free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Hadat üzentünk a szem alatti karikáknak

Borsa         Címkék: karika, karikásszem, púder 12 hozzászólás

A szem alatti karikák legalább annyira ragaszkodnak hozzánk, mint az úszógumink. Háromféle módszerrel próbáltuk meg eltüntetni őket. Tapasztalatok.

Nincs olyan nő, akinek ne gyűlt volna meg a baja a szem alatti karikákkal, sőt az is sokakkal előfordult már, hogy egy átmulatott éjszaka után még a szokásosnál is nagyobb karikák köszöntek vissza a tükörből és akkor a szem alatt figyelő bőröndökről még egyetlen szó sem esett. Az évek múlásával együtt a karikák is egyre nagyobbak és sötétebbek lesznek és ezzel együtt oda a sugárzó tekintet, legalábbis a nők nagy része így látja. Mielőtt azonban megnéznénk, hogy milyen praktikák vannak a szem alatti karikák eltüntetésére azelőtt vegyük végig, hogy melyek azok a tényezők amelyek felelősek lehetnek a nemkívánatos foltok kialakulásáért.

Az első és legfontosabb karika előidéző okot a genetikában kell keresni, ezt is ugyanúgy lehet örökölni, mint a kreol bőrt vagy a göndör hajat, akinek a sors eleve karikákkal díszíti a szeme alatti részt, annak különösen oda kell figyelni arra, hogy ne rontsa a saját helyzetét káros szokásokkal. A túlhajszolt életmód, a kevés alvás, a gyakori alkohol fogyasztás és a vérszegénység mind hatással lehetnek a karikák színére és méretére. Mivel a bőrünk ezen a területen a legvékonyabb és a legérzékenyebb, ezért minden apró behatásra azonnal reagál. A kevés alváson kívül keringési zavarok, vas és vízhiány is okozhatja a szem alatti karikákat, sőt az sem mellékes információ, hogy az értágító hatású fogamzásgátló szerek is sokat ronthatnak a helyzeten, ami az évek múlásával egyre csak rosszabb lesz. A keleti orvostudomány, pedig a mellékvese gyenge energia állapotára fogja azokat a bizonyos karikákat. A legjobban akkor járunk, ha mikor azt vesszük észre, hogy a karikáink hirtelen nagyobbak és sötétebbek lesznek, kérünk egy laborbeutalót, egy vér és vizeletvizsgálatból ugyanis sok minden kiderülhet, és egy tűszúrást mindenki simán kibír. Az okok száma tehát végtelen, de ha már ott van a folt a szem alatt, akkor mi nők biztos, hogy elsőként nem a karika indokát fogjuk elkezdeni kutatni, hanem egyszerűen egyik pillanatról a másikra el akarjuk tüntetni.



Az azonnal tűzoltásra egyetlen lehetőség van, mégpedig a korrektor, mi a sűrűbb állagúakra esküszünk, ugyanis ezek fedik el leghatékonyabban a foltokat, a folyékonnyal az az érzésünk, mintha csak maszatolnánk, de a kívánt hatás elmarad. A „hibajavítót” apró ütögető mozdulatokkal vigyük fel a kényes területre, figyelni kell arra, hogy semmiképpen se kenjük vadul a bőrünkbe a kozmetikumot ugyanis, a vékony bőr nemkívánatos ráncokkal fog reagálni a vad iramra. Mivel a korrektorok erősen szárítják a bőrt ezért minden használat előtt érdemes szemkörnyék ápolóval bekenni a problémás részt. A korrektor színét, mindig a karika színéhez igazítsuk, ezért ebben az esetben ne a kezünkön próbálgassuk a terméket, hanem kenjünk rögtön a szemünk alá, ugyanis csak ott látjuk, hogy az árnyalat kellően elfedi-e a nemkívánatos foltjainkat. Érdemes profi sminkcuccokkal próbálkozni, ugyanis ezeknél a márkáknál jóval nagyobb a színválaszték, és még valami, ez az termék amin nem érdemes spórolni, ugyanis az érintett bőrfelület megsínyli a rossz minőségű kencéket.

A biovonal képviselői, a napi 2-3 liter folyadékon és a 7-8 óra alváson kívül a különböző szemborogatásokra esküsznek, mi kétfélét is kipróbáltunk. Az egyik a már jól bevált kamillatea volt, a másik pedig a hársfavirágból főzött tea, amit mi ez idáig csak köhögés ellen használtunk. Mindkét főzetettel fél órán keresztül borogattuk a szemünket, ami kétség kívül pihentető volt, de csodát semmiképpen sem érdemes várni tőle, főleg nem egy alkalomtól. Ahhoz, hogy a foltok halványodjanak minden egyes nap borogatni kell a szemet, és a hatás sajnos akkor sem lesz olyan látványos, mint a speciálisan erre a problémára kifejlesztett krémek használatakor. Hatásosak lehetnek a különböző szemtornák is, de az azonnali eredmény itt sem lehet elvárás.

A lehető leggyorsabb és leghatékonyabb eredményt a különböző, direkt erre a problémára kifejlesztett krémek használatával tudjuk elérni. A legtöbb natúrkozmetikumokat gyártó cég is forgalmaz ilyen krémeket, olyat érdemes keresni, amelyben tekintélyes mennyiségű K és E-vitamin van, ugyanis ez két vitamin sokat segíthet a problémán, de sokan esküsznek a birsalma kivonatot tartalmazó kencékre is. Mi a hagyományos – kemikáliákkal telepakolt – krémeket próbáltuk ki. Ebben az esetben igaz az olcsó húsnak, híg a leve bölcselet, ugyanis mi az alsókategóriás termékekkel nem igazán voltunk megelégedve, pedig kentük a szemünket reggel és este is, de a hatás korántsem volt olyan látványos, mint ahogy mi azt elképzeltük, nem azt állítjuk, hogy semmi nem történt, de a drágább kozmetikumokkal összehasonlítva sajnos ezek a krémek alulteljesítettek. A topkategóriás krémek közül három típussal próbálkoztunk az elmúlt időszakban, és ezek közül mindegyik átment a próbán, azt viszont érdemes megjegyezni, hogy amint abbahagytuk a krémezést a probléma újra előjött.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés