free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Szülés utáni depresszióban szenvedő feleség

pszichologus@borsa.hu         Címkék: család, depresszió, pszichológus, szakértő, szülés 0 hozzászólás

A Borsa pszichológusa nem mondja meg a frankót, nem adja meg a tuti receptet a gondjainkra. Viszont segít új szempontokat találni problémáink megoldásához.

pszichológus

Ajánló

BúvárKund Pszichológusként nem feladatom megmondani a frankót. Arra vállalkozhatom csupán, hogy segítek olyan új szempontokat találni, amelyek felől nézve kissé más megvilágításba kerülnek az említett problémák. BúvárKend kizárólag azokra a levelekre válaszol, amelyek egyben publicitást is kapnak az oldalon, ezek szerkesztett formában, név nélkül kerülnek ki az oldalra.

Tisztelt Pszichológusnő!

Tanácsot szeretnék Öntől kérni. A feleségem valamivel több mint három hónapja hozta világra első csemeténket, Esztit. Sajnos senki sincs, aki segítsen a napi munkában, ráadásul a baba is csak mellről hajlandó enni, és csak kézben alszik el, úgyhogy a feleségemnek nincs egy szabad másodperce sem. Én segítek, ahogy tudok: mosogatok, főzök, hurcolom őket mindenhova, ahova csak kell (büszkén mondhatom, hogy a lányom összes eddigi orvosi kivizsgálásán és rendes ellenőrzésén ott voltam). Sajnos azonban a munkám miatt nem tudok annyit velük lenni, amennyit szeretnék. Pék lévén nincs ünnep, nincs szabad hétvége. A december még rosszabb volt ilyen szempontból, hiszen a karácsonyi és szilveszteri vásárlói roham túlórákra, éjszakás műszakokra kényszerített, így még kevesebbet lehettem a családommal.

Ezt csak súlyosbította, hogy december 10-én elvesztettem az édesanyám, akinek a temetését meg kellett szerveznem. Mivel közel 200 km-re élt tőlünk, emiatt is el kellett utaznom majdnem egy hétre. A feleségem nem akart velem jönni, itthon maradt egyedül. Ezért nem is csoda, ha mostanra teljesen összeroppant. Egyre többet veszekszünk: szerinte nem vagyok alkalmas az apa- és férjszerepre. Többet várna tőlem, és egyáltalán, elege van belőlem. Múlt héten, egy veszekedés során - idézem - a "kurva anyámat" szidta. Én, mielőtt meggondoltam volna, hogy mit is teszek, adtam neki egy pofont (életem során először ütöttem meg nőt, és biztos vagyok benne, hogy utoljára is). Másnap összecsomagolt, és közölte, hogy ha én lemegyek Ózdra (a hagyatéki tárgyalás előzményi megbeszélésére), akkor őt vigyem le a szintén messze élő szüleihez.

Azóta is ott van. Naponta hívom, hogy hogy vannak, de nagyon elutasító. A pofontól eltekintve - ami a saját felelősségem is - azt hiszem, hogy a mindennapi fáradtságon túl kitört rajta (kb. 1–1,5 hónapja) a szülés utáni depresszió. Természetesen ezt csak annak alapján tudom megítélni, amit a neten olvasok. Tudni kell róla, hogy inzulinrezisztenciája van, ami tulajdonképp a cukorbetegség enyhébb változata. Azt olvastam, hogy ez megnöveli a szülés utáni depresszió kialakulásának a kockázatát. A következőket tapasztalom, ami miatt depresszióra gyanakszom:
- Gyakran hallom tőle, hogy nem igazán alkalmas anyának.
- Folyton minden apró-cseprő problémát az egekig növeszt.
- Elhanyagolja magát (a személyes tisztaságra gondolok).
- Sokszor mindenki más hibás mindenért, csak Ő nem.
- Rosszul alszik, az eddig pontosan tartott diétáját pedig szinte teljesen elhagyta.
- Nincs egy kedves szava sem senkihez (a kisbabát kivéve).
- Szerinte mindenki ellene van; mindent a legsötétebb színekben lát (korábban sem volt optimista alkat, de ez mostanra a vegytiszta borúlátásba torkollott).

Kérem, segítsen, hogy mi lenne a megfelelő hozzáállás, és esetleg azt is mondja meg, hogy számíthatok-e arra, hogy ez az állapot magától rendbe jön. Ha kell, elviselem bármeddig a morgását, ha tudom, hogy van fény az alagút végén. Természetesen pszichológusról hallani sem akar, azt mondja, hogy diliházba akarom csukatni, hogy csak az enyém legyen a gyerek (!). Kérem mondja meg, hogy mit tehetek, vajon szakember segítsége nélkül vissza tudom-e hozni őt ebből a fekete hangulatból, ami most meghatározza a napjait.

Köszönöm a segítséget és a választ! D.


Kedves D.!

Először is engedje meg, hogy kifejezzem az elismerésem mindazért, amit a családjáért tesz (nem egyszerűen a megfeszített munkára és az anyagiakra gondolok, hanem arra, hogy a szabadidejében is igyekszik besegíteni a háztartás körüli és a gyerekneveléssel kapcsolatos teendőkben. Arról nem is beszélve, hogy jelenleg éppen Ön az, aki a netet böngészve rendbe próbálja hozni a családi életet). Mindezt azért tartottam fontosnak leírni, hogy megértse: annak ellenére, hogy a depressziósok könnyen ingerültté válnak, torzítva észlelik a körülöttük zajló eseményeket, és az önmaguk miatti elégedetlenségüket időnként a - rajtuk egyébként segíteni próbáló - külvilágra zúdítják, Önnek meg kell őriznie a saját szerepeivel és személyével kapcsolatos tisztánlátását. Fontos, hogy minden ellenkező "címkézéssel" szemben felmérje, hogy mi az, amit reális keretek között képes megtenni a családjáért. Mivel a másokon való segítés előfeltétele, hogy az ember tudja magáról, hogy igenis odaadó férj és igyekvő apa - vagyis hogy helyrebillenjen az önértékelése -, első lépésként a rágódás és az önmarcangolás feladására buzdítanám.

A leveléből süt a felesége és a kislánya miatti aggodalom - mielőtt azonban erre rátérnék, lényegesnek tartom, hogy a saját háza táján is sepregessünk egy kicsit. Mennyi idő jutott Önnek arra, hogy meggyászolja az édesanyját? Kire támaszkodhatott ezekben a nehéz napokban? Ki az, aki negatív jelzők osztogatása helyett megkérdezte Öntől, hogy hogy érzi magát? Értem, hogy a felesége nehezen képes a saját problémáin kívül bármi másra fókuszálni. Azzal azonban nem értek egyet, hogy Ön az élet legnehezebb pillanatain anélkül lépjen át, hogy legalább jelezze a házastársa és a külvilág felé, hogy tiszteletben tartható, érző ember, akinek aktuálisan igénye volna arra, hogy a saját dolgaival is foglalkozhasson egy keveset (anélkül, hogy emiatt azonnal "önzőként" gorombítanák le). A továbbiakban arra biztatnám, hogy - amennyiben a felesége továbbra sem képes nézőpontváltásra - időnként beszélgessen egy-egy jó baráttal vagy testvérrel, és ne engedje, hogy a saját alapszükségletei teljesen a háttérbe szoruljanak.

A felesége problémáira rátérve: Amint azt az elmúlt héten megjelent, Gyerekvállalás előtt című cikkemben kifejtettem, a kisbabáról való gondoskodás sokszor elviselhetetlennek tűnő terheket ró mindazokra, akik úgy gondolják, hogy az anyaszerep biológiailag kódolt minden nőben. Aki nem teljesít száz százalékosan, ráadásul kicsattanó jókedvvel, az - szerintük - valahogy "hibás" vagy "selejtes". Nem igazi asszony. Sajnos nagyon keveset beszélünk arról, hogy borzasztó nehéz megbirkózni a terhesség és a szülés utáni időszak alatt jelentkező hormonális változásokkal, az átalakult testképről, szereprendszerekről, időbeosztásról és emberi kapcsolatokról már nem is beszélve. Mindez nem jön természetesen: ne higgyük, hogy az XX kromoszóma birtoklása automatikusan tökéletes anyákká alakít át bennünket, ha elérkezett az idő!

Azok a nők, akik egyébként is hajlamosak magasra állítani a mércét, és fekete szemüvegen keresztül látni a világ dolgait, fokozottan veszélyeztetettek a szülés utáni depresszióval szemben. A felesége, úgy látom, a fekete-fehér gondolkodás áldozata. Ha nem sikerül megfelelnie az anyasággal és a nőiséggel kapcsolatos könyörtelen mércéinek, akkor vesszen inkább minden (lásd a személyes higiéné elhanyagolását, vagy a családi élet rendbe tétele helyett a menekülés választását, amikor úgy észlelte, hogy feleségként nem képes már helytállni). Az önkínzás vagy a kritikus belső monológok elviselése időnként olyannyira megterhelő a depressziós betegek számára, hogy a haragjukat a külvilág felé fordítják (ilyenkor igazságtalanul számon kérőek, lenézőek, gúnyosak - gondoljunk azonban bele, miután pár keresetlen jelzőt kaptunk tőlük: önmagukat szünet nélkül így stresszelik...).

Az Ön által leírt tünetek alapján úgy gondolom, hogy mindenképp érdemes volna szakember segítségét kérniük. Ha a felesége fejében a "pszichológushoz járás" valamiért a diliházzal kapcsolódik össze, érdemes a "célozgatás" előtt közösen átnézni a szülés utáni depresszióval foglalkozó fórumokat és weblapokat (hogy láthassa: korábban egészséges és tetterős nőkkel is előfordul, hogy a szülés és a gyerekvállalás stresszével nehezen birkóznak meg, illetve hogy képtelenek eleget tenni az "anyaság állapotától felhőtlenül boldog, kiteljesedett nő" szerepének. Talán segíthet Brooke Shields színésznő könyvének elolvasása is - Brooke Shields: És hullott az eső. Szülés utáni depresszióm és boldogságom naplója -, hiszen egy személyes történeten keresztül mutat rá arra, hogy a gyerekvállalást követő ingerlékenység és elkeseredettség nem válogat. Szupersztárokat éppúgy legyűrhet, mint "őrülteket" - ugyanakkor túlélhető és leküzdhető).

Ha mások történetei sikeresen rávilágítottak arra, hogy a felesége nincs egyedül a problémájával, talán abba is könnyebben beleegyezik, hogy egy szakemberrel beszélje meg a félelmeit és a gondjait. Nem egyszerűen a saját jólléte miatt, hanem azért is, hogy Eszti egymást tisztelő és szerető, kiegyensúlyozott szülők között, igazi családban nőhessen fel. Mindehhez kitartást és nagyon sok sikert kívánok!

Üdvözlettel: Fiáth Tita     



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés