free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Takarítónő jár hozzánk

Borsa         Címkék: kultúrtripp, lakás, otthon, takarít 35 hozzászólás

Sokak szerint úri huncutság a gondterhelt időkben takarítónőre költeni, másoknak a szolgáltatás minősége nem tetszik soha. Viszont jó munkaerőt sem egyszerű találni.

Nyilván azt gondolja a kedves olvasó, elment a józan eszünk, amikor az ínségben a takarítónő-problémával hozakodunk elő, vagy hogy egyáltalán tudomást merünk venni a létezéséről. Holott ha végiggondoljuk, tán soha annyit nem güriztek a kedves lakástulajdonosok és családfenntartók, mint mostanság (illik), és nehéz idők ide vagy oda, a kupleráj és a mocsok nem nagyon válogat. A tiszta, rendes otthon iránti igényünket pedig egyáltalán nem vagy csak egészen lassan befolyásolják a gazdasági mutatók dőlésszögei. Hogy miért lehet/kell a házi bizalmas mellett dönteni, az talán nyilvánvaló: az időhiánytól a lakás nagyságán és a gyerekek számán át az egyéb bokros teendőkig végeláthatatlan a lista, de hogy morálisan mennyire gyűri be a kérdés a feleket, arról talán érdemes mélázni egy keveset.



Fogjuk meg a fájdalmasabbik végén a dolgot, és essünk túl a piszkos anyagiak bűnbánatán. Míg a környezetünk az állása megtartásáért küzd, vagy épp most regisztrál friss munkanélküliként, luxuskiadásnak tetszik egy takarító zsebébe tenni havonta 10-30 ezer forintot olyan tevékenységért, amit elvileg mi magunk is el tudnánk végezni. Na igen, elvileg. Mielőtt urizálással vagy szimpla restséggel vádoljuk az alkalmazott szolgáltatásait igénybe vevő embertársainkat, adjuk össze, hogy milyen két gyerek, napi kilenc óra munka plusz egy másodállás mellett még fakanalat is ragadni, és a „hagyományos” szerepeinkben sem egészen eligénytelenedni. Ha a zsebszámológép kidobta a maradék nulla órát, amit suvickolásra lehetne fordítani, még mindig két út áll előttünk: vagy hagyjuk megfulladni a famíliát a szennyben, vagy egy kicsit a zsebünkbe nyúlunk, és valamit valamiért alapon mégis tárcsázzuk a hirdetése alapján szimpatikus putzfraut. (Persze élnek a világon kifejezetten kényelmes, jómódú családok is, akiknél tradíció a személyzet, de róluk most csak zárójelben emlékezünk meg.) A képlet tehát egyszerű: pénzünk akad, időnk nemigen, és rendet szeretnénk.

De a java csak most jön. Mert bár a döntést meghoztuk, rutin híján vagy csak szimpla lelkiismeretességből hibát hibára halmozunk. Amint megjelenik a küszöbön a kiválasztott jelentkező, a fent említett morális dilemmáink hirtelen gyakorlati problémákká válnak, és azonnal kérdéses lesz, vajon képesek vagyunk-e azonosulni a cseléd-gazda leosztásban elfoglalandó szerepünkkel. „Én annyira röstelltem magam, hogy hetekig inkább hajnalban keltem, és kitakarítottam, mielőtt megérkezik, ne gondolja, hogy ilyen igénytelenek vagyunk. Aztán kicsit belefáradtam, hogy szinte én dolgozok azért, amit másnak kifizetek, és miután már megszoktam, hogy hetente egyszer jön, és a legnagyobb rendetlenséget is evidenciaként kezeli, lassan megnyugodtam. Be kellett látnom, hogy e mellé a túlhajszolt élet mellé, amit most élek, egyszerűen nem fér bele az erkölcsös érzelgősség, és nemhogy megbarátkoztam azzal, hogy ott van, az elvárásaim is egyre nagyobbak, pontosítok: korrektek lettek” – meséli Kriszta, aki nyelvtanárként maszekban megkeresi havonta még egyszer a fizetését, igaz, minden napra, sőt hétvégére is jut magánóra.

