Bevásároltunk, becsomagoltunk, jöhet végre a Jézuska meg az angyal a mennyből. Asztalhoz is ülhetünk, örvendezhetünk. Jó, de miben?

Nagyobb dilemma ez, mint az erre fittyet hányó olvasó gondolná. Rendben, hogy többen csak a vacsoráig meg az azt követő békés, tévénézős/olvasós kérődzésig bírunk előre gondolkodni (legalább egy hónapnyi tömény feszkó oldódik fel ilyenkor a csillagszóró-ropogásban), mások azonban a részletekben rejtező ördögre ügyet sem vetve igen gondosan komponálják meg a ceremóniát.

Már novemberben analízis alá vétetik az utóbbi évek mérlege, és nagy nehezen döntés születik, hogy akkor az idén az arany-piros vagy az ezüst-kék, netán a ciklámen-fehér együttes dominálja-e otthonunkat. Aztán beszerezzük a megfelelő árnyalatban pompázó gömböket, csúcsdíszt, csomagolópapírt, és akkor az ünnepi asztalról még szó sem esett. Azonos színű terítő, tányérok, gyertyák s az egyéb asztali díszek serege. A tavalyi hószóró spray, amivel lopva fehér karácsonyt varázsoltunk volna a nappaliba, metálszínre festette a tűleveleket, illatával pedig három napra az autófényező műhelyt idézte. Rendben, ilyet nem hibázunk az idén.

Láthatjuk: egy esküvői hacacáré megszervezése ehhez képest szerény diadal. De beszereztünk mindent, startra kész a megálmodott koreográfia. Mégse járja azonban, hogy ekkora felhajtás és pucc mellett apánk/öcsénk/kedvesünk a benti papucsot vegye fel a kényelmes cseszkó mackófölsővel meg a lyukas kínai melegítőalsóval, hiába, hogy mintha rá öntötték volna, és ő abban szeret otthon. Persze már kisebbfajta győzelemként könyveljük el, ha a fürdőszobába be tudjuk parancsolni a családtagokat délután alapos mosdás céljából (lásd de hát tegnap este zuhanyoztam", illetve: "de miért? nem is vagyok koszos").

Szónokokat megszégyenítő retorikával érvelünk, hogy igenis tessenek méltó tisztelettel adózni lélekben és öltözetben egyaránt az éves családi topesemény előtt. Aztán apánk/öcsénk/kedvesünk kutyaszűköléshez hasonlatos hangot kiadva a kisszoba felé veszi az irányt, már minden mindegy, lopva még hátranéz kegyelemért (nincs!), hogy aztán öt perc múlva szemlesütve, gyöngyöző homlokkal előkullogjon. Irgalom atyja ne hagyj el... Már az első mosásban összement, élére vasalt vajszínű vászonpantallót sikerült felerőszakolni: hagyján, hogy középtájon annyira szorít, hogy a férfiasság agyonlapítva és a varrás által a felismerhetetlenségig deformálva varázsol mosolyt az arcunkra, de boka fölé ér, és a hozzá választott fehér frottírzokni mindkét, keresztbe tett teniszütője is velünk ünnepel. 

Mindehhez csíkos ing, mely leülve köldöktájon szétnyílik gomb és gomb között, kordbársony zakó, és erődemonstráció gyanánt egy megvető: "nyakkendőt nem veszek!". A Bridget Jones idevágó passzusát most nem idézzük fel részletesen, Mr. Darcy ünnepi szettje elég, ha villanásnyira beugrik.Hasonlóképpen: a gyerekre is kár ráerőszakolni a szúrós harisnyát a bevágós egyberuhával, csak hogy jól mutasson a fotókon - gyűlöli, leeszi úgyis, ha amúgy nem tenné, akkor direkt -, meg egyébként sem feltétlenül világos számára, hogy az otthoni disztrojkodáshoz miért kell neki az ünneplősben feszíteni.

Persze a hölgyek is hajlamosak az operabáli csinost az otthoni kényelmessel úgy vegyíteni, hogy a látvány hosszú időre elriassza az Úrjézust. A túlzott igyekezet, s az estét amúgy is övező perfekcionizmus okán inkább végigüljük a derűsnek szánt estebédet elszorított és behúzott pocakkal, hogy az elegáns kosztümnadrág felső gombja aztán fájdalmas, mély krátert vájjon az alhasba. A vadító spagettipántos sem mutat túl jól az otthoni, leharcolt kardigán vagy a főzőkötény alatt, ahogy a benti, Adios márkájú gumipapucs is elvesz valamicskét a Gucci karóra fényéből. Na és akkor mi van? Semmi.

Tud a család, ha akar Félreértés ne essék: lehetőségeinkhez mérten igenis adjuk meg a módját, flancoljunk akár egymás közt is, ha jólesik, de az ünneplőbe öltöztetett lélek, higgyük el, nemcsak kisestélyiben bír megmutatkozni. Magyarán ne essünk kétségbe, ha a körömlakkunk színe nem harmonizál a szalvétagyűrűvel, és a csávónkat se penderítsük ki azonnal, ha a kedvenc kapucnis pulcsijában költené el a méregdrága pulykakölteményt. Nem olyan nagy alkuk ezek, hogy egy félmosollyal ne intézhetnénk el valamennyit.