Együtt menni vagy nem menni. Van, akinél ez kérdés, Hímtag kettő szerint viszont egyértelmű, hogy elemi fontosságú néha külön bulizni a párkapcsolat érdekében.

Nekem erről a kérdéskörről (?) mindig egy dolog fog eszembe jutni. Koncerten álltunk egy barátommal (nem érdemtelen megjegyezni: mindkettőnknek a neje otthon pihent), előttünk egy ún. szerelmespár ölelkezett. Talán vannak, akik emlékeznek a kilencvenes évek elején hódító, Varázsképek, Mágikus 3D és hasonló címeken futó könyvekre, amikben szemcsés maszatoknak tűnő képek voltak. Ha hosszan bandzsított az ember rájuk - volt segédletképpen némelyikben a képek alatt két bandzsítópont is -, akkor előugrott egy térbeli ábra, például két kocka, egy ugró delfin vagy haladóknak egy madzag, amiről aztán meg kellett mondani, hogy "hurok vagy csomó?". Na, ilyen volt ez a kép is ott azon a koncerten: ha elég ideig nézte az ember a két szerencsétlent, akkor rájött, hogy nem ölelkeznek, hanem a fiú (kétségbeesetten igyekezve koncentrálni a színpadon történő eseményekre) tartja a lányt, miközben ő (minden erejével unalmát és nemtetszését kommunikálva, fintorogva és levegőért kapkodva) próbált összeesni. Úgy fél óra után kimentek, és vissza sem jöttek.



Nem mondom én, ótvar egy koncert volt, de szegény gyereken azért eléggé látszott, hogy neki tetszik. Sajnálni viszont nem nagyon tudtam, mert ahogy a cimborám is megjegyezte, az aztán tényleg nagy szerelem, ha elköltitek két belépő árát, és eljöttök együtt azért, hogy mind a ketten szarul érezzétek magatokat. Én ugyan ezt a mai napig nem értem, de a világ tele van ilyen hülyékkel. Aztán meg csodálkoznak, hogy minden buliból ordibálva, morogva, sértődötten mennek haza, utána meg két napig nem szólnak egymáshoz. És most nem csak arról lehet szó, hogy elviszlek az MC Kapucni élő fellépésére, amikor te a Kannásboros Kommandó rajongója vagy, és punk lévén utálod a hiphopot, hanem akármilyen buliról, mert a hibalehetőség ott lappang mindenhol. Házibulin az egyik benyom, a másik nem, a "zenés-táncos" szórakozóhelyen az egyik táncolni akar, a másik nem, már megint itt van az a tahó haverod, a francért nem mondtad, hogy jön ez a hülye liba barátnőd, ki vagy te, hogy beszóljál rá, te, te rohadék, satöbbi, satöbbi. Hát ennyire azért nem kéne összenőni.

Az persze árulkodó, ha valaki soha nem tud a párjával normálisan szórakozni egyet, mert akkor ugyanúgy megette az egészet a fene. Egyszer erre talán megérné külön is kitérni, hogy tudniillik az ellentétek vonzzák-e egymást vagy önmagunkat keressük a másikban, de ha ez meg is történik, annyit azért elárulhatok már most, hogy az első verziót a maga teljes szélsőségességében egy elég nagy baromságnak tartom a tapasztalataim alapján. Volt már barátnőm, akivel egyáltalán nem járt egyre az agyunk, de csak erőltettük a közös programokat, így a kezdeti udvarias megengedő körök után a fentebb vázolt jelenetek töltötték ki majdnem minden péntekünket és szombatunkat. Azért mertem ennek ellenére anyázni fentebb, mert ez még kamaszkoromban történt meg, és azóta tartom is magam hozzá, hogy ilyet nem játszunk. Ez persze nem tetszett mindenkinek, akiről kiderült, hogy nem feltétlenül szeretjük ugyanazt, úgyhogy lett belőle szelávi is, de ez most lényegtelen - ami érdekesebb, az az, hogy azzal sem működött, aki hasonlóképpen gondolkozott erről az egészről, mint én. Ő többnyire balra, én jobbra mentem, amikor bulizni indultunk, aztán egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy semmi közünk egymáshoz. Volt mondjuk más baj is, de ez is beleszámított abba, hogy - eleinte igencsak fájó, majd persze annál jobban eső - búcsú lett ennek a sztorinak is a vége.



Szóval idáig tiszta sor, csakhogy kijutott a másik végletből is, és az sem úgy működött, mint a mesében. Életem leghosszabb kapcsolata volt, nyilván nem véletlenül, stimmelt a világlátásunk, az ízlésünk, az érdeklődésünk, ami nem egyezett, abba bemagyaráztuk, hogy de igenis. Ugyanazt a társaságot szerettük, ugyanazokat a filmeket, ugyanazokat a zenéket, ugyanazokat a helyeket, ha valahol az egyikünk nem érezte jól magát, akkor biztos, hogy a másik sem, ha nagyon jó volt a muri, akkor mindketten lelkendeztünk - egy ideig. Úgy másfél-két év után ugyanis már meglehetősen hiábavaló volt, hogy együtt mentünk, tulajdonképpen külön-külön voltunk ugyanazon a helyen, másokkal beszélgettünk, csak néha álltunk meg egymás mellett két szót beszélni. Biztos közrejátszott ebben az is, hogy kimaradozós típusok voltunk mind a ketten, nagy volt a baráti társaságunk és széles az érdeklődési körünk, meg rengeteg az ingyenes belépőnk és meghívónk az egyébként véres és verejtékes újságírói hivatás velejárójaként, de nem hiszem, hogy csak az intenzitásra kellene fogni az egészet. Én nem jártam sörözni a haverjaimmal, ő nem járt el, mittudomén, vásárolgatni a barátnőivel, hiszen ő is szerette a sört, és én is szerettem boltokba mászkálni (meg volt egy ilyen kompromisszumunk, hogy a ruházati üzletben való kussolásért cserébe csend lesz a műszaki áruházban is), úgyhogy mindent letudtunk kettesben, és ettől levegőtlenné vált egy idő után az egész.



Ez a kapcsolat sem csak ennyin bukott el persze végül, de ez most mindegy is. A lényeg az, hogy utólag már látni: ezt a részét lehetett volna okosabban is csinálni, és nem is került volna túl nagy erőfeszítésbe, mert olyan nagyon azért biztos nem sajnáltuk volna, ha időben elkezdünk különszakadni néha. Olyan ócskaságokon nem akarok hosszan lovagolni itt, miszerint egymás távollétében tudjuk meg, mennyire szeretjük egymást, és annál jobbak lesznek a közös bulik és közös akármik, minél inkább merünk különszakadni, de hát mivel tudom, hogy vannak, akik ezt nem így gondolják, mégis csak kénytelen vagyok szólni, hogy héló, erről van szó. Ha mehetnék van, menni kell, akkor is, ha a másik máshova megy, és még akkor is, ha otthon ül (nyilván nem ez a helyzet, ha 40 fokos lázzal fekszik, vagy éppen depressziós, de ez más tészta). És hagyni kell menni a másikat is, ha nem egyenesen küldeni, mert én tényleg úgy gondolom, hogy az összenőtt párok gázok. Ja, és még valami, mert azt hiszem, ez is alapvető tényező sokaknál: attól külön se féljen senki, hogy majd akkor csalják meg, amikor egyedül megy bulizni a csávója/csaja, mert ha a szándék megvan, meg lehet azt oldani minden körülmények között, és sikerülni is fog.