Titokban vadászni - sokak számára ismerős, és sokan elég rendesen bele is csúsznak a feketelistás kapcsolatokba. A kérdés azonban az, hogy vajon megéri-e.

Shakespeare-től Császár Elődig rengeteg művészt ihletett már meg, vagy ejtett gondolkodóba a szenvedély útjában álló felkiáltójel. A tilosban vadászásnak számos oka lehet az egyenlő esélyekkel és előítélet-mentességgel kérkedő, "felvilágosult" korunkban is. Bujkálnak a meleg és leszbikus párok. A Még egy csók című filmben a bevándorló srác kocsijában kucorgó, hófehér bőrű zenetanárnő rendszeresen a műszerfal alá bukik, akárhányszor egy pakisztáni rokon büféje előtt kell elhaladniuk. Egy volt kolléganőm szinte gyomorfekélyt kapott a stressztől, miután sikerült meghódítania a főnök által nem kedvelt munkatárs szívét (így a bosszúhadjárattól való félelmében csak nagy ritkán mert randevúzni a férfivel).

"Fél évig tartott a viszonyom az ex-mostohaapámmal, vagyis anyám előző élettársával - mondja egy 21 éves lány -, de sem előtte, sem azóta nem voltam ennyire megőrülve egyetlen férfiért sem. A szex félelmetesen izgalmas volt vele, és azt hiszem, a vágyat csak tovább fokozta, hogy rejtőzködnünk kellett. Szerencsére kaptam egy külföldi ösztöndíjat, és elszakadtunk egymástól, mert amíg tartott, egyszerűen képtelen voltam józan, normális nőként viselkedni." Pszichológusok egy része hasonlóképpen vélekedik a tiltott gyümölcsről. Úgy gondolják, hogy a titkolózás önmagában is képes felkorbácsolni a szenvedélyt (vagyis ha Rómeó és Júlia szerelmét nem akadályozza a családi viszály, talán rövid időn belül ki is hunyt volna a vonzalom).



A leplezett szerelemmel kapcsolatos kutatások arra a megállapításra jutottak, hogy a titkolózás afféle ördögi kört hoz létre: minél erősebben próbálok alakoskodni a többiek előtt, hogy elkerüljem a lebukást, annál többször tereli el a figyelmem és tolakodik be a gondolataim közé mégis a szeretett Másik. Vagyis a legjobb módja annak, hogy egyfolytában egy bizonyos személlyel legyek elfoglalva, az, hogy tilos legyen a róla való fantáziálás. Ráadásul egy másik lelki törvényszerűség is közbelép itt, nevezetesen, hogy ha valakivel szemben alapvetően pozitív érzésekkel viseltetek, akkor a róla való ábrándozás vagy gondolkodás tovább erősíti a szeretetemet. "Valahogy így volt ez velem is - emlékszik vissza az imént idézett fiatal nő. - Addig figyelmeztettem magam, hogy nem fantáziálhatok anyám volt pasijáról, míg azon kaptam magam, hogy másra sem gondolok már, csak rá. Eleinte én kapcsoltam be ezeket a képeket: jó, csak addig, amíg el nem érek a végállomásig a metróval. Csak addig, amíg véget nem ér a fizikaóra, tényleg! Végül teljesen kicsúszott az irányítás a kezemből, és ha akartam, ha nem, csak ő járt a fejemben."

Ha szenvedélyes szerelemre ácsingózunk, a fentiek értelmében elég csak kiszemelnünk a legjobb barátnőnk udvarlóját, a hitoktatónkat vagy apánk politikai ellenfelét - akivel garantáltan páros lábbal rúgna ki a vasárnapi ebédről -, vagyis bárkit, akit nem vállalhatnánk fel a nyilvánosság szúrós tekintete előtt. Párterapeuták ugyanakkor újabban egyre élesebben kritizálják a "szenvedély mindenek felett" teóriát. Azzal érvelnek, hogy az érzelmi vihar vagy a vágy hevessége rövid távú nyereségek csupán. Ahhoz, hogy valóban kielégítőnek tartsuk magát a kapcsolatot, és hogy "minőségi viszonyról" beszélhessünk, az erős vonzalom mellett elkötelezettségre és közös élményekre is szükség van. "Nyolc hónapja randizgatok egy nős férfivel - meséli egy 32 éves, egyedülálló nő. - Ritkán találkozunk, elég nehéz megszerveznie, hogy ne fogjon gyanút a felesége, aki egyébként is kissé paranoid. Az utóbbi időben észrevettem magamon, hogy ahelyett, hogy felvillanyozna, inkább fáraszt és elkeserít ez az egész. Én sem beszélek senkinek róla, mert a csajok megszólnának, hogy nem tisztelem más házasságát. A karácsonyt és a születésnapomat végigbőgtem, mert a tudat, hogy valaki megőrül értem, még nem volt elég ahhoz, hogy megvigasztaljon, amikor éppen a legfontosabb pillanatokban nincs velem. Nemhogy nyaralni, de egy mozifilmre elmenni, vagy egy kávéra beülni sincs lehetőségünk. Márpedig annál most már több kell, mint hogy nővérjelmezben illegessem magam valakinek, akit máshol vár a terüljasztalkám."



Akik a titkos szerelem szenvedélyeket felkorbácsoló aspektusát emelik csak ki, kizárólag az azonnali következményekre koncentrálnak. A sumákolás és a színjátszás viszont kimondottan terhes és az energiánk jelentős részét elszívó tevékenységek, ha egy több hónapos időperiódust nézünk. A lebukás miatti körömrágás egy darabig erősítheti ugyan a szexuális izgalmat, később viszont megbetegítő hatású is lehet: "Két éve túljutottam már a pániktüneteimen. Relaxáltam, jógáztam, futottam: azt hittem, sohasem tér vissza ez a borzalom - mondja egy 27 éves, ugyancsak egy házas férfivel randevúzó nő. - Amióta belementem a kapcsolatba, ismét folyamatosan ideges vagyok. Mivel nem tudom, mikor tud majd időt szakítani rám a barátom, teljesen felborult a napirendem is. Semmilyen önnyugtató tevékenység nem fér bele a programomba. A bűntudat meg egyenesen megöl. Annyira félek, hogy váratlanul összetalálkozunk majd, amikor a feleségével mászkál, hogy nem merek metróra szállni és vásárolni."

Úgy tűnik, hogy a párkapcsolat akkor teljes, ha a szenvedély mellett az összetartozás, az intimitás és az elkötelezettség igényei is kielégülhetnek. A tiltott viszonyokért sok esetben nagyon is érdemes küzdeni, de tartós elégedettségre és boldogságra csak akkor számíthatunk, ha előbb-utóbb - akár a fél világgal szembeszállva - felvállalhatjuk a szerelmünket.