free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

A baráti vacsoracsata menő

-PészM-         Címkék: barátok, főzés, kaja, kapcsolat, vacsoracsata 2 hozzászólás

A baráti vacsoracsata menő. Mi ugyan sokáig ódzkodtunk tőle, és lenéztük azokat, akik szerint ez szórakozás, de amióta mi is belevágtunk, nagyon bírjuk.

Bár sokáig gyanakvással, tapintható szkepszissel fogadtuk a hatalmas hazai gasztrolendületet, el kell ismernünk, hogy nem maradt hatás és nyom nélküli az illetékesek erőfeszítése. Hogy épp túlcsordulni is látszik a nagy elán, nemcsak természetes, de szükségszerű is. Sőt: ez fog majd aztán rendet szülni a káoszban, és választja el idővel a búzát az ocsútól, a minőségit a gagyitól, a profikat a senkiházi hangemberektől. A hazai gyártású főzős műsorokkal Dunát lehetne rekeszteni (a nívót célszerűbb talán komment nélkül hagyni), de blogokból, magazinokból, rendezvényekből sincs hiány - a gasztrocelebek lassan a showmanek glóriáját rajzolhatják a fejük fölé, és hát biznisznek sem utolsó ilyesmibe vágni a fejszét manapság. A csipkelődést félretéve a nemes szándékot valóban méltatni illik: vissza a főzés, a házi koszt és a hazai hozzávalók becsületét, vissza a jó konyhát vivő, megfizethető kisvendéglőket, és beleszagolni a csúcsgasztronómiába is - nem csak a fővárosban. Ha lassan is, de jó úton haladunk. Ugorjunk.



Merthogy a legkevésbé sem bulvárhősökről vagy sztárséfekről akarjuk az ezredik okosságot is elmondani, hanem arról a jelenségről mélázunk, amely a hétköznapokba leszivárog ebből a gasztroforradalomnak címkézett időszakból. A mi konyhánkba, a mi életünkbe és a mi tányérunkra. Baráti vacsorát "celebrálni" eddig sem volt ciki, "körbevacsorálni" egymást eddig sem számított főbűnnek, de most új divat van kialakulóban: a baráti vacsoracsaták. Ugyan még csak néhány - egymástól független - társaságról tudjuk, hogy effélével ütik el a péntek vagy a szombat estét, de töredelmesen bevalljuk, mi is belevágtunk a sajátjainkkal, és meglepően jó tapasztalatokat gyűjtöttünk be eddig. Bár ez relatív.

A fő félelmeink a következők voltak: a tévés baromság másolása már alapból nem tűnt bizalomgerjesztőnek, így a házi bohóckodást és magamutogatást helyből lehántottuk az egészről. Műsorral készülni tehát nem kell, sőt tilos. A pontozást is elvetettük, de valamelyik ügyeletes jópofa haverunk "csak a vicc kedvéért" mindig rákezdi, értékel, összegez, karikírozza a sok hülyét a tévéből, így, még ha az irónia zászlaja alá terelve is, de mégiscsak lett kritikai vonala is az egésznek. (Amennyire tudjuk, ez valamilyen formában mindenhol jelen van - olyannyira, hogy tudunk olyanról is, ahol rendes főnyeremény van, két repjegy valami görög szigetre a nyertesnek vagy nyertes párnak, de ott a szabályok is véresebbek, a menüsorra, az alapanyagokra, a terítésre, mindenre vonatkozólag. Mi a sajátjainkkal ennyire nem húztunk bele, és bár házi szabályzatunk nekünk is van, az eddigi tapasztalatok alapján azonban csak arra jó, hogy minden héten felrúgja az aktuális vendéglátó. Büntetlenül.)



Mi is történik? Meghívjuk a haverjainkat kajálni, jelesül vacsorára. Az eddigi gyakorlattal ellentétben kitakarítunk, szépen felcicomázzuk az asztalt, és kellemes túlzásokba esünk. Úgy teszünk, mintha fittyet hánynánk az egész miskulanciára, de észre sem vesszük, és otthon már három napja azon marakodunk, melyik levesünk a "világbajnok", és hogy akkor a plusz előétel, az avokádókrém, amelyben verhetetlenek vagyunk, akkor végképp kiessen-e a menüből. Na, ennyit a dolog komolytalanságáról. Amikor a pasink virágot vesz, és az évek óta fel nem nyitott kis bőröndből ezüst eszcájggal terít, már érezzük: nyerésre megyünk, nincs cicó. Hogy még szabadságot is vett ki aznapra, az már durva túlzás, és a cikkíró le is lesz teremtve rendesen, amiért ezt megírta, de hát első a tájékoztatás (mert hát pácolni kellett, meg "alaposan előkészülni", hogy aztán már csak csuklógyakorlat legyen az egész - hahaha).

Aztán késő estig sütünk, főzünk, kóstolunk, és mikor a saját barátaink becsöngetnek, úgy be vagyunk rezelve, mintha az angol királyi famíliát hívtuk volna meg. Gyorsan bort nyitunk (nem titok: a fél fizetésünkbe fájt egy palack), remegő kézzel aperitifet gurítunk le, aztán szervírozunk, röhögünk, zabálunk. Ez persze csak a látszat, mert a vendéglátók - mi - pontosan tudják, hogy közben ügyelni kell a részletekre, elhordani a tányért, újratölteni a poharakat, esztétikusan tálalni a fogásokat, hogy aztán még a desszertre is maradjon szufla. Mert aztán kíméletlenül szétszedik az embert az övéi, ízekre szedik a főztjét, és kíméletlenül kritizálják (a blogokból frissen eltanult, amúgy rohadtul idegesítő és modoros szókinccsel), ami a gyomrunkba került.

www.newsweek.com

Aztán elhúznak végre haza, megbeszéljük a következő helyszínt és időpontot, mi meg késő éjjelig azon hőbörgünk magunkban, hogy mekkora majom volt X, amiért így lehúzta a halat, Y meg milyen finnyás, mert otthagyta a felét a tányéron, mert szerinte fojtós volt a köret. Szóval csak megutáljuk a saját barátainkat és egymást is, de végső soron jól szórakozunk. És finomakat főzünk.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés