóval alig találkoztunk! Sőt, rosszabb volt, mint a 3 éves kapcsolatom után, mert ott legalább tudtam, hogy mi miért van, nem jöttünk ki egymással, öltük egymást, rengetegszer szakítottunk, stb. De a rövid kapcsolatban nem tudom, mi volt a baj, a fiú szakított velem! Egy veszekedés, semmi sem volt. A távolság sem ok, mert neki olyan munkája van, hogy folyamatosan megy, szóval ha keresne mást, akkor is ugyanígy lehetne csak, ahogy velem volt. Ezért rosszabb a rövid kapcsolat, mert itt nincs meg a magyarázat! Hosszúból lazábban léptem ki, mivel ott rengeteg ok volt a szakításra. És már volt annyi sérelem, hogy az annyira nem is fájt!

rágódó 2010. január 26. kedd, 09:14

De vajon: normális esetben függ-e a rágódás ideje, intenzitása például az éppen megszakadt kapcsolat hosszától? Illetve mennyi rágódás tekinthető "normálisnak", mert hogy nekem leginkább az a gyanús, aki több éves kapcsolat után is látszólag könnyedén, rágódásmentesen továbblép. +

FiatalVok 2010. január 25. hétfő, 14:32

Én is hihetetlenül rágódó típus vagyok! Még 1-2 hónapos kapcsolat után is emésztem magam 1-2 hétig, nem tudom felfogni soha, hogy mit ronthattam el, csak ezen jár az agyam! Aztán ha meggyógyultam, csak verem a fejem a falba, hogy ezért sírtam, meg szomorkodtam én annyit :D ?!