Az, hogy a lakásokban sertepertélő idegenek mennyi elképesztő negatív tapasztalatot gyűjtenek be, külön cikk témája lehetne, mi egyelőre csak azokra koncentrálunk, akik a saját otthonuk tisztán tartásával bíznak meg egy arra alkalmasnak látszó személyt. A körmönfont fogalmazás nem véletlen: a szolgáltatás és az elvárások egymásra hangolása hol villámgyors, hol egészen lassú vagy abszolút reménytelen. Mi őszintén szólva nagyon nem pártoljuk a folyton a takarító nyomában lihegő megbízót, aki nagyítóval néz át minden kis sarkot vagy nippet a polcon, hogy makulátlan-e. A nonstop monitorozó és többnyire mindig elégedetlen rátartiak tökéletességigényét nyilván úgy sem lehet kielégíteni (lásd: a Kosztolányi-klasszikus cselédlányt), na de az ellenkezőjére is bőséggel találunk példát. „Nézd, annyira udvariasan kezelem a dolgot, amennyire lehet, de már a harmadik takarítónőt kell iszonyú kínok között elküldenem – még én érzem hülyén magam, persze –, mert bár nem kenyerem, hogy az eltávozása után suttyomban átnézzek minden kis zegzugot, de ha egyszerűen nem találok olyan helyet, amit alaposan kitisztított volna, akkor elfogy a türelmem. Én nagyon keményen megdolgozok azért a pénzért, amit kifizetek, és ezt viszont is elvárom. Ha koszos marad a konyhaszekrény, és poros a könyvespolc teljes, befordított oldala, akkor arra tudok csak gondolni, hogy átvernek, és hagyján, hogy velem szemben sem tisztességes, de az alkalmankénti négy és fél ezer forintról sem tudom, mire megy el” – panaszolja egy 32 éves asszisztens.



A dolog méregfogát előrelátón ott húzzuk ki, ha az első egy-két alkalommal helyiségről helyiségre haladva mindent átbeszélünk. Mit szeretnénk, hogyan, milyen eszközzel. Ha kényes holmink van, vagy olyan terület, ami a takarító előtt is tabunak számít, tisztázzuk jó előre. Ne bagatellizáljuk el az apróságokat, és minden esetben jelezzük, ha valamivel nem értünk egyet. A kezdeti „szájbarágás” ne derogáljon, mert amit előre letisztázunk, az fog később hálás rutinná szelídülni, ennek viszont az ellenkezője is igaz: a „helytelen” gyakorlatért később ne az értünk görnyedő házimunkást dorgáljuk. „A férjem tanár, és nagyon háklis a papírjaira – meséli egy háromgyerekes családanya. – Örökké tele van az asztala dolgozatokkal, hivatalos papírokkal, könyvhalmokkal. A külső szemlélő csak a mérhetetlen káoszt látja, ha benyit a dolgozószobájába, de ő mindenről pontosan tudja, hová tette. Amikor elkezdett járni hozzánk a Bea kéthetenként, a férjem nagyon ellenezte, hogy egy vadidegen pakol a személyes holmijaink között, de amikor már harmadjára varázsolt „rendet” az asztalán, egyenesen megtiltotta, hogy a dolgozószobába még egyszer bemenjen. Ez persze az én hibám volt, mert mindig elfelejtettem mondani, hogy az íróasztal és környéke szentség, ott porrongy nem szánthat végig, vagy papír nem mozdulhat arrébb egy centit se. Nem győztem elnézést kérni. Szegénykém, sokáig látszott rajta, hogy azt hiszi, azért nem takaríthat ott, mert eltűnt vagy megrongálódott valami, és őt vádoljuk, csak nem merjük szembesíteni vele.”

Az efféle, igazán kínos szituációkat elkerülendő tehát inkább az elején szánjunk rá kicsivel több energiát, de legyenek világosak a szabályok. Ha már amúgy is időszűke miatt vesszük igénybe a tehermentesítést, akkor az tényleg könnyebbség legyen, ne pedig további pluszmálha a vállunkon. A poroszos pedantéria megszállottjaitól a káoszelméletbe burkolózó trehányokig annyiféle igényhez kell igazodni a külső segítségnek: könnyítsük meg a dolgukat, hogy aztán ők is megkönnyíthessék a miénket. Ha pedig javíthatatlan kontárokkal hoz össze a jó szerencsénk, akik az alaposságról látványosan mást gondolnak, mint mi (ne adj’ Isten tényleg baleknak néznek), ne habozzunk túl sokáig, és köszönjünk el udvariasan. Ez a pénztárca és az arcbőr vastagságától is független, közös érdek.    



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Megszületett...

A zeneiparnak új hercegnője lett: Beyonce és Jay-Z hétvégén világra jött kislányát máris mindenki imádja.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés