free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Védd a szíved fogmosással!

Borsa         Címkék: fog, fogmosás, púder, szív 1 hozzászólás

A kutatók szerint összefüggés van a fogak és a szív állapota között. Aki nem mos naponta kétszer fogat, annak 70 százalékkal nagyobb az esélye arra, hogy szívbeteg lesz.

A University Collage London kutatói azt állítják: a napi kétszeri fogmosás csökkenti a szív- és érrendszei betegségek kialakulásának kockázatát - írja a reuters.com.  Persze nem árt az sem, ha mindemellett nem hízunk el és nem is dohányzunk.

Nem teljesen új keletű elmélet

A nyolc évig tartó kutatás során a szakemberek közel 12 000 felnőttet vizsgáltak és arra jutottak, hogy azok, akik elhanyagolják a fogápolást, 70 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak szívinfarktust, mint azok, akik naponta legalább kétszer mosnak fogat. A ok valószínűleg abban keresendő, hogy a szájüreg, legfőképpen pedig az íny gyulladásai összefüggésbe hozhatók az érelzáródások kialakulásával. Richard Watt, a kutatás vezetője arra is figyelmeztetett, hogy ha valaki nem csupán nem mos elégszer fogat, hanem emellett még dohányzik is, az említett 70 százalékos kockázat 135 százalékra nő.



Bár a vizsgált 11 859 ember közül "mindössze" 555 kapott szívrohamot vagy más súlyos szív- és érrendszeri betegséget a kutatás évei alatt, ám ezen esetekben a szájhigiéné elhanyagolásával való összefüggés szembetűnő volt. A doktor hozzátette ugyanakkor, hogy még rengeteg vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy egyértelmű kapcsolatot lehessen kimutatni a fogak, illetve a fogíny és a szív állapota között. Az elmélet egyébként nem teljesen új keletű, hiszen már a 19 század elején is úgy gondolták, hogy a szájban fennálló fertőzések az egész szervezetre káros hatással lehetnek, emiatt aztán akkoriban igen gyakran húztak fogat.

Vezető halálok

Az Egészségügyi Világszervezet által 2005-ben közzé tett adatok szerint a szívbetegség - a cukorbetegséggel együtt - mind a férfiak, mind pedig a nők körében vezető halálok Európában, az Egyesült Államokban és más gazdag országokban is. Világszinten a harmadik leggyakoribb  

A British Medical Journal című szaklapban a közelmúltban közölt tanulmány az első, mely a szívbetegségek kialakulásának kockázata és a fogmosás gyakorisága közötti kapcsolatot vizsgálta. A kutatás kitért továbbá olyan kérdésekre is, hogy a vizsgált alanyok például milyen gyakran járnak fogászati szűrésre. E tekintetben az eredmények viszonylag biztatóak, hiszen a résztvevők 62 százaléka félévente felkeresi a fogorvosát.

A fogmosás gyakoriságán kívül persze számos egyéb tényező is befolyásolja a szívbetegségek kialakulásának esélyeit. Így többek között a társadalmi és anyagi helyzet, a testsúly, a dohányzás, illetve az is, hogy a családban előfordultak-e ilyen jellegű betegségek.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